Folytatódik a Magyar Honvédség megerősítése: további repülőgépekkel bővül a magyar haderő – közölte a kormány pénteken a Facebook-oldalán.

Tovább erősítik a magyar hadsereget: sugárhajtású repülőket vásárol a kormány
Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

A bejegyzés szerint 2024-ben 12 könnyű sugárhajtású, L-39NG típusú repülővel bővül a Magyar Honvédség gépállománya. Ebből nyolc a pilóták kiképzését, négy a felderítő célokat szolgálja majd – tették hozzá.

"Olyan nemzeti haderőt építünk, amely garantálja az ország békéjét és biztonságát"

- fogalmaztak a kormány Facebook-oldalán.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Ha tetszik nekünk, ha nem, tudomásul kell vennünk, hogy mi keleti nép vagyunk, nekünk arrafelé vannak a legjobb barátaink, egyre valószínűbb, hogy Huxitot tervez. Ráadásul most ez a haderőfejlesztés. Jó, persze, tudjuk, be kell pótolni az eddig elmulasztottakat, meg NATO-kötelezettségek, de nem véletlen, hogy egyre inkább aggasztónak találja a közvélemény. Főleg a hozzáfűzött szólamokat, hogy Közép-Európa legerősebb hadserege lesz a miénk, olyan rettentő, hogy senkinek se lesz ötlete, hogy ránk támadjon. Nem mintha bárki az öklét rázná körülöttünk, még csak csúnyán se néznek ránk, hogy emiatt bármiféle támadástól kellene tartanunk. Arról nem is beszélve, hogy szomszédaink többsége is tagja az uniónak, és a közösségen belül elképzelhetetlen, hogy bármelyik ország a másikra támadjon, a NATO-t már nem is említem. Érthetetlen és értelmetlen ez az agresszív kommunikáció, amelynek természetes hozadéka, hogy mindenkiben gyanakvást ébreszt, mert talán mi tervezünk valamit mások ellen. Tisztelnünk kell a történelmünket, rendben van, tiszteljük is, de azért tudomásul kellene venni, hogy másoknak is van történelmük, nem lehet száz évet visszamenni és újrajátszani valamit, csak mert számunkra nem úgy végződött, ahogyan szerettük volna. Szent Korona országa, na persze."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Ha tetszik nekünk, ha nem, tudomásul kell vennünk, hogy mi keleti nép vagyunk, nekünk arrafelé vannak a legjobb barátaink, egyre valószínűbb, hogy Huxitot tervez. Ráadásul most ez a haderőfejlesztés. Jó, persze, tudjuk, be kell pótolni az eddig elmulasztottakat, meg NATO-kötelezettségek, de nem véletlen, hogy egyre inkább aggasztónak találja a közvélemény. Főleg a hozzáfűzött szólamokat, hogy Közép-Európa legerősebb hadserege lesz a miénk, olyan rettentő, hogy senkinek se lesz ötlete, hogy ránk támadjon. Nem mintha bárki az öklét rázná körülöttünk, még csak csúnyán se néznek ránk, hogy emiatt bármiféle támadástól kellene tartanunk. Arról nem is beszélve, hogy szomszédaink többsége is tagja az uniónak, és a közösségen belül elképzelhetetlen, hogy bármelyik ország a másikra támadjon, a NATO-t már nem is említem. Érthetetlen és értelmetlen ez az agresszív kommunikáció, amelynek természetes hozadéka, hogy mindenkiben gyanakvást ébreszt, mert talán mi tervezünk valamit mások ellen. Tisztelnünk kell a történelmünket, rendben van, tiszteljük is, de azért tudomásul kellene venni, hogy másoknak is van történelmük, nem lehet száz évet visszamenni és újrajátszani valamit, csak mert számunkra nem úgy végződött, ahogyan szerettük volna. Szent Korona országa, na persze."
Macskaszem
A kormányszóvivő férje csak úgy ötletszerűen (bár sejtjük ki adta az ötletet) vesz egy veszteséges cseh repülőgép gyárat, amihez 53 milliárd Ft banki kölcsönt kap ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁSSAL. Most természetesen tőle veszünk repülőket. Nem bennfentes kereskedés esete forog fenn véletlenül, ami büntetendő cselekmény? És ez cseppet sem összeférhetetlen a hülye nevű Szalai Borov..izé család szerint.
tudode
Megismétlem korábbi hsz-emet!!!
.
Nem az első repülógép beszerzése őféleségének!
.
Lássuk csak:
.
---- A Gripen-ügy
/kanadaihirlap.com/2014/03/20/a-gripen-ugy/

