A jegybank kedden folytatta kamatemelési ciklusát, a kamatdöntést követően pedig Matolcsy György, az MNB elnöke tartott sajtótájékoztatót.

Váratlan pofon az Orbán-kormánynak: Matolcsy ismét keményen kritizálta őket

A jegybankelnök szerint a piaci egyensúly felbomlott, elszabadult az infláció, a kormány pedig nagyon helyesen árstopokkal fékezi azt.

Elromlottak a pénzügyi egyensúlyok Magyarországon

– jelentette ki a keddi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György elmondta, hogy Magyarországon 9 százalék körüli éves infláció lesz az idén.

Úgy véli, hogy szintén „elromlott” a költségvetés egyensúlya – pedig szerint „óriási vívmány” volt, hogy korábban 3 százalék alatt tartottuk a költségvetési hiányt –, valamint a külkereskedelmi egyensúly is (főleg a folyó fizetési mérleg).

Matolcsy György kijelentette, hogy „mindhármat helyre kell hoznunk”, ezért is hozott ma monetáris tanács ilyen döntést.

A jegybankelnök beszélt arról is, hogy az MNB-ben úgy gondolják, hogy le kell tenni egy második adóreform alapjait. Hozzátette, hogy ezt a 2010-es évek elején már sikeresen megtettük.

Ennek az adóreformnak szerinte zöldnek, digitálisnak és forgalmi adóra koncentrálónak kell lennie

Matolcsy szerint a monetáris politika mindent megtesz a fenti kihívások megoldásaiért, de szükségük van a költségvetés támogatására is, azaz arra, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly,cezt javasolják is a kormánynak.

Az MNB küzd az infláció megfékezésérért, és további javaslatokkal segíti majd a kormány munkáját

– fogalmazott a jegybankelnök.

Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint csak az orosz–ukrán háború 2,5-3 százalékpontot jelenthet az idei inflációban.

Várakozásaik szerint 2023-ban indulhat meg az infláció csökkenése.

Szerinte a magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik, ezt jelzi az is, hogy adataik szerint 2022 első negyedévében még tovább élénkülhetően a növekedés: 7-8 százalékos éves reálgazdasági növekedést várnak az év első három hónapjára, ami várhatóan az uniós rangsor első néhány helyének valamelyikére lehet elég.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Matolcsy Romeó ugyanolyan félkegyelmű mint Orsós gazdája, közben a háttérben azon versenyeznek ki tudja jobban szarrá lopni magát!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Ez csak sóműsor a piaci színpadon. Amíg a jegybanki szatellit cégek annyit lopnak amennyit nem szégyellnek. nincs miért izgulniuk.
A média csak része a színjátéknak. A bűnözők játsszák betanult szerepüket. Beolajozták már régóta így megy.
RonaGyuri
Lehet naiv vagyok, de talán kevesebbet kellene lopni! =))
Gazella
@Maccska: menj dorombolni zsirhájhoz.. A normálisan gondolkodó és véleményt mondókat meg hagy békén.
RonaGyuri
@Maccska: semmi közöm a liberalizmushoz, de te ehhez is nagyon buta vagy, hogy felfogd! =))
Eladott Ország
Matolcsy Romeó ugyanolyan félkegyelmű mint Orsós gazdája, közben a háttérben azon versenyeznek ki tudja jobban szarrá lopni magát!
Gyurka80
@RonaGyuri: Mert a libbancsaid nem loptak, ugye?! Nokiás éhségmenetes metrós kormányzati negyedes, és most is látjuk a pösti városházán mik vannak.Ezek még az országházat is eladnák!
Eladott Ország
@Pegero: ma, 18:04 ♦ Az is emlékezetes volt , amikor a döntőben kikaptunk az NSZK-tól, akiket előtte lemostunk' a pályáról. Szét is ment az arancsapat a világ minden tájára. Igaz azóta nem is kellenek top csapatba a magyarok, sem edzőként sem játékosként. A csúti geci a választások előtti pénzcunamival és az Uniós pénzcsapok elzárásáva a saját sírját is megásta! Mára mi lettünk az EU koldusháza , Bangladese. A világban szégyen lett magyarnak lenni! Büszke lehetsz rá te elmebeteg!
Rockxy
a pofon, az má valami.
a gyomros az meg má unalmas.
legközelebb nyakas kéne a zorbánéknak, utána meg saller.
RonaGyuri
@Gyurka80: te korlátolt barom, túl hülye vagy hogy felismerd, hogy hülyeségeket zagyválsz össze, sőt mivel nem látsz ki a szaros komcsi fideszes haverjaid seggéből, akik szaros libsik is voltak!! Úgy hogy ugass otthon ne itt! =))
Gyurka80
@RonaGyuri: "libsik is voltak" jól írod VOLTAK te idióta, te meg a haverjaid most azok baromarcú!
ómió
A valóság összegzése efftársilag már "pofon"!? Hűha!
Eladott Ország
@Pegero: Üzenjük Brüsszelnek: Pegero a fidesz eszetlen bírkája.
memgyar.net/items/19103.jpeg
Üzenjük Brüsszelnek: Pegero análba orálba leszopta a bűnöző csúti cigányt.
memgyar.net/items/19317.jpeg
Eladott Ország
@Pegero: Voltam orvosnál, mert nem akarok fideszes lenni.- De látom, hogy mégis az. - Igen de már anélkül, hogy akarnék. Kb. ez a szint, ha fideszessel vitázol!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272263617_2001584553379602_8878936670410463634_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=M-Xyasdd_IIAX_wKDEI&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9yJ-8Xu90KHewuHyw7NG5o14PRQJoS2q2T2A3LR3yltg&oe=626ECCA0
„A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója.” (Stephen Hawking)
hold.hu/holdblog/wp-content/uploads/2016/10/farmer-es-csibe-1.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.