Elvileg sokan kaptak béremelést, de azt is elviszi mind az infláció. 

A munkavállalók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció

– számolt be a helyzetről a RTL Híradója a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatása alapján.

Totális csőd Magyarországon: a fizetésemelést mind elviheti az infláció!

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A friss felmérésből kitűnik, a dolgozók ötöde egyáltalán nem érzi magát biztonságban, és attól tart, hogy az elveszítheti az állását is.

Május elsején a vásárlói kosárból stílszerűen azt emelték ki, hogy a virsli 11 százalékkal, a sör pedig 7 százalékkal drágult egyetlen év alatt a KSH szerint. De természetesen nemcsak ezek a termékek drágultak: az infláció már akkora, hogy az az idei béremelés hatását is teljesen lenullázhatja.

A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36 százaléka viszont egy forinttal többet se visz haza, mint egy éve a Pulzus Kutató friss, reprezentatív felmérése szerint. 61 százalék kapott bérfejlesztést idén.

A kutatásból az is kiderült, hogy nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével.

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Elviheti? Mar reg elvitte. A KSH szerint is 10% az inflacio, de a real inflacio ettol sokkal magasabb. A befagyasztott arak miatt minden masnak sokkal drasztikusabban ment fel az ara. Ha az arstoppot feloldjak azok a termekek is ugranak, mig a megemelt aruak maradnak ott ahol most vannak. Agusztusra mar 40%-os inflaciot varnak.
Ha az orban kormany valoban meg akarta volna menteni a magyarok eletminoseget, akkor mar reg bevezette volna az Eurot, akkor most nem lenne ekkora szopas. Viszont nekik fontosabb volt mutyizas, es a kozpenz kilopasa magan alapitvanyokba. Hat most jon a fekete leves, amit a magyaroknak kell meginni, koztuk a 3 millio fideSS birkanak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Tessék, ám, efftársak, az inflációt kizárólag Magyarországra hazudni!!! Minden zombi cumizza, ám!
Yoda69
@sgl: Es meg el sem kezdodott a szezon. A mocsok naci fideSS miatt szarnyalnak az arak.
Magyarorszag nem hatra megy, hanem farhatra.
Yoda69
@sgl: Akkor ez az omio egyed dicseretnek veheti a szavaimat.
ómió
@Yoda69: Üdvözöllek, BOLSEVIK BAROM! Én ómió vagyok! És a mai Internacionálé kvótádat elénekelted már?
Yoda69
@ómió: SGL megmondta vedd dicseretnek hogy bolsevik baromnak hivnak, az nem annyira hugyagyu gyoker mint egy fideSSes. Persze lehet te mindket csoportban listavezeto vagy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.