2014 MÁRCIUS 20
.
""""Miközben hazánkban pitiáner korrupciós ügyekről folyik a vita, feledésbe merült Magyarország történelmének talán legjelentősebb panamája: a Gripen-ügy.
.
Íme egy kis emlékeztető:
.
A Gripen-ügy elkenése eredményezte, hogy a későbbi, szocialista kormány adottságként fogta fel a Gripenek kiválasztását (nem felbontották a szerződést, hanem bebetonozták), és “ha már lúd, legyen kövér”, ő is beszállt a szerződés bővítésébe, vélhetően hasonló megfontolásból, mint elődje.
.(----)
Amire kíváncsi volnék, hány millió dollár kerülhetett Orbán zsebébe? Mert így már – a zsíros állami megbízásokat szűk körben megkapó haverok visszacsurgatásaival megtetézve – érthetővé válik Orbán gyarapodása – nem csak hasi körméretben.""""
---------------------
.
Nem azért, csak amiatt! Minden szentnek magafelé hajlik a tapogatója!!!
.
És még annyit, hogy a LINKÓCIK maguktól beszélnek!
Gazella
@KisTehen: 17:10
Tévedsz! Aki összeszarta magát az pont te vagy.
Gazella
12 repülőgép igen kevés. Amúgy megint pénzmosás ment a vétel alatt.
simmering73
30 évre titkosították a beszerzést. Fideszes mutyiról van szó. (RTL Híradó)
simmering73
@simmering73: A kormányszóvívő férjének cégén keresztül szerezték be, mely szerződés részletei 30 évre titkosítva lett.
Sámannus
Nagy a duma csak. Kiképző gépekkel csak nagy zajt lehet csapni, meg óbégázni lehet. Maximum a pohos teli fosott gatyában szaladgálhat Moszkvába. Kádáros játszani még negyven évre. Van ám itt tüdő csak észt máshol osztogattak.
csak úgy....
lassan putyin és nyugat is retteghet a magyarok nyilasaitól... :)
fehér ló fia és a csodaszarvas fideszes betonban... :)
csak úgy....
@KisTehen: azt tudtad,hogy a magyarok és a németek szerint az oroszok,szlávok egy alantas népség ,akiket közösen akartak kiirtani?
gondolod,hogy putyin nincs tisztába veletek...,kétkulacsos nagy magyarokal? :)
polgarb
@KisTehen: Ettől a sárkányrepülőtől biztosan összefossa magát az ellenség,ha egyáltalán fel tud szállni a levegőbe!
lusta
@Pegero: Úgy látom macskaszem posztját nem olvasta.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 17:10 ♦ Ezt te montad nem én. A 21. század Hitlerje, Putyin akarja visszaállítani az 1998 előtti (KGST, Varsói Szerződés) állapotot. Ha a bűnöző román cigányod kivezeti az országot az EU-ból és a NATO-ból , nos akkor "szarja ösze" magát az ország. De már most is össze fogja magát szarni, ha a pénzcsapokat lezárja az EU! ( Jogállami mechanizmus )
Gazella
@Eladott Ország: pénzcsapok el vannak zárva már most.
Gazella
@KisTehen: Nos egy kicsit szopogasd a kavicsot :)
Ime a repgép tulajdonságai !

L-39NG függesztmény opciók[1]
1. felfüggesztő 2.felfüggesztő 3.felfüggesztő 4.felfüggesztő 5.felfüggesztő Megjegyzés
Terhelhetőség 295 kg 400 kg 275 kg 400 kg 295 kg
350 literes üzemanyag-tartályok ✓ ✓
Mk 81 bomba ✓ ✓ ✓ ✓ 118 kg tömegű
Mk 82 / GBU-12 bomba ✓ ✓ ✓ ✓ 227 kg tömegű
70 mm-es rakéta-blokk ✓ ✓ ✓ ✓ 7 vagy 19 rakétát tartalmazó blokkok
12,7 mm géppuska-konténer ✓ ✓ ✓ ✓ ✓ Egyidejűleg max. 3 db FN HMP-250 vagy FN HMP-400
gyakorlóbomba-szórók ✓ ✓ ✓ ✓ 2-4 db BDU-33
Légiharc-rakéta (IR) ✓ ✓ AIM-9 Sidewinder
Alkalmazók
Gazella
@KisTehen: Ha ez nem katonai repülőgép ..akkor ez csak egy sima játékszer!
Gazella
@KisTehen: Baszki ha utána olvasnál bárminek , akkor nem muuuuznál ide baromságokat!
magyar1
A legerősebb az azért túlzás, de tényleg nem állhatunk itt csupasz kézzel egy támadásnál. Égi áldást várva.:)
Clavigo
@KisTehen: Bárminek utána olvasol,,,csak lóf@szt nem értesz belőle...Orbán ezért szereti a rajongóit..
namihami
Azért lássátok be, hogy az eddigi honvédségi gépekhez képest, ezekkel hamarabb lehet majd Marbellara és a többi, fideszesek által gyakran látogatott ""munkahelyekre"" eljutni!
És:. ""Time is money!""--- nemigaz!?!?!
troppauerhumer
@KisTehen: Segítek mert látom a nagy orbánorális / anális szerelmi izgalomban megint kicsúszott a fejed a s.ggedből .
Czippel Ferencné
Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában „jól sáfárkodtak” a rájuk bízott közvagyonnal:Nagy üzlet: katonai repülőket veszünk, és nem is akárkitől
12 darab L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar Honvédség számára a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Állami óriáshitel a kormányszóvivő férjének-A nagy múltú Aero Vodochody Aerospace cseh repülőgépgyártó tavaly került magyar többségi tulajdonban, az amúgy több korrupciós ügyben is érintett szlovák befektetési csoporttól, a Penta Grouptól (a magyar piacon jelenlévő, hasonló nevű építőipari céghez semmi közük). Eredetileg Tombor András jelentkezett be a társaság 51 százalékáért, de mégsem tudta letenni a megfelelő összeget.
Ezek után került képbe a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra férje, az azóta kaszinókoncessziókkal is megtámogatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.Ő ma a cseh társaság 80 százalékos tulajdonosa, az üzlet értékét nem hozták nyilvánosságra, de a Szalay-Bobrovniczky 100 százalékos tulajdonában álló HSC Aerojet Zrt. tavaly nyáron 150 millió eurós (akkori árfolyamon 53 milliárd forintnak megfelelő) hitelt kapott az állami Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) az üzletre. A kaszinókoncessziók hosszú évekre biztosítanak számára osztalékot, így lesz miből törlesztenie, de amint látható, jönnek a megrendelések is.
Most már akkor ezt is mi fizetjük... Összefoglalom.Egy veszteséges cég rendbetétélére a NER lovagjai a legképzettebbek.
Egy újabb fehérgalléros lopást láthatunk, tehetetlenül, tág pupillákkal.Czippel Ferencné
Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában „jól sáfárkodtak” a rájuk bízott közvagyonnal:Nagy üzlet: katonai repülőket veszünk, és nem is akárkitől
12 darab L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar...
ómió
Valakinek ezt is kell, ha már Böszméék "oly hatékonyan" legatyásították!
nemkati
Ez az elmebeteg állandóan háborúra készül. Nagy szerencsétlensége, hogy nem 1910-ben született, mert akkor kedvére harcolhatna. Vagy a nagy pofájával kedvére küldhetne másokat a háborúba.
De mintha lenne ebben a szerencsétlen országban sokkal nagyobb baj is, amire költeni kellene. Arra meg nagy ívben tesz, csak legyen meg a kisvasútja, a repülője, a páncélozott kocsija, a hatvanpusztai birodalma, a rezidenciája a kolostorban, és a szent korona a keze ügyében.
koszpeko
Jól bevàsàroltak.

L-39NG
Végsebesség: 775 km/h
Súly: 3 100 kg
Gyártó: Aero Vodochody
Hajtómű típusa: Williams FJ44
Első repülés: 2015. szeptember 14.

Boeing737

Utazósebesség (km/h)
865
koszpeko
@koszpeko: vagyis ha betéved egy boeing 737-es azonósítatlan gép légterünkbe a vadàszgép pilótài max kiabàlnak utàna, hogy vàrj meg, vàrj meg! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.