A gyanúsítottak egyike viszont kisétálhatott a rácsok mögül.

Kilencven nappal meghosszabbította Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének és egy társának a letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – írta meg a 24.hu. A cikk szerint Schadl így augusztus 8-ig letartóztatásban marad. 

A nyár nagy részében a hűvösön marad Schadl György, meghosszabbították a letartóztatását

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap úgy értesült, hogy eddig az MBVK elnökén kívül két másik személy volt még letartóztatásban, de a Központi Nyomozó Főügyészség az utóbbi két gyanúsított közül az egyik esetében nem is indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását, így az érintett személy már múlt héten kikerült a letartóztatásból. A 24.hu információi szerint Schadl sofőrjéről van szó egyébként.

A lap felidézte, hogy időközben bővült a gyanúsítottak köre, a Völner-Schadl-ügyben már 15 gyanúsított van. A nyomozóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a Völner Pál korábbi fideszes államtitkárt és Schadl Györgyöt is érintő korrupciós ügy 15 gyanúsítottja közül többen is beismerő vallomást tettek.

A 24.hu többször próbált interjút kérni Schadl Györgytől és Völner Páltól, eddig azonban ez nem jött össze. Völner védőügyvédje viszont azt közölte a lappal, hogy Völner 15 oldalas írásbeli vallomást tett, amiben részletesen cáfolta a gyanúsítás állításait. Korábban Polt Péter legfőbb ügyész közölte, hogy Völner esetében is vizsgálták a személyi szabadság esetleges korlátozását, de arra jutottak a büntetőeljárásról szóló törvény alapján, hogy nála nem állnak fenn ennek a jogi feltételei. Schadl György viszont tavaly november óta letartóztatásban van.

A lap felidézte, a vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven keresztül kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – az MBVK elnökétől. Schadl ugyanakkor az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tette szerint az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén – olvasható a cikkben.

Forrás: 24.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Szarf@sz.. görény az összes ilyen szemét, aki a mások nyomorán élősködik és szedi meg magát. Undorítóak cseppet sem sajnálom őket. A lehető legszigorúbb büntetést kell adni az ilyen dögöknek.
nezelodo
Pedig aggódtam, hogy beválogatják az övéi közé a kormányba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.