Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón jelentette be, hogy júliustól újabb nyugdíjemelést ad a kormány, mert magas az infláció.  Azonban nem minden nyugdíjas fog jól járni a kormány évközi nyugdíjemelésével, lesz olyan, aki csak havi néhány ezer forinttal kap többet – írja a napi.hu.

Nagyot csalódhatnak a nyugdíjasok a kormány évközi nyugdíjemelésében
Fotó: Pixabay

Az Mfor hívta fel arra a figyelmet, hogy érdemes a frissen bejelentett nyugdíjemelésnek utánanézni, hogy ki, mire számíthat.

Idén az ötszázalékos emelés után az átlagnyugdíj 165 510 forintra emelkedett, erre jön rá júliusban a 3,9 százalékos kiegészítés. Ez havi szinten 6455 forintos pluszt jelent az érintetteknek.

Mivel visszamenőleges hatályú a kiegészítés, a gyakorlatban a jogosultak az első hat havi elmaradást is meg fogják kapni a hetedik havi korrekció mellett.

Vagyis az átlagnyugdíj szintjén kicsivel több mint 45 ezer forint plusz érkezik majd a nyugdíjasokhoz.

Önmagában a havi 6455 forint sem tekinthető túl nagy összegnek, de sokan még ennyire sem számíthatnak.

A Magyar Államkincstár legutóbbi, tavaly nyári adatai szerint a nyugdíjasoknak több mint a fele az átlagnál is kevesebb havi ellátásban részesül.

100 ezer forint körüli ellátás esetén már csak havi 4095 forintot fog jelenteni a kiegészítés, a legalacsonyabb, 50 ezer forintnál kevesebb ellátások esetén pedig legfeljebb havi 2047 forint érkezhet a nyugdíj nagyságától függően.

Forrás: Napi

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Az "efftársija" csak nem nyugdíjlenyulást várna?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.