A Népszava számol be arról, hogy a kishajózást nem tartalmaz sem a BKV, sem a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzleti terve.

A kormányzati elvonások "kivégezték" a budapestiek egyik kedvenc szórakozását
Fotó: BKK

Ennek oka „a fővárosi közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan továbbra sem tudja biztosítani a fővárosi hajózási tevékenység üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így a BKV által nyújtott hivatásforgalmi hajózás szüneteltetése a 2021. év után a 2022. évben is folytatódni fog”.

Ez az egyetlen komp is 44 milliós veszteséget termel.

Tavaly ősszel még az volt a közlekedési cég „szakmai véleménye”, hogy megteremtődött egy minőségi és gazdaságosan működtethető szolgáltatás alapja.

Bizakodásuk alapját a nyár végére sikeresen lezárt három éves üzemeltetői tender adta. A nyertes Magyar Kikötő Zrt. a becsült árnál olcsóbban vállalta volna, hogy napi 10-11 órában szállítsa az utasokat Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között, ezenfelül a kikötők üzemeltetése és a vízi járművek esetleges javítása is a feladatkörébe tartozott volna.

Az eredményesség szempontjából kifejezetten előnyös szerződés, hiszen a hajózás újraindulását követően magasabb bevételekre és fenntarthatóbb működésre számíthatunk

– örvendezett akkor a BKV. Csakhogy a megállapodást végül nem írták alá. Az ügyben egyébként a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódott.

A főváros dunai hajózásból való kihátrálása nem előzmény nélküli. Már a 2020-as szezonra is csak nagy nehezen sikerült üzemeltetőt találni a hét hajóból álló flottára, de a járvány azokat is elsöpörte.

A BKK már két évvel a hivatásforgalmi hajózás újraindítása után elismerte:

projekt eredeti célja – miszerint a hajózás váljék a közösségi közlekedés integráns részévé, a hivatásforgalmú közlekedés teljes értékű eszközévé – nem teljesült.

Az okot abban látták, hogy a BKV hajói „alkalmatlanok a városi közlekedés elvárásainak teljesítésére. A több mint 120 perces menetidőt a lassú kikötési folyamat is növeli, de több kikötő elhelyezkedése és átszállókapcsolata sem ideális”. A bevétel 2019-re 50 millióra olvadt, ami az üzemeltetési költségek alig 30 százalékát fedezte, a többit a fővárosi önkormányzat adta hozzá.

2020 végén lejárt az uniós támogatási szerződésben vállalt szolgáltatási idő is, így már semmi sem szorította a Fővárosi Önkormányzatot a veszteséget termelő üzletág folytatásra.

A Mahart-PassNave rögtön benyomult a piaci résbe és tavalyi szezon után az idén is körjáratokat indít naponta ötször a Duna fővárosi szakaszán a Nemzeti Színház és a Margit sziget között keddtől vasárnapig.

Forrás: Népszava

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
majd valamelyik csókos üzletet csinál belőle! =))
jesz
ennyi faszt...a legnagyobb buli a Szentendre-Háros Dunaszakaszon
kishajóforgalmat üzemeltetni sűrűn telepített megállókkal, hajónként egy kalauzzal...persze nem össze-vissza, ahogy a turisták érkeznek, hanem menetrendszerűen, üzembiztosan, kávé-csoki automatával...kora tavasztól késő őszig biztos forgalom. A többit az igények meghatározzák.

Az sem lenne hátrány, ha nagy táblákkal reklámoznák a megállókat
ómió
Ami azt "kivégezte", az Mutyigeri efftársék pénzszórása volt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.