Mindez azért szomorú, mert Kocsis Máté és Hollik István is zsarolta az ellenzéket azért, hogy mindenki legyen ott. 

Hadházy Ákos szerint szomorú, hogy az MSZP is részt vett a parlament alakuló ülésén

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán akadt ki azon, hogy az LMP után az MSZP is bejelentette, hogy részt vesz az alakuló ülésen. 

"Sajnos az LMP után az MSZP is bejelentette, hogy részt vesz az elcsalt választás után megalakuló "parlament" nyitó ülésén. Ez azután még szomorúbb, hogy a héten először Kocsis Máté , aztán Hollik István zsarolta az ellenzéket azért, hogy mindenki legyen ott.

Kocsis azt sejtette, hogy aki nem megy el, annak Kövér László majd később sem engedi meg, vagy csak sokkal később engedi meg, hogy letegye az esküt (és felvegye a fizetést). Ez amúgy teljesen nonszensz blöff. Hollik István pedig azzal fenyegetőzött, hogy csak az kaphat bizottsági tisztséget, aki részt vesz az alakuló ülésen."

- írta Hadházy a bejegyzésében, majd így folytatta: 

"Tegyük még egyszer világossá, hogy az alakuló üléstől távolmaradás miért fontos szimbolikus cselekedet: az alakuló ülésen kétszer is szavaz a parlament -vita nélkül- arról, hogy a választáson minden a legnagyobb rendben volt. És tegyük azt is tisztába: természetesen önmagában a nyitó ülésről való távolmaradás sovány gesztus lenne ahhoz, hogy a TETTEINKKEL is megígérjük, nem leszünk díszellenzék. Ehhez az is kell, hogy a milliós extra fizetéssel járó díszpozíciókat ne vegyék fel a képviselők és csak a legfontosabb alkalmakkor szólaljanak meg a parlamentben (az interpellációk nem azok, azok csak az ellenzéki kontroll LÁTSZATÁT tartják fent)

Ezek a zsarolások amúgy jól mutatják, hogy a Fideszt mennyire zavarja, ha lesznek képviselők, akik nem játsszák el nekik a demokráciát."

Forrás: Facebook

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@KisTehen: Putyin ügynök, miért szólsz bele a magyarok belügyeibe?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Az ilyen félkegyelműek akarnoksága is nagyban besegített az ellenzéki eredménybe...csak azt nem értem, hogy ki bolond hallgat rá egy ilyen irigy semmittevőre.
kereső
Én úgy gondolom, hogy az az ellenzéki párt, amely ott folytatja-ahol az előző ciklus abbamaradt- azaz ott lesz a nyitó ülésen, bizottsági helyeket vállal és tölt be -akármi is indoka, sziveskedjen tudomásul venni, hogy nem lesz demokrata választó, aki rászavaz- önkormányzati választáson, EP választáson. és a legközelebbi ogy. választáson. Vállalja a döntése következményeit.
kereső
Milyen jól mutat majd a piros szegfú az ünnepi alakuló ülésen, egy echte náci, meg egy szoft náci párt mellett.
kereső
@KisTehen: Putyin ügynök, miért szólsz bele a magyarok belügyeibe?
Eladott Ország
@Pegero: ma, 18:45 ♦ Az ingyenélőket elsősorban a fidesz soraiban keresd! A román bűnöző cigányod (kolostordisznó) és bibói társulata életében nem dolgozott egy percet sem! Az eredmény látható, az EU koldusháza lettünk. Hajrá Magyaroszság b@sszátok meg magyarok!
Eladott Ország
@Maccska: ma, 20:02 ♦ EZ EGY DEBIL TAHÓ ,TULOK, ELMEBETEG, SKIZOFRÉN, SIKKASZTÓ, FŐLOPCSAK...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/142428571_1555895491466965_6087111726281456612_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=exaBR6Ku2boAX8zOong&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-dZo6FTm7hADFyiZPSOPARYJMB3873_IOe9WlkpkSFFA&oe=6290CDA8
Úgy hiszi biztos benne, hogy róla szól az ország, érte van minden, érte élünk és dolgozunk. Hogy őt szolgáljuk...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273174538_1637887639890619_5518174618374624335_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Fn5jERZPT2cAX8G0rSc&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT802cjVVnWUekW1ipp21gk2Mf9qrQRBC9SuccTXJIEWtw&oe=626F70B0
Két cigány beszélget:
- Te , gazsi! Ez a Viktor most király vagy császár?
- Egyik sem! Fárajó!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273491705_4588863601241642_8149887167055996566_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FPeQljnuy34AX85NXYz&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8lY_Qd6a7yU5wgNR65nWWJp0CblthpBnIc8xhh0ehWpg&oe=6270B2ED
Ilyen büdös gazembert még nem hordott hátán a föld!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272775613_1289724011525074_4032542731670840384_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Xnx5Ar2NaFgAX-DFj9h&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-0GRti2ZxFNbNgpEiCve1lZ_6y__VI7EMXqOLtY6s5Zg&oe=62706B06
Ő az aki: - (Ifjú)kommunista lett, amikor attól remélt hasznot; – kommunista ellenes lett, amikor attól remélt hasznot; - liberális lett, amikor attól remélt hasznot; liberalizmus ellenes lett, amikor attól remélt hasznot...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122122489_2090154301121515_2559426319039449753_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=2lgwF0B1fcYAX8noBYX&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT80ECHZot3XsdLwuVK7Z2P2Oe6PuhlydRacnR_hdklgOA&oe=629253E7
Nessy
van egy halk kérdésem Hadházyhoz. Nem arra kaptak bizalmat a választóiktól, hogy a bajban is próbálják őket képviselni? Az hogy a kormánypárt egy hangyafülnyit jellemhibás, az eddig is köztudott volt. Most meg a kb. 3 millió,( levelezőtagozatosokkal együtt.) szavazat nálunk 2/3,, most végképp elszálltak maguktól. Fel kell rá készülni, hogy ott fognak betartani az ellenzéknek, ahol tudnak. A keresztényi Magyarországon, akinek más a véleménye, mint pártunké és a kormányunké, aki ellenzéki, az ELLENSÉG! (by Rákosi elvtárs)
jesz
Hadházy bátor(vagy inkább vakmerő)ember...addig rángatja az oroszlán bajszát(pl.Kövér), amíg az el nem kapja...

