A Telex ugyan a Jobbik tisztújító rendezvényére nem akart bejutni, de az érkezőket viszont szerették volna arról megkérdezni, hogy "hová lett a Jobbik több százezer szavazója és mit gondolnak a párt jövőjéről", azonban nem sikerült kideríteniük, hogy a párt pontosan hol tartja a kongresszust.

Titokban tartják a Jobbik tisztújító kongresszusának helyszínétFotó: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. február 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy ezt az információt megosszam önökkel

– adta válaszul a lapnak több jobbikos politikus is, akiket a helyszínről kérdeztek. Csupán annyit sikerült megtudniuk, hogy szombaton délelőtt 10-kor kezdődött. 

A párt sajtóirodája szerint azért nem árulják el a helyszínt, mert a kongresszus nem sajtónyilvános.

A sajtóiroda tájékoztatása szerint a Jobbik vezetése egyáltalán nem fog nyilvános és személyes sajtótájékoztatót tartani szombaton, dél körül kiadnak majd egy közleményt arról, kit választottak pártelnökké, majd délután-este bemutatkozik az új elnökség, de nem sajtótájékoztatón, ahol kérdezni is lehet tőlük, hanem csak egy élő Facebook-videóban.

Forrás: Telex

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
@csak úgy...: Nálam nincs gond az értő olvasással!!!
csak úgy....
nics pénz kordonra és fekete fóliára? :)
FLETÓ
Mert elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon...
csak úgy....
@FLETÓ: látom túl magasra céloztam neked,hogy megértsd!
különben köszi a lájkot...
jesz
pont úgy fognak összeverekedni, mint egy másik hírben a repülőgépen utazók..

...a fő téma az alelnök nőjének inzultálása lesz...nos lesz ott qurvaanyádtegazember...
FLETÓ
@csak úgy...: Nálam nincs gond az értő olvasással!!!
ómió
Nyilván az "efftársi transzparencia" teszi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.