A magyarok erős Magyarországot akarnak egy erős Európai Unióban (EU) – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten.

Varga Judit a Quo vadis, Európa? – nemzetek Európája és a magyar érdek című konferencián szólalt fel, amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) szervezett.

Varga Judit: "mi vagyunk Európa lelkiismerete"

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A tárcavezető azt mondta, hogy sajnos "egyesek a saját ideológiájuk alátámasztására" használták az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozatot. A magyar nemzet ugyanakkor azt nyilvánította ki, hogy erős Magyarországot akar – tette hozzá.

A miniszter szerint "öncéllá fajult" az integráció.

Az EU ma tagadja hagyományos értékeit, jobban értékeli az idegen kultúrákat, ezzel szemben a magyar kormány azt vallja, hogy a zsidó-keresztény gyökerek táplálják Európát, a természetes közösségek – család, nemzet, egyház – nélkül zátonyra fog futni a kontinens jövője.

Varga Judit azt hangoztatta, hogy az unió véleményhegemóniát, öncenzúrát épít, míg a magyar kabinet a szabadságban hisz.

A kormány úgy látja, hogy az EU egyre jobban szűkíti a tagállamok mozgásterét, ezzel szemben Magyarország szerint a tagállamok a szuverenitás kizárólagos hordozói.

Az unió demokrácia nélküli Európát épít, míg a magyar kabinet "a demokráciák demokráciáját" akarja létrehozni – hangoztatta a miniszter.

Beszélt arról is, hogy az EU európaiak nélküli Európán dolgozik: a tömeges bevándorláshoz pénzügyi támogatást nyújt, a gyermekvállalást azonban nem segíti így.

Varga Judit kijelentette, hogy a jelek abba az irányba mutatnak: módosítani kell az uniós szerződéseket. Ezt az álláspontot ajánlani fogja a kormánynak is – közölte, "terápiás javaslatnak" nevezve az elképzelést.

A miniszter arról is beszélt, hogy milyen észrevételeket fogalmaztak meg a magyar állampolgárok az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat folyamán.

Elsőként: nemet kell mondani az "európai birodalomra".

A magyarok szerint rögzíteni kell a tagállamok azon jogát, hogy alkotmányos identitásuk védelmére hivatkozhassanak.

Fontosnak tartják az emberek azt is, hogy a döntéseket a megválasztott vezetők hozzák meg, ne pedig nem kormányzati szervezetek (NGO-k).

A magyarok javasolták azt is, hogy egységes mércét kelljen alkalmazni az EU-ban.

Megemlítették továbbá, hogy a bevándorláspolitikában a külső határok védelme főszabály legyen, ne pedig kivétel.

Varga Judit úgy fogalmazott, hogy "mi vagyunk Európa lelkiismerete".

Forrás: MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Pegazus Joci... Vazzzze,ez a nő egy idióta.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Tessék mondani, van önöknek lelkiismeretük? Vagy csak hallottak róla, hogy olyan is létezik az emberiség nagyobb részénél?
Clavigo
Pegazus Joci... Vazzzze,ez a nő egy idióta.
Gazella
Még hogy lelkiismeret... Tudsz rendesen hazudni juliuska
bence
Uram ne hagyj el ! Ez a nő meg a lelkiismeret ! Hajszálra vagyok a rosszulléttől !
RonaGyuri
@RonaGyuri: Lelkiismeret G süneidesis, alkalmanként ennek igei és melléknévi alakjai. Az embernek az a belső képessége, hogy meg tudja ítélni a saját jó vagy rossz cselekedeteit, a rossz cselekvését önmagában elítéli, ez gyötrő, rossz érzést okoz. Ez az érzés alkalmanként vissza tudja tartani a rossz cselekvésétől. Ez a belső mérték azonban nem abszolút, az ember bűnössége miatt hiányos, egyénileg különböző lehet, az ember esendő volta miatt visszatartó ereje sem elég a bűntelenséghez. Vö. Róm 7,14–25, ahol Pál kifejti: »Nem azt cselekszem, amit akarnék, hanem azt teszem, amit gyűlölök«. A kegyelem szabadít ki ebből a halálra ítélt testből.
Galway
"erős Magyarország"?
Az áldott emlékezetű Sz. kolléga emlegette, hogy "az én apukám olyan erős, hogy vért köp!"
Pont, mint az erős Magyarország...
kulabombaafityiszre
Varga Judit: "mi vagyunk Európa lelkiismeretlen putyin csicskái,"
Nyírfa
Túl azon, hogy riasztóan csúnya, még meg is testesíti a gonoszságot. Az ő szájából a lelkiismeret romlottság, a demokrácia fasizmus, a szabadság diktatúra.
Legyen olyan élete, amilyet ennek a kétségbeejtően fejletlen népnek szánna.
namihami
Ezek szerint akkor, amikor a Jucikát valaki döngeti, az a ""lelkiismeretfurdalás""?
Jucus, ez a szervilizmus elég hülyén jött ki. Miként általában a többi is.
Nessy
Hüp,hüp,hüp, Barba trükk!Hol Európa motorja, hol a keresztény értékek védelmezője, hol az Unió józan esze, most a lelkiismerete. Ez még egy kaméleonnak is kihívás!
human
Akinek lelkiismerete van az nem lop, dekás juci!
verőce21
Az egész Európa Tanács egy fölösleges intézmény! Még mi fizetünk azért, hogy piszkáljanak bennünket?

