A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy az Európai Parlament (EP) Pegazus-bizottsága hallgassa meg Varga Judit igazságügyi minisztert.

Varga Judit meghallgatását kezdeményezi az EP Pegazus-bizottságában a kémszoftver-ügyben a DK Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke beszédet mond az alapítvány, a Miskolci Egyetem és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága együttműködési megállapodásának aláírásán a Miskolci Egyetemen 2022. április 22-én. Az egyetemi oktatásra és továbbképzésre, a tudományos kutatásra és műszaki fejlesztésre, valamint a szakmai érdekképviseletre vonatkozó stratégiai együttműködés kiterjed a fenntartható természetierőforrás-gazdálkodásra, a körforgásos gazdaságra és a klímaváltozással összefüggő kutatásokra. MTI/Vajda János

Rónai Sándor, a DK EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján elmondta, a bizottságnak az a feladata, hogy kivizsgálja a kémszoftverhez köthető európai visszaéléseket.

Miután az Orbán-kormány tagjai az elmúlt hónapokban "sokszor önmaguknak is ellentmondva beszéltek összevissza", a testületnek meg kell hallgatnia Varga Juditot, az ügy "első számú kormányzati felelősét"

- fogalmazott arra hivatkozva, hogy a miniszter közvetlen munkatársai írták alá az "illegális megfigyeléseket", de Varga Judit erre hónapok óta nem ad világos magyarázatot.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@justhpeter: (I)gazságügyi miniszterünk majd szépen elmondja a sablon szöveget. " minden a hatályos törvényeknek megfelelően működik! Minden döntés megfelel a jogszabályoknak!" Azt már nem teszi hozzá, ha valami nem egészen törvényes, egy nap csinálnak ante datálva új törvényt
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@kereső: A lehallgatás az lehallgatás mindegy melyiket minek nevezik. ezt ezen a néven dobta piacra a zsidó...lehetett volna júdás is a neve de ők a szárnyaslóra esküdtek. Naponta egymillióan figyelnek meg csak itt a számítógép előtt, az utcákon a telefonon stb...azért miért nem panaszkodik senki?...pedig ugyanúgy érint mindenkit...
Csizmás Kond
@kereső: ...mégvalami...a fészbuk direkt megfigyelésre és lekövetésre lett kitalálva...és ezt is tudja mindenki azért miért nem elégedetlenkednek ?
kereső
@Csizmás Kond: Nem tudom. Talán azért, mert a faceboo egy önkéntes csatalkozással elérhető, emez meg egy kormány által elkövetett - nem önkéntes hozzájáruláson alapuló megfigyelés, lehallgatás.
Csizmás Kond
@kereső: A csatlakozás önkéntes de a megfigyelés már tilos lenne mert társasági lapnak hírdetik és nem világosítanak fel hogy minden lépésedet lekövetik...vagy ott vannak a kokik...azok szintén követési programok amiből megállapítható mire kattogtatsz...és az sem kötelező elfogadni de sokhelyre be sem enged elfogadás nélkül holott az is törvénybeütköző...
Ez azért botrány mert a zunió ezzel zsarol, más semmi köze semmihez. ...és ha már felfedezték miért nem tiltják be a használatát büntetik meg a forgalmazót és gyártót stb...mert ők is esetleg használják és a cél csak a basztatás.
csagyi
@kereső: Tökéletesen tisztában van a hírek és a történtek tekintetében csak szereti olykor a nagyon informáltat, máskor pedig a kis tudatlant megformázni. Mindezeket csak a kavarás és elferdítés eszközei. Értelmetlen vele és többi megfizetett fazonnal szóba állni. (szerintem)
ómió
Az efftársak nemzetbiztonsági témákat is kikotyognának? Vagy főleg azokat!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.