Ujhelyi István az ATV Start című műsorában hétfő reggel bejelentette: elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért.

A Jobbik után az MSZP-nél elkezdődött a belharc – De ki lesz a győztes?

A politikus azt mondta a műsorban, hogy Tóth Bertalan komoly politikai felelősségét tükrözi, hogy nem indul újra szeptemberben a társelnöki címért.

Szeretném egyfajta tandemben, Tóth Bertalan frakcióvezetővel együttműködve, ha azt a programot végrehajthatnám pártelnökként, amit most letettem az asztalra. Ha az újjászületést támogatja a közösségünk, azt szívesen, örömmel, nagy ambícióval, pártelnökként vállalom, ha maradni akarunk azok, akik vagyunk és nem tudunk változtatni, ahhoz nem én kellek

– fogalmazott az EP-képviselő. Ujhelyi kiemelte, ha van változtatási szándék, ehhez a felelősséget is vállalja.

A politikus szerint az MSZP avittá vált, a pártot hervadt szegfűnek aposztrofálta. Ujhelyi az MSZP nevének megváltoztatását is kilátásba helyezte.

Ujhelyi arról is beszélt az ATV-ben, hogy mindenkinek meg kell értenie, hogy ha a NER érdemi ellensúlya akar lenni, akkor először magának is változnia kell.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a Jobbikban is "áll a bál".

Jakab Péter szerint várni kell a népharagra, ami majd elsöpri Orbán Viktor rendszerét, szerintem viszont változtatnunk kell

– ezzel indokolta Stummer János, hogy elindul a Jobbik elnöki posztjáért.

Jakab Péter nem akart nyilatkozni, arra hivatkozott, hogy a Jobbik tisztújítása belső folyamat.

Stummer János, aki egyébként a Nemzetbiztonsági Bizottsági elnöke is volt, nem először kritizálta nyíltan Jakab Pétert.

Forrás: 168.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Maccska: Most tulajdonképpen mi a lófüttyöt akarsz tőlem ?Reagáltam ennek a cikknek a hülye cimére- erre jössz, és párt politikázol velem- a párton/pártokon kivülivel. Ha, hiszed-ha nem nem érdekel.
Nessy
@Shikari: meg záros határidőn belül a giga hitelek,kötvények kamatostól visszafizetésének is!
sokanvagyunk
Első körben (a rendszerváltoztatás hevében) elhagytak egy M-betűt - pár százezer emberrel együtt -, most egy újabb M-betűt a nevükből - de most már emberveszteség nélkül, mert az egy 1 százalék maga a vezérkar, akik jól megélnek a "nekik járó" közpénzből.
ómió
Az utódpárt hajója is süllyed, nemcsak a kisnyilasoké?
kereső
@KisTehen: Mond ezt majd 30 év mulva. Addig nincs összehasonlitási alap. Nagyon ki vagytok akadva a dk-ra. Ami inkább DK- mint dk.:))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.