A Szilágyi közösségi oldalán közzétett levélben köszönetet mond a kormánypárti női képviselőknek, akik pénteken közös nyilatkozatban ítélték el „a zaklatás minden formáját”, és elfogadhatatlannak nevezték, hogy „a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől”.

Szexuális zaklatás a Jobbikban: Jakabbal az élen a kezdetektől tudtak róla – nyílt levélben fakadt ki az áldozat
Kép: Jakab Péter/Facebook 

Szilágyi élettársa azt írja:

a választásokig azért nem hozta nyilvánosságra a történteket, és nem tett feljelentést, mert nem akarta terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem kértek tőle.

Nyilvánvaló, hogy ha a kampányban ez a feljelentés megtörténik, ellenzéki politikusok sokasága szenvedte volna meg azt, olyan emberek értek volna el rosszabb eredményt, akik nem tehetnek erről az erőszakról. Mérlegelnem kellett, hiszen egy politikai közösség része vagyok. Az én érdekeimet képviselő eljárással emberek sokaságának több éves munkáját, eredményességét veszélyeztethetem-e?

- áll a levélben.

Hozzátette, hogy az elmúlt napokban megtudhattuk,

ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást, csak arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak.

Egy korábban választókerületi szervezőként dolgozó több hivatalos beadványban, aláírásával is megerősítve rögzítette, hogy múlt decemberben egy jobbikos rendezvényen, a Szabolcs-Szatmár megyei Ököritófülpösön szexuális zaklatás áldozata volt. Állítása szerint felcsalták a szobába, bezárták az ajtót, és a Jobbik egyik politikusa, aki korábban polgármester is volt, megpróbálta megerőszakolni. Ezt végül a párt egy másik politikusának közbeavatkozása akadályozta meg.

Az esetet Szilágyi nem hozta nyilvánosságra, elmondása szerint addig arra várt, hogy a párt belső fórumain vizsgálják ki az esetet. Miután azonban a kormányközeli bulvárlap írt ahz esetről, a politikus a nyilvánosság elé állt az esettel, amelyet szerinte a Jobbik vezetése ela akart tussolni.

Jakab Péter a Jobbik elnöke tagadta a vádakat, hozzátéve, hogy nem érti, Szilágyi György vagy az élettársa miért nem fordult azonnal a hatóságokhoz. A Jobbik elnöke szerint ha bebizonyosodik, amit mond, az erőszakoskodónak nincs tovább helye a Jobbik közösségében.

Az ügyben végül született rendőrségi feljelentés, és nyomozás is indult. Igaz, nem szexuális bűncselekmény, hanem személyi szabadság megsértése miatt.

Forrás: 168.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Viszont ez "haladó bolsevista-nyilas zaklatás" volt! Az a hetekig elsunnyogható fajta!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
"a választásokig azért nem hozta nyilvánosságra a történteket, és nem tett feljelentést, mert nem akarta terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem kértek tőle."
Ez a nő egy hülye! Ha bocsánatot kérnek, akkor minden rendben van?!
namihami
Hopp, itt a magyar ""mítú""-ügy. Egy üzletet az kaszál le, aki elsők között tud előállni vele.
Ez a Szilágyi&Co már a csupasz csontot rágcsálja.
Eladott Ország
Mit vár az "áldozat", hogy a decemberben történt zaklatást a pártvezetés fogja kivizsgálni illetve megoldani, nem a rendőrség?! A pártvezetés annyit tehet , hogy a "zaklatót" kizárja a pártból, vagy a fidesz bérelte fel az "áldozatot" szarkeverés céljából némi pénzért?! Ennyire azért nem kellene hülyére venni senkit.
Baker
Előbb talán az erőszakot kéne bizonyítani!
jesz
Jakabra megy ki a játék...így, vagy úgy, előbb, vagy utóbb, de kirántják alóla a szőnyeget, oszt annyi...na de ki, vagy kik rántják meg a szőnyeg szélét?...

Kezd unalmas lenni ez a pasi...
drrotf
A rendőrség úgy látta a feljelentésből valószínűleg, hogy csak bezárták hölgyet, azaz személyi szabadságát sértették meg.De miért zárták be ezt a nőt, miért korlátozták a személyi szabadságát?Csak mert nem szerették maguk között látni az "urak", és úgy voltak vele hogy nagyobb biztonságban lesz a hölgy, ha nincsen az "urak" között??
ómió
Viszont ez "haladó bolsevista-nyilas zaklatás" volt! Az a hetekig elsunnyogható fajta!
gina
Csak hazugság, a mocskos fideszes banda mindent kitalál,,, el sem hiszi ezt normális ember, a patyolattiszta fidesz szemetek másra mutogatnak pedig maguk a legaljasabb pedofil ,meleg ,szexhajhász banda hahahahhah

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.