Az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (IIB), amelyet orosz kémbankként is emlegetnek kritikusai, még május 11-én közölte, hogy az eredetileg 22,4 milliárd forint összegben kibocsátott kötvényből 11,6 milliárd forintnyit a másodpiacon befektetőktől visszavásárolt.

Magukra maradhatnak Orbánék az orosz kémbankban: már menekülnek a magyar befektetők is
Kép: Facebook/Orbán Vikror

A 444 információi szerint magyar intézményi befektetők látták arra elérkezettnek az időt, hogy áron alul, de megszabaduljanak az IIB papírjaitól. A bank nem lett volna köteles visszavásárolni a kötvényeket, de a számokból látszik, hogy a befektetők fele Ukrajna orosz megtámdása miatt elpártolt a pénzintézettől, ami túl nagy nyomás lehetett.

A visszavásárlási ár 94,29 százalék volt. A befektetőknél maradt még 10,8 milliárd forint.

Az IBB által annak 2019-es ideköltözése után kibocsátott kötvényeket 11 befektető vásárolta meg, 7 magyar, valamint 2-2 német és cseh. Azóta a nemzetközi környezet azonban erősen megváltozott. A Fitch és az S&P is módosította a bank minősítését, a Fitch szerint a leminősítés egyik fő oka, hogy

az ukrajnai konfliktus miatt sok részvényes kivonult.

Az orosz agresszió miatt Románia, Csehország, Bulgária és Szlovákia jelezte, hogy kilép a bankból, ám e szándékukat hivatalosan lapunk legutóbbi megkereséséig még nem jelezték.

Ha ez megtörténik, akkor a Nemzetközi Beruházási Bank egyetlen európai részvényese Magyarország maradna, ugyanis Szijjártó Péter külügyminiszter még márciusban tette egyértelművé, hogy Magyarország változatlanul tag marad.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig szintén egy márciusi Kormányinfón az üggyel kapcsolatban annyit mondott:

ez egy működő bank, ami hiteleket adott magyarországi fejlesztésekre is, a magyar érdek az, hogy ezek a fejlesztések folytatódjanak. 

Forrás: mfor, 444

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Böszméék idején még nem volt "kémbank"? Csak nem ők tették azzá?
Béla333
A hazájukat egy-két éve eláruló gazemberek nem vallhatják most be, hogy mekkora barmok voltak.
Jó esetben barmok, rosszabb esetben hazaáruló aljadékok!
kissé felnőttem
leszel te még koldus e kis hazában vikicske
teuton
Ez egy ujabb lelegeztetögep-biznisz! MAGYAR közpenzböl helyeztek lelegeztetögepre az orosz kembankot!!!
ómió
Böszméék idején még nem volt "kémbank"? Csak nem ők tették azzá?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.