A DK honlapján számolt be arról, hogy a 444.hu portál kérte ki a Külügyminisztériumtól azoknak a cégeknek a listáját, amelyek részt vettek a lélegeztetőgép-bizniszben.

"Orbánék el is tüntették a halálkufár céget" – több mint beszédes ez a DK szerint

Ebből derült ki, hogy a legnagyobb nyertes céget, a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-t végelszámolással megszüntették.

Ez a cég gépenként 17 millió forintos üzletet kötött, vagyis rendesen megszedték magukat a túlárazott lélegeztetőgépekkel.

A Demokratikus Koalíció szerint több, mint beszédes, hogy a lélegeztetőgép-biznisz legnagyobb nyertes cégét hirtelen felszámolták.

A DK korábban már közérdekű adatigényléssel próbálkozott Szijjártó minisztériumánál, pert indítottak a szerződések kiadásáért, és büntetőfeljelentést is tettüek a 16 ezer kínai lélegeztetőgép brutálisan túlárazott beszerzése miatt.

Végtelenül taszító, hogy a fideszes haverok egy világjárványt is képesek kihasználni, hogy az ő vagyonuk gyarapodhasson. Innen üzenjük, ezt továbbra sem tehetik meg észrevétlenül, mert minden egyes aljasságukra fel fogjuk hívni a figyelmet!

- jegyzi meg Kálmán Olga.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Először talàn Gyurcsànyt kellene börtönbe vágni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Uriel
O1G

Ha azt hiszed, te punk fideszes, hogy ezt megunom leírni, hááát nem !!!
Miért nem?
Mert O1G
RonaGyuri
nem értem min csodálkoztok. ez is kaya ibrahimnál van! ne a tulajt, a pénzt nézzétek, az orbán zsebében!!! =))
Béla333
"...minden egyes aljasságukra fel fogjuk hívni a figyelmet!"

Ennél azért sokkal többet várnánk el az ellenzéktől.
Emmersson71
@Béla333: Mit?! Komolyan kérdezem.
És milyen eszközökkel???
Béla333
@Emmersson71: 19.29
Eddig ezt csinálták! Nézd meg mire lehet ezzel jutni! Halovány lepkefing!
Több kell, más kell, nem csak a sóhajtozás!
Emmersson71
@Béla333: Mi??? Hogyan?! Milyen eszközökkel?
B-la
Érdekes, most egyetlen fideszes hozzáböfögést sem lehet látni. Vajon miért ? :D
Pági
@Béla333: a választóktól is el kellene várni valamit. Pl., hogy gondolkodjanak.
namihami
Azért pl számomra némi érdeklődésre tart az is, hogy jó lenne ennek a cégnek (is) a tulajdonosai és családi-baráti köre tagjainak nevét közkinccsé tenni.
Igen érdekes dolgokra derülne fény.
m73
És az a legnagyobb szégyen,hogy ennek elléner kétharmaddal megint megszavazták ezeket a tolvajokat. Sajnos pusztulásra van ítélve a gyönyörű országunk.
Pálinkás Pál
nem pofázni kell...tenni kéne valamit...ha csak egy hétre beszüntetné a munkát,aki utálja a putris rendszerét, bedőlne,...szavazóbázisa, a cigók meg az agyhalottak nem pörgetik a gazdaságot...
Shikari
Először talàn Gyurcsànyt kellene börtönbe vágni!
magyar1
Legjobban az a taszító, hogy valakik képesek voltak világjárvány kialakítani! Ez is pofátlanság, kihasználták az emberek félelmét.
sgl
A több 100 milliárdos fideszlopás okán: betetőzi az egészet WHO igazgatójának szövege:
...
"Az egészségügyi eszközökkel kapcsolatos korrupció olyan súlyos bűntett!
amelyet az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egyenesen emberölésnek minősített."
www.atv.hu/belfold/20220205/sulyos-vad-a-magyar-kormany-ellen
Galway
@magyar1: A legtaszítóbb, hogy mindig, mindenben a legszegényebbet, a legelesettebbet, a legbetegebbet, a legkiszolgáltatottabbat lopják meg.
Ha statisztikára vagy kiváncsi : covid19.who.int/table
Kiderül belőle, hogy amíg a kétmillió körüli esetszámra Szerbiában bő 16 ezer, Bangladeshben 29 ezer, Szlovákiában 20 ezer halálozás jut, náluk 46 266.
Ebben benne van az, hogy olyan mókás módon intézték, hogy akár 30 000 forint is legyen egy család otthoni gyorstesztje, hogy a betegség idejére járó táppénz egy marék makutyi, amit az érintett csak hónapokkal később kaphat meg, hogy oltás helyett pandahúggyal meg kvásszal vakcináztak csak azért, mert -mint a nagyszámban beszerzett horkolásgátlón, ezen is valaki baromi nagyot szakítottak!
Galway
@Galway: valakiK, természetesen! Bocs, nyájas olvasó!
ómió
Bolsi "oltáspártiságtól" csöpögő halálkufár efftársak halálkufároznak le másokat!?
Toller Béla
A cég eltúnhet, a parasztok azokba nem ! Persze, rendőrség, ügyészség, miegymás ...
namihami
@Shikari: 05.49: Ez a cég is a Gyurcsányé---volt? Mert meglepően nagysebességgel szűnt meg.
És a Szijjártó volt az üzletkötője? Mert (mint köztudott) a gépek és a vakcinák beszerzése rajta keresztül futott. Nyilván önkéntesen és haszon nélkül. Csupán emberi és fideszes szívjóságból.
(miként /anyagi vonalon/ hasonló esetet láthattunk a letelepedési kötvény ügyében is)
Pálinkás Pál
@magyar1: ahhoz kellett a megvezethető,ostoba tömeg is...okosabbja eleitől mondta hogy kamu a covid hiszti...
Galway
@ómió: Nem akarnál elmenni a bús pi-csába ezzel a [email protected]$ßott efftársozással? Mit sértegeted a fideszesek előéetét?
Shikari
@namihami: Próbálod sározni Orbánékat, akik nem tették tönkre a gazdaságot, nem lövettek a tömegbe és nem hazudoztak? Hát gyúrjál még rá, mert legközelebb már négyötöd lesz! :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))
ómió
@Galway: Esetleg nem a ti mai, saját "aktuáléletetek" - az a tetübolsi - nevén nevezése zavarja efftársisságodat? Ezt is másokra kell hazudnotok abból a bús picsából, ahova másokat is elvárnátok!?
Galway
@ómió: Tudod, mit?! Fordulj fel, te nyomorult!
Nessy
@Pálinkás Pál: Szerinted nem volt, nem van járvány. Legyen a hited szerint. Itt most külügyérünk "hozzáértő" beszerzése a lényeg. Nem elég, hogy drágán, de jó részük nem lélegeztetőgép, hanem csak a töredékebe kerülő légzés segítő készülék volt, méreg drágán.
Pálinkás Pál
@Nessy: olvass...!...2 hsz-em van itt, ez ..a harmadik, amire reagálsz az egy válasz,nem neked...és nem a cikkről...
szövegértés?...
ómió
@Galway: Mert a választáson te már - a tetübolsi bandáddal együtt - felfordultál, bolsiék gyagyása!? "Kiharcoltátok" az érzést, "élvezd ki", ne másnak kívánd!
turboprop
@Shikari: ,, legközelebb már négyötöd lesz"
Arany János szerint nem biztos: Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette
Shikari
@Bástya Béla Elvtárs: Úgy lesz!
Shikari
@turboprop: Lehet, hogy kizsuppoljuk őket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.