Persze ez hem úgy működik, mint mi eccerű emberek képzeljük...például a Házelnök megdorgálja, vagy megbünteti...
...ááá..Hadházy eleinte nem érti, hogy neki egyre többször gondja van a hatóságokkal, közben fogy a levegő is körülötte...a segítői szép csendben elhagyják...stb...stb.
Gazella
Ennek agyára ment a nyomozosdi... hagyja békén az ellenzéket, hogy parlamentbe beülnek vagy sem.. aki parlamenti képviselő az hadd döntse el, hogy mit csinál.
Nyírfa
@Nessy: 20.46

Ilyen körülmények között a Parlamentben nem tudják képviselni az érdekeinket.
Engem azzal tisztelnének meg, ha valamennyien visszaadnák a mandátumukat, és új, velünk, az ellenzéki választókkal kötött szerződés keretén belül folytatnák a politizálást. Igen, fizetést ezért a munkáért nem kapnának, másból kellene finanszírozniuk a megélhetésüket. De olyan erkölcsi magaslatra jutnának, ami felemelné az egész társadalmat.
Nessy
@Nyírfa: @Nyírfa: És ezt technikailag hogy képzelted el?
Nyírfa
@Nessy: Kérdezzék meg a civileket szervezeteket, ha tanácsra van szükségük. De maradtak fenn írásos emlékek az illegális mozgalmakról is. Ezek nagyon szervezetten dolgoztak.
Nessy
@Nyírfa: Nem tudom, nem értek hozzá.
terlasz
@Nyírfa: Te csinálnád ingyen a politikát polgári munkaviszony, családi elfoglaltságok mellett? Fantáziálni jó, de érdemes átgondolni a javaslatainkat.
terlasz
Ez az ember úgy tesz, mintha nagy erkölcsi fölénnyel át sem venné a mandátumát, pedig dehogynem csak két napos halasztással.
Gazella
@Nyírfa: Én meg amondó vagyok! Legyen független gazdasági bizottság a parlamentezés helyett!
ómió
Bizony, Hullaházy efftárs, ez a te "szervezési hiányosságod"!
Nyírfa
@terlasz: 04.20

A kérdés számomra azért értékelhetetlen, mert nem a hivatástudatról szól.
Gazella
@Nyírfa: Pártok nélküli közgazdasági szakemberek pénzügyi jogászokkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.