Az EP az összes intézményeivel együtt egy kolonc Európa nyakán. Fontosságukat bizonyítandó különböző bizottságokkal próbálják zsarolni a tagországokat. Semmi szükség rájuk, hogy hatalmas költségvetéssel működtessünk olyan szervezeteket, akik megvásárolhatók és irányítani akarják a tagországokat...

A Miniszterelnökök Tanácsa mindent el tud rendezni, elegendő egy titkárság, aki végrehajtja a közös határozatokat...
verőce21
22:54) Egyszóval, nemet kell mondani az Európai Birodalomra!
Nessy
@verőce21: De a pénzt Orbán Viktor számlájára kéretik rendszeresen átutalni!
teuton
@verőce21: Egyszerüen ki kell lepni akinek nem tetszik az Unio, nem pofazni! Ja, azt nem lehet, mert akkor nem jön több penz, amit el lehet lopni. Meg vamok lesznek, a kivitelre es behozatalra is, ami aztan megfojtja a gazdasagot..Ezert megy tovabb a pofazas...
verőce21
@Nessy: Nettó befizető lesz hamarosan Mo.!
verőce21
@teuton: Persze, majd a Miniszterelnöki Tanács feje fölött ígérget EB 4-5 évi teljes eus költségvetést Ukrajnának pl. helyreállítási költségre, aki nem is eu tag...!

Te semmit ne értesz az EU működéséből, te Félkegyelmű!
verőce21
Megérett a szétverésre az eu szervezeti Gittegylet!
RonaGyuri
Mi vagyunk Európa lelkiismerete, ezért nekünk kell elmondani, hogy nagyobb erő van az együttműködésben, mint a leigázásban, és erősebb Európa épülhet a sokféleségek kihasználásával, mint az egységes szürkeségből – jelentette ki Varga Judit igazságügy miniszter a Quo vadis, Európa?– Nemzetek Európája és a magyar érdek című konferencián. Az eseményen felszólalt Deutsch Tamás és Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselői is.
emigyen kezdődik a Párt központi napilapja "Hová tart Európa?" beszámolója!
RonaGyuri
@RonaGyuri: ja és csak szólok:
Quo vadis (lat. 'hová mész'): A hagyomány szerint a vértanúság elől Rómából menekülő Péter ap. a Via Appián találkozott a föltámadott Jézussal, s megkérdezte: Quo vadis, Domine? Jézus azt felelte, hogy Rómába megy, hogy Péter helyett ismét keresztre feszítsék. Szavaira az ap. visszatért a városba, ahol keresztre feszítették. A találkozás helyén állított kpna padozatában márványlap őrzi az Úr lábnyomának helyét.
Uriel
Ti nem Európa lelkiismerete vagytok, hanem Európa árulói !!!

"Európa lelkiismerete"...
Ez honnan jött nálatok, ti folyamatosan kereszténységre hivatkozó, de annak minden egyes törvényét kivétel nélkül megszegő velőtökig romlott embermások, akiknek Mammon az istenük?

Hogy képben legyél: "A mammon jelentése: vagyon, tulajdon. Az Újszövetségben Jézus úgy beszél a Mammonról, mint valami személyről, démoni hatalomról, melynek szolgálata Isten szolgálatával ellenkezik. A középkorban is gyakran megszemélyesítették, mint egy istenséget, néha szerepel a pokol hét hercege egyikeként." /WP/
justhpeter
Nem tudom eldönteni, hogy amikor Varga Judit ezeket mondja akkor ostoba vagy pofátlan. A világ minden égtáján tudják, hogy Magyarországon az illiberális rendszer egy korlátolt abszolutizmus keretein belül épül, ahol a Führer mint "megváltó" jelenik meg az illiberális eszme megvalósítási színvonala pedig roppant korlátolt. Ezt hagyományos demokráciákkal összevetni nyilvánvaló tudatlanság vagy felháborító pofátlanság.
Peller Anikó
@justhpeter: Nem sajnos, ezek mind eszeveszetten pofátlanok és cigánymódra hazudnak. Bele a pofánkba. Nekik már nincs más út, ezt választották, a pénzért nyilván.
kereső
Miről hadovál a művésznő. Lelkiismeret??? Erkölcs nélküli tolvajoknak, gátlástalan hazudozóknak,kultúrálatlan istenteleknek lelkiismeretük? Még lelkük sincs, nemhogy lelkiismeretük.
Eladott Ország
Jucus! Ti vagytok a szar a fingban, vagy fordítva!
Béla333
Ennyi barmot egy rakáson...: De ha ilyen a főnök, mit várhatunk egy beosztottól? Ő csak alkalmazkodik a szinthez:

"...Orbán kijelentette magáról: “Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.”
nepszava.us/orban-viktor-az-isten-igejenek-nevezte-magat/
ómió
Mit tegyünk, ha ez a szó a liburnyák "térfélről" hiányzik!
Uriel
@ómió: "Elsődleges fontosságú lenne új kontextusba helyezni a személyre szabott csapatot."
nezelodo
Irigyel is minket Európa, főleg a Jucikáért, de a főnöke is főnyeremény nekik! Putyinnak meg felér egy tucat lottó ötössel a kettő.
kereső
@Béla333: Nagyon szivesen megnézném orbán dns-ét, mennyi európai gén található benne. Viselkedése , megnyilvánulásai, kultúrálatlansága alapján nem sok.
Gauntlet
A másik szajukkal azt mondják Brüsszel erős, most még azt: hanyatlik, gyenge.
Nessy
@kereső:Az európaiak génjeibenben található Neandervölgyi töredék is esetenként. Ezek szerint O:V, DNS-ben kissé több!
verőce21
Tudjuk, "demokrácia" csak ott van, ahol a lipsik kormányozhatnak...! :)
lampa laz
Ennek a nőnek(?) annyira romlik az állapota, h lassan sajnálatra szorul.
Béla333
@kereső: 09.10
Az ősei messziről jöhettek...
Uriel
@verőce21: Hát nem is ott, ahol egy fasiszta álkeresztény autokrata, az országot Európából kivezető és keleti diktatúrák felé toló kis g*ci kormányoz!
amaramaistanna
Van bőr a képén, azaz inkább vakolat, hogy mindezt el merte mondani.
Nessy
Na, akkor most lelkiismeret, kincskereső kis ködmön. motor, keresztény értékek megmentője és örizője, vagy per ma éppen mije vagyunk Európának?
Istenakinincsen
A magyarok erős Magyarországot akarnak egy erős Európai Unióban (EU) – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Azután kijelenti:"Elsőként: nemet kell mondani az "európai birodalomra".
...hmmm:)).Nincs itt valami ellentmondás?
Nyírfa
@Nessy: tegnap, 22.03

A valóságban? Kolonc.
kereső
Az, hogy a fene essen belétek. A magyar miniszterelnök ,egy a magyar biróság által is kimondott bűnözőre bizta az új kormányban, a korrupció ellenes "harcot". Rogánbűnözőantalra. Lelkiismeret mi???
Nessy
@kereső: 10,02 Nem tudják az mi, de jól hangzik a propaganda szövegben!
vitriol
varga asszonyságnak a saját lelkiismeretével kellene törődnie, ha lenne neki , - de NINCS!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.