A párt szerint az egykori műsorvezető többször is bizonyította, hogy elkötelezett ellenfele az Orbán-rendszernek.

A Demokratikus Koalíció (DK) frakciója Kálmán Olgát, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjét, korábbi műsorvezetőt nevezte ki szóvivőjének.

Kálmán Olga lett a DK parlamenti frakciójának szóvivője

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, a szeptemberi ellenzéki előválasztás II. és III. kerületi DK-s jelöltje beszédet mond a párt XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Mohai Balázs

A DK az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, Kálmán Olga, a párt elnökségi tagjaként többször bizonyította, hogy az "Orbán-rendszer elkötelezett ellenfele, és fáradhatatlanul fog harcolni a Parlamentben országgyűlési képviselőként is a következő négy évben a magyar emberekért".

Forrás: mti.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ez a "nem politizáló" Olga efftársnő!?
ómió
Ez a "nem politizáló" Olga efftársnő!?
levarosbukta
Csak tudnám miért vette fel ezt a vidéki mosónő stilust?
jesz
na, meglátjuk néhány felszólalása, harcos beszólása mennyire ingerli Kövért? Az első bírság után meghunyászkodik-e?
terlasz
@fergeteg: Márkit nem a DK választotta, ráadásul két különböző habitusú emberről beszélünk. Ezért aztán logikátlan a megjegyzésed.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.