Jakab Péter, a tisztújítás előtt álló Jobbik elnökének népszerűsége az egyik legalacsonyabb az ellenzéki oldalon, nála csak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke népszerűtlenebb – derült ki a Nézőpont Intézet legújabb kutatásából.

A Nézőpont Intézet szerint Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb

A második pártelnöki évét töltő politikust az aktív szavazók 23 százaléka szeretné fontos pozícióban látni, amelynél kisebb arányban csak Gyurcsány Ferenc támogatói vannak

- olvasható az Nézőpont Intézet honlapján szombaton közzétett felmérésben, amely szerint mindegyik vizsgált ellenzéki vezetőt elutasítja az aktív szavazók többsége.

A nezopont.hu oldalon azt írták, hogy

továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék).

Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában Jakab Péter követi 23 százalékos támogatottságával, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni. Az intézet szerint figyelemre érdemes, hogy a választást megelőző hónapban, márciusban még 4 százalékponttal magasabb volt a népszerűsége, ráadásul elutasítottsága is 7 százalékponttal nőtt azóta.

A felmérés szerint nemcsak Jakab Péter népszerűtlen,

de a Jobbik támogatottsága is alaposan megkopott a négy évvel ezelőtti választás óta. Míg 2018-ban a pártot a választók 20 százaléka támogatta, addig a Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik jelenleg 3 százalékot szerezne egy "most vasárnap" tartott országgyűlési választáson.

Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, a két politikust egyaránt a szavazók 24 százaléka támogatná, azonban elutasítottságban és ismertségben jelentős különbség mutatkozik. A hódmezővásárhelyi polgármestert a politikailag aktív magyarok 70 százaléka, míg a Momentum elnökét 42 százaléka nem bízná meg felelős politikai pozícióval.

Donáth Anna ismertsége azonban alacsonyabb, mint a többi ellenzéki vezetőé, az aktív szavazók 27 százaléka azért nem tudott válaszolni a kérdésre, mert nem ismerte

- olvasható.

Mint írták, a vizsgált baloldali vezetők körében a Párbeszéd éléről távozó Karácsony Gergely főpolgármester a legnépszerűbb (32 százalék), ugyanakkor a személyét elutasítók közel kétszer akkora arányban (60 százalék) vannak, mint támogatói.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása április 25. és 27. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@Maccska: 15:21 Három héttel vagyunk a Holdról is látszó fideSS-es győzelem után. Mi a fenét csináltok? Permanens választási kampányt ebben a négy évben is?? Inkább foglalkoznátok a Jupiterről is látszó inflációval, a magyar fizetőeszköz mankóval sem tudó lábonállásával,- mert kit érdekel Jakab, Gyurcsány vagy MZP népszerútlensége? Titeket. Jöhetnek a plakátok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
magyarországon a választási hadjárat 4 éven keresztül dübörög ? :)
rokker33
Ez igaz! Két semmirekellő patkány! Náluk már csak karigeri a leggyengébb láncszem ,de jóvanazúgy!! 2026 ban is megjósolom a 2/3 os győzelmet Orbán javára! Nem lesz kormány váltás!
Eladott Ország
De a nézőpont szerint a legnépszerűbb a bűnöző román cigány ( többgenerációs migráns) és politikai prostituált.
Ő az aki: - (Ifjú)kommunista lett, amikor attól remélt hasznot; – kommunista ellenes lett, amikor attól remélt hasznot; - liberális lett, amikor attól remélt hasznot; liberalizmus ellenes lett, amikor attól remélt hasznot...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122122489_2090154301121515_2559426319039449753_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-6&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=DkMNl9cOxb4AX9KttoU&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-U-esySJhiZkjggvXIrVJuLQrkBNhV5dIWJ8DsEhLTVw&oe=629A3CE7
simmering73
Átlépni rajtuk mint a kutyaszaron, meg azokon is, akik ezt beszopják.
Eladott Ország
Orbán Viktor az ellenzéket támadta a Kossuth nevét viselő közpénzből fenntartott lakájcsatornán, holott 2010 óta miniszterelnöke az országnak. Az beszél, akinek a háza ég!
Ő az…
❗️ Aki ezermilliárdokat lopott ki a haverjainak
❗️ Aki a gázszerelőjével nyúlta le az adófizetők pénzét
❗️ Aki a kiváltságosai érdekében hozott politikai, gazdasági, külpolitikai döntéseket
❗️ Aki asszisztált a csókosai drogos, pornós luxuspartijaihoz
❗️ Aki a közszolgálatból Orbán-szolgálatot csinált
❗️ Aki lehallgatott és megfélemlített civileket
❗️ Aki a Covidot is a saját és a haverjai meggazdagodására használta fel
❗️ Aki az emberek akaratát semmibe vette és lenézi őket
❗️ Aki felépítette a nyomor és a szegénység országát
❗️ Aki az ellenzék jobbító szándékú javaslatait is lesöpörte az asztalról
❗️ Aki az ellenzéki önkormányzatok kivéreztetésével is üzent a magyaroknak
❗️ Aki Európa szégyenpadjára ülteti az országot
❓ Soroljuk még, Orbán?
Ez a sátáni vigyor mindent elárul róla ! Maga a megtestesült ördög !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272863815_493646255465261_5331212539604293832_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-6&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0ZVqlERE8sIAX_-drpi&_nc_oc=AQkDZewM5KNi0AwXOOKnR4d4z5yjwQwsEFgYnS5KARoc5tp-QXRKpXdcJHN9eZ0o5p8&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-OuXgj9kw7CVcaLBX3IQBh0shW06zNvO7eB0dVaPy2Ew&oe=627AA7D7
csak úgy....
@Maccska: tibim, a magyarok tanulatlan,buta rétege évröl-évre veled együtt butul...,na meg az orbánra szavazó " cigók" sem lettek okosabbak ! :)
Toller Béla
@Pegero: Hátrébb az agarakkal, te ki vagy ?
Toller Béla
Nem a nézőpont az a HR fórum, amelyre rábíznám a jövő kádereinek kiválasztását ! Ahogyan a múltat s jelent elnézem ...
kereső
@Maccska: 15:21 Három héttel vagyunk a Holdról is látszó fideSS-es győzelem után. Mi a fenét csináltok? Permanens választási kampányt ebben a négy évben is?? Inkább foglalkoznátok a Jupiterről is látszó inflációval, a magyar fizetőeszköz mankóval sem tudó lábonállásával,- mert kit érdekel Jakab, Gyurcsány vagy MZP népszerútlensége? Titeket. Jöhetnek a plakátok.
Eladott Ország
@Maccska: ma, 14:03 ♦ Illibcsi": Az öreg prímás be akar lépni a fideszbe, de kérelmét elutasították. Szomorúan meséli másnap ismerősének, hogy mi tötrtént. Há' Gazsi oszt' mé' nem vettek be a fideszbe? Mer' aszonták', hogy a kommunistáknak húztam régen. Osztán' miért nem tagadtad le? Hogy tagadhattam vóna' le, amikor mind ott vótak'?
relatív
Ez a magát ' intézetnek ' nevező gyülekezet rendre a leghülyébb, de a regnálónak kedvező marhaságokat híresztel azért a töméntelen közpénzért, amit pofátlanul a nyloncai felvesznek a közösből !
Eladott Ország
@Pegero: ma, 12:39 ◘ Függő fideszeseknek. Eredeti székely Orbán trutyi.Te tényleg egy hülye birka troll vagy. Jó így agy nélkül rohangálnod a f@szerdőben. Itt a jutalmad mára. Szörcsöld be a trutyiját, eszetlen birka!
uploads.disquscdn.com/images/8a89be99d690f1456614c961ee8b47e52b099d3c6fd62941f4011c8d897009bb.jpg?w=800&h=551
terlasz
Egyrészt: Nézőpont, másrészt: a fideszes szavazó nem válogat, ha a legelutasítottabb politikust kell megjelölnie, azonnal Gy. jut eszébe.
evacica
Elég sok pénzt kap a Nézőpont Orbántól, hogy Gyurcsányt mocskolja! Hiba Orbán nem tudj a 2006 vitát megbocsájtani, ahol Gy.F felmosta vele a padlót! Karaktergyilkosságban a fidesz felülmúlhatatlan,na meg a korrupcióban, lopásban meg a hazugságban! A sok agyament meg kajolja ezt az Orbáni dumát! Lelkük rajta, érdekes csak az hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt
ómió
Pedig Parizer efftárs nagyon igyekszik "leküzdeni hozzá magát"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.