Kormányzati körökben már hónapok óta hallani, hogy feszültség van Rogán Antal és Pintér Sándor között – írja a hvg.hu.

Lecserélhetik a titkosszolgálatok irányítását – Rogán-Pintér-konfliktus állhat a háttérben

Vannak, akik a két miniszter közötti viaskodásnak tudják be, hogy a Schadl-ügyben hónapokon át lehallgatta a belügy alá tartozó Nemzeti Védelmi Szolgálat a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első emberét, rajta keresztül pedig Völner Pál igazságügyi államtitkárt.

A két miniszter között érzékelhető, felhőtlennek nem nevezhető viszony miatt már a választások előtt, tavaly nyáron is lehetett arról pletykákat hallani, hogy a belügyet más valaki kapja meg egy esetleges ötödik Orbán-kormányban. 

Pintér lehetséges utódjaként akkor még Lázár János neve is felmerült, mára ez már egyre inkább valószínűtlennek tűnik.

Azt viszont egyre több, egymástól független forrás is állítja, hogy két polgári titkosszolgálat, a hírszerzésért felelős Információs Hivatal és az elhárítási tevékenységet végző Alkotmányvédelmi Hivatal gazdát cserélhetnek.

Jelenleg mindkét szervezetet más-más miniszter irányítja: az AH jelenleg a Pintér vezette belügy alá tartozik, az IH pedig a külügyet irányító Szijjártó Péter területe.

Egyik szervezet sem muzsikál túl jól, az elmúlt években az IH-t és az AH-t is érték bírálatok a kormányzaton belül is. Közvetlenül Oroszország ukrajnai inváziója előtt az IH azt jelezte, hogy nem lesz háború – igaz, ugyanígy értékelte a helyzetet a katonai titkosszolgálat is, ahogy más nyugat-európai szolgálatok.

Kormányzati és belügyes körökből nehéz biztos információt szerezni arról, hogy lesz-e változás ezeknek a szervezeteknek a legfelsőbb irányításában, és ha igen, akkor milyen, de úgy hírlik, hogy ha a jelenlegi irányítóktól elkerülnének, akkor a Miniszterelnökség alá tennék be ezeket a szerveket.

A hvg azt írja,

ugyan nem tudni, hogy milyen szervezeti struktúrában, de a lap néhány forrása szerint akár Rogán Antal is szerepet kaphat a szolgálatok irányításában, ez viszont állítólag több, Pintérhez lojális belügyes szemét csípi, és állítólag a jelenlegi belügyminiszter sem lenne túl boldog egy ilyen szcenárió megvalósulása esetén.

Bár Rogán neve elsőre idegennek tűnhet a nemzetbiztonsági területen, információink szerint a propagandaminiszter egy ideje nagyon is közel került ehhez a területhez.

A nemzetbiztonsági döntések legfelsőbb fórumain már miniszterként részt vett: tagja lett a Nemzetbiztonsági Kabinetnek, amelynek a következő ciklusban akár az elnöke is lehet. Ezen kívül állandó meghívottja a nemrég felállított Nemzetbiztonsági Operatív Törzsnek is.

Ha Rogán Antal valóban megkaparintaná a polgári szolgálatokat, akkor fennáll a veszélye, hogy ezekre a szervekre a korábbinál nagyobb politikai nyomás nehezedne, és nagyjából a közmédia sorsára jutnának

– vélik sokan azok közül, akik nem szívesen látnák a propagandaminisztert egy ilyen pozícióban. Belügyes körökben azt beszélik, hogy Pintér Sándor már egy ideje nem nézi jó szemmel Rogán efféle ambícióit.

Ha Rogán tényleg irányítást szerezne a polgári szolgálatok felett, azzal Pintér sem teljesen gyengülne meg, viszont Orbán egy salamoni döntéssel tudná kezelni a két miniszter közötti konfliktust.

Könnyen lehet, hogy Orbán éppen a Rogán–Pintér-konfliktust akarja feloldani sajátos módon:

az egészségüggyel plusz egy területet adna Pintérnek, a polgári titkosszolgálattal viszont Rogán sem érezné úgy, hogy vesztett. Ám ha Rogán valóban megkapná a szolgálatokat, akkor az NVSZ és a szolgálatok között erős rivalizálásra lehetne számítani.

Orbánra jellemző, hogy az utolsó pillanatig lebegteti, kinek milyen kormányzati szerepet kínál. Azt sem lehet kizárni, hogy a belügyi és fideszes körökben terjedő információk Rogán várható új "területeiről", valamelyik érintett miniszter vagy éppen a kormányfő környezetéből származnak és a szereplők így próbálják szondáztatni egymás esélyeit, még végül egy nevető harmadik lesz a befutó.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: hvg

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Nekem annyira elegem van ezekből az arcokból, meg ebből a mérhetetlenül sok szerencsétlen hü...ből akik erre szavaznak, hogy nem si nagyon tudok már mit reagálni. Unom a fideszt, rogánt, orbánt, az ellenzéket azt az egészet, úgy érzem mintha egy időhurokba kerültem volna ami 2014 és a jelen pillanat között pörög és ismételgeti önmagát, mindig ugyanazok a fejek, ugyanazt teszik, mondják, ugyanazok a vélemények, ugyanúgy lopnak, hazudnak, az ellenzék asszisztál már pusztán azzal amit csinál és nem csinál, unom Pintér nevét olvasni, unom, hogy Rogán hangyamosolya mindenen is átível, véééégtelenül fárasztó, olyan ez az ország mint egy depressziós, önsorsrontó lény, többféle szenvedélybetegséggel, elfojtott dührohamokkal, kleptomániával és neurózissal. A mai dátum akár 2018 ápr 29 is lehetne, vagy 1953 apr 29, a technológiai változásokat leszámitva minden ugyanolyan." (Kedélyes Hétköznap / hvg.)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@sgl: a gözt le kell engedni és csak az után átlépni...stb.
Eladott Ország
@sgl: ma, 15:25 ♦ Hrustyov is kinyíratta Sztálin jobbkezét , Beriját. Sztálin pedig Trockijt tetette el láb alól. Az elvtársak már csak hagyománytiszteletből végeznek egymással.
ujkor.hu/wp-content/uploads/2018/10/497115.jpg
Németh István
A pintér abban sincs a helyzete magaslatán, hogy a moslék uránok idegen földön való tüntetését megtiltsa! Hol élünk a bantu niggerek országában a moslék beerőszakoskodók itt potyáznak és még követelődznek!?! menjenek a picsába! Kitől, milyen alapon kaptak engedélyt a tüntetésre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.