Fábry Sándor ritkán ad televíziós interjút, most azonban Rónai Egonnal kivételt tett, a Húzós-podcast legújabb részének volt a vendége – írja az Index.hu.

Fábry Sándor: "Gyurcsány besúgó volt Pécsett"
Fotó: Fábry Sándor humorista az idei Petőfi Zenei Díjak átadásán a zamárdi Strand Fesztiválon 2019. augusztus 20-án. A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjait – tizenkét kategóriában – egész estés gálán adták át. MTI/Bodnár Boglárka

A humorista azt is elárulta, hogy elsősorban azért fogadta el a meghívást, hogy promózza május 9–11-én bemutatásra kerülő Revüjét, de nem csak erről esett szó.

Rónai Egon arra is rákérdezett, hogy inkább orbánistának gondolná magát vagy antigyurcsányistának?

Az első időben mindenképpen az utóbbi. Tehát ez azt jelenti, hogy számomra a XX. század – amikor én már három éves voltam – legfontosabb eseménye 1956, tehát én mindent '56-hoz képest határozok meg, magamat, a családomat, a barátaimat, a politikai viszonyulásaimat is. Amiből következik, hogy hát nem lehet megbocsátás azoknak, akik éppen ellenkező irányban fáradoztak, mint az '56-os forradalom résztvevői

- mondta Fábry, amire Rónai megjegyezte, hogy akkor Gyurcsány még nem is élt, ahogy Orbán sem.

Rendben van, de akkor ezt úgy mondom, hogy az '56-hoz való viszony az eléggé fontos. Fletó barátunk Pécsett függetlenített KISZ titkár volt. 

Fábry azt is hozzátette, hogy sok mindenkit nem kedveltek, de a függetlenített KISZ vezető, "az volt a vacakságnak a vacaksága". 

Közismerten szakdolgozatát sem maga írta

- jegyezte meg nevetve. Rónai leszögezte, hogy ez nincs bizonyítva.

Fábry nyomatékosította, hogy nincs meg a szakdolgozat, mire Rónai ismét hangsúlyozta, hogy nincs bizonyítva, hogy nem ő írta.

Fábry Sándor szerint a sógoráé eléggé hasonlít rá, majd azt is megjegyezte, hogy "az ATV most már leállhatna ezekről a dumákról".

Számomra ő soha ilyet nem írt. A KISZ munka annyira lekötötte, hogy be se járt az iskolába, mert erre nem volt ideje, ellenben besúgóként tevékenykedett

- állította Fábry.

Erre ugyan nincs bizonyíték, de Fábry szerint Pécsett mindenki beszélte.

 A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás: Index

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mázli, hogy az Orbán viszont se KISz-titkár, se spicli nem volt. Szeretheti a Fábry azt a ""tiszamúltú, talpig becsületes"" igazmagyart.
A képet csak az árnyalja kicsit, hogy (mintha) dokumentumok igazolnák úgy az orbáni KISz-titkárságot, mint a besúgói múltat. Ezért van az a hatalmas parírozás a putyini parancsokhoz is. Addig mehet, amíg a Moszkvában kikötött lánc engedi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
@kereső: a "demokratikus baloldali közösség" valóban egy jól hangzó csoport megjelölés, de a demokratikustól mint a szemkilövéses gyurcsány módi fenemód messze áll! Pláne ha az arató, vadai, szabó t,. dobrev, megnyilvánulásokat is számba vesszük! Meggyőződésem a múltunkból kibontakozó, az eredményekre támaszkodó társadalmunkat a nemzeti érdekeltségű országvezetés tudja biztosítani - amely ha vannak is politikai meglátásbeli különbségek de mindenképpen a nemzet érdekének a képviselete a domináló! Ez hiányzik a magyar társadalomból egy olyan ellenzékiség, olyan szakmailag megalapozott tudásbázisra épülő polgári szövetség, amely az adott ellenzékisége ellenére pontosan a megalapozottsága okán támogatni képes a kormány vezető politikáját! Ez nem a jobb oldal, baloldal kérdése ez a nemzeti érdekeltség mellet való kiállás! Ezt tudja a polgárság megfelelően tolerálni! Mert a saját bőrén érzi a váltózásokat! (van elmozdulás és ez érződik is 2010 óta az ország valóban előre megy az eredmények önmagukért beszélnek! Nem lerongyolódik a polgárság,hanem épül! ÉS ez mind annak ellenére, hogy a kormánynak a folyamatos belső és külső betartásokkal is meg kell küzdenie! Migráció, covid ukrán helyzet, hazaárulások, belső aknamunka - miről beszélünk ennyi betartásra a gyurcsányék népirtást követtek volna el államcsőd kíséretében és az utcáinkon usa tankok harckocsik randalíroznának - rendfenntartási céllal! Tessenek gondolkozni!!!
Németh István
Különben a Fábri Úr háttérbe szorult az utóbbi időben! Nem sűrűn hallani, mondjuk nem tudom van-e a személyére kíváncsi bárki is! Én annyira nem! De nem magamból akarok kiindulni, nyilván egy színfolt volt! Elmúlt! Tengesse nyugodtan napjait nagyra nőtt falujában!
csagyi
@Galway: 9:03Ha beülsz a Leányfalu-i strand meleg medencéjébe akkor van alkalmad arra is ,hogy végig tudod hallgatni mi a véleményük az ott lakóknak f.s.-ról. Lerövidítve a következő:beképzelt,pökheni,sötét,buta,agresszív,utálatos fazon.Ennek tükrében nagyon is valóságos sztori lehet az amit leírtál. Jó volt behívni,mert aki megnézte ezt a műsort annak világosan kirajzolódik valójában ki is ő.
szaboria1
Megszólalt a nagy szar manipulátor. Mindig is oda nyalt ahol valami haszna volt belőle.
Galway
@csagyi: Az uszodamedence-jelleggel működő objektumokat látogatom az említett műintézményben, mert a falubeli pletykák annyira nem állnak közel a szívemhez/elmémhez, stb.
Gyurka80
@Mirabilis: Ezt a sok marhaságot honnan veszed?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.