Az úszónő szerint a legendás pólós, Gyarmati Dezső számos esetben kiállt a lánya és az unokája mellett és sokszor tettlegességig fajultak a vitáik Szilágyi Zoltánnal.

Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána sokkolta a közvéleményt, amikor tavaly év végén az édesapját, a korábbi olimpikon úszót, ügyvédet, Szilágyi Zoltánt fizikai, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg. Nemrég a sportoló egy újabb interjúban számolt be arról, miken ment keresztül. A Klubrádió Szavakon túl című műsorának második részében Liliának Kadarkai Endrének többek között elárulta: anyai nagyapja, a 2013-ban elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó annak idején többször is összeverekedett az apjával.

Nem egyszer és nem egy ember előtt verekedtek össze. Apám nem egyszer verte össze nagyapámat

– emlékezett vissza Szilágyi Liliána, hozzátéve, hogy a legendás Nemzet Sportolója igenis többször közbeavatkozott, „több dulakodásuk is volt”, egy ízben apja „felszorította a falra”.

Szilágyi Liliána újabb döbbenetes állításai édesapjáról – videó

Fotó: Facebook

Szilágyi Zoltán néhány hete Fiala János műsorában mesélte el, hogy közel 18 évig voltak napi kapcsolatban a felesége, Gyarmati Eszter apjával, aki szerinte „nem észlelt semmit” az állítólagos erőszakból, sőt a halála előtt arra kérte őt, tartson ki a lánya mellett. Azóta pedig már reagált is lánya újabb vádjaira, illetve jelezte, keresetet ad be lánya ellen és Liliánával szemben 30 millió forintos személyiségi jogi eljárást kezdeményez.

Szilágyi Liliána most arra is reagált, hogy sokak szemében azért hiteltelenek a vádjai, mert nem fordul bírósághoz. Az úszónő elmondása szerint 12 évesen „egy brutál verekedés után” ügyvéd segítségét kérte, de az kiröhögte, ő pedig rájött: ezt a harcot egyedül kell megvívnia.

– Nem tudok haragot tartani, nem tudok gyűlölködni – indokolta „önazonos” döntését, hogy az ügyvédeivel összeállított „nagyon komoly paksaméta” (benne orvosszakértői véleménnyel, több mint húsz tanúvallomással) ellenére sem tesz feljelentést.

Nem hiszem, hogy ha ő börtönbe kerül, attól nekem jobb lesz (…) Mindig csak az volt a célom, hogy mindezt ki tudjam mondani

– mondta Liliána, aki az évekig tartó pereskedésnél fontosabbnak tartja, hogy a médiafelhajtás miatt elindult a bántalmazásokkal kapcsolatos társadalmi vita, edukáció. A legnagyobb eredményének pedig azt tartja, hogy anyja az ő kiállása hatására szánta rá magát, hogy terápiára járjon.

A szóban forgó videót a Blikk.hu cikkébe ágyazva nézheti meg. 

Forrás: Blikk.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
Tehát 12 évesen ügyvédet keresett, mert nem tud haragot tartani és gyűlölködni, de csak azért nem lett bírósági ügy, mert az ügyvéd kinevette. Aha...
Az ügyvéd neve persze nem olvasható. A "többször összeverte, tanúk előtt" is hiteles.

Egyre büdösebb a történet.
FLETÓ
S az okozott sérülések nyoma sosem látszott tatán??? Ááááááááááááááá!
Emmersson71
@FLETÓ: Egy sífutó esetében még csak el lehet rejteni a zúzódásokat, de egy úszódressz alig takar.
jesz
ha véletlenül beleszeret egy elmeháborodott, akkor az majd lerendezi az apját...ahogy kell...tolókocsi, szívószál, üveges tekintet..
Yoda69
Valamelyikuk bodultesen hazudik. Remelem miharabb kiderul az igazsag, es a hazugnak egy eletre elveszik a kedved a hazudozastol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.