Berlinben a NATO-tagországok külügyminiszterei által tartott találkozó szünetében beszélt a magyar külügyér, aki a finn és svéd csatlakozási lehetőségre utalva elmondta, Magyarország mindig is támogatta a nyitott kapuk elvét, de figyelembe kell venni Törökország aggályait is.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

Szijjártó szerint a NATO-ban tudják, hogy Magyarország "a béke pártján áll"

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért "kifejezetten jó hír", hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja.

A NATO-ban "mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll" és szomszédos országként "speciális helyzetben" van – mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy "a józan ész hangja szerencsére elég erős" a szövetségben.

Kiemelte, hogy a NATO védelmi szövetség, "nekünk pedig az az érdekünk és legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket". Hozzátette: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért.

A helyzet "rendkívül törékeny", és "fokozott óvatosságra van szükség", ezért "természetesen értjük és tiszteletben tartjuk", hogy "jó pár" tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezekre a szállítások "ne NATO-keretben" valósuljanak meg. A tagok egyet is értenek abban, hogy "a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba".

Magyarország is azért döntött úgy, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem engedi át területén a közvetlenül Ukrajnába tartó szállítmányokat, mert ezzel biztostani lehet, hogy az ország ne sodródjék bele a háborúba – fejtette ki a miniszter.

Mint mondta, a tanácskozáson elhangzott az is, hogy az eszkaláció és a "bizonyos félreértésekből adódó tragikus következmények" elkerülése érdekében fenn kell tartani "a stratégiai kommunikációt Oroszországgal".

Magyarország ezt teljes mértékben támogatja, és üdvözli, hogy a héten közvetlenül egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz védelmi miniszter. Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma Aláhúzta: "természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket". Hozzátette: a háborús helyzet "dinamikája" alapján nem csökken az érkezők száma, de Magyarország készen áll segíteni mindenkinek, akinek a háború miatt menekülnie kell.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson "érintőlegesen" az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy "értelmetlen" olyan szankciókat hozni, amelyek "jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk". Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel "nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát".

A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a "nyitott kapuk politikáját", de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett "érzékenységekre" is. Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli "biztonsági kihívásokról", a terrorizmusról és illegális migrációról sem szabad megfeledkezni.

Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el – mondta a miniszter.

Forrás: mti.hu

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Horizont: ma, 16:32 ♦ "A lengyel pártelnöki nyilatkozat sajnos azt mutatja: az orosz–ukrán háború nyomán felszínre került feszültségek tartósabban megmaradnak a magyar–lengyel kapcsolatrendszerben. Ennél is nagyobb probléma, hogy 2022 áprilisában nem látni azt, mikor lehet elkezdeni visszaépíteni ezeket a kapcsolatokat."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
A NATO-ban tudják hogy Orbán Putyin pártján áll, és egy keresztény fasiszta birodalmat próbálnak építeni Oroszország felügyelete alatt. :(
Nessy
"Magyarország a béke pártján áll", de... több oldalas felsorolás , hogy miért is nem igazán!
Emmersson71
"Szijjártó szerint a NATO-ban tudják, hogy Magyarország "a béke pártján áll""

Szijjártó hazudik!
Orbán megmondta, hogy az ellenzék háborút akar.
Béla333
Ne magyarázkodj Peti! Mindenki tudja, hogy milyen görények vagytok!
Horizont
Honnan tudnák ugyan amikor mást hörögnek, köpködnek, pofáznak állandóan.
Novák Kató is csak azért mondott mást, hogy jövőhéten fogadják őt Lengyelországban.
Az össze genya kisinas eltanulta már a vezérüktől a pávatáncot, sikeresen.
CsipkeRózsa
Honnan tudják? És Szíjjártó honnan tudja, hogy a NATO tudja.
Eladott Ország
@Horizont: ma, 16:32 ♦ "A lengyel pártelnöki nyilatkozat sajnos azt mutatja: az orosz–ukrán háború nyomán felszínre került feszültségek tartósabban megmaradnak a magyar–lengyel kapcsolatrendszerben. Ennél is nagyobb probléma, hogy 2022 áprilisában nem látni azt, mikor lehet elkezdeni visszaépíteni ezeket a kapcsolatokat."
Nessy
Drága külügyérünk! A 700 ezerből mennyi maradt itt e tejjel, mézzel folyó Kánaánban?
A bővítés, segítségnyújtás esetében tekintettel kell lenni Putyin, Erