Előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 ember, köztük négy adóhatósági kormánytisztviselő ellen a Debreceni Törvényszéken a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel pénteken.

Korrupció miatt emeltek vádat négy adóhatósági kormánytisztviselő és tizennégy vállalkozó ellen
Fotó: Pixabay

A vádirat szerint egy kormánytisztviselő az adóhatóság olyan osztályán dolgozott beosztottként, amelynek feladata a végrehajtási ügyek intézése és a végrehajtási cselekmények nyilvántartása volt

- írta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A kormánytisztviselő 2018 októberét megelőzően jó kapcsolatot alakított ki olyan vállalkozókkal, akik személyükben vagy cégükön keresztül már huzamosabb ideje voltak érintve különböző adóhatósági eljárásokban.

A középkorú férfi az ismeretségi körébe tartozó vállalkozók részére a bizalom és a kapcsolat fenntartása érdekében olyan információkat és adatokat szolgáltatott, amelyek azt a látszatot keltették, hogy neki köszönhető valamely hátrányos jogkövetkezmény elkerülése.

Ezen túlmenően többször – akár külön kérés nélkül – tekintette meg az adózók rendszerben levő adatait, vállalkozott az adott ügy soron kívüli elintézésére, továbbá segítette a kérelmek, nyomtatványok megfelelő kitöltését, elkerülve ezzel a hiánypótlás miatti időveszteséget

- olvasható a közleményben.

A dokumentum szerint a kormánytisztviselő az ügyintézésbe alkalmanként bevonta a vele bizalmi viszonyban lévő három kollégáját is, akik aktívan közreműködtek az ügyek elintézésében vagy az adatok hivatali nyilvántartásokból történő kiszolgáltatásában.

A kormánytisztviselő a jogellenes hivatali segítségnyújtásért cserébe rendszeresen – látványos vagyongyarapodást nem eredményező, de a napi megélhetést jelentősen megkönnyítő – jogtalan előnyt kért, az ügyintézés ellentételezéseként például mobiltelefont, vacsorameghívást és különböző nagyobb értékű húskészítményeket fogadott el.

Az ügyben a regionális nyomozó ügyészség négy adóhatósági dolgozóval valamint tizennégy vállalkozóval szemben emelt vádat.

Vádiratában az ügyészség a kormánytisztviselővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint – a jogellenes gazdagodás erejéig – vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt, illetve valamennyi kormánytisztviselő esetében indítványozta a köztisztviselői foglalkozástól határozott időre történő eltiltást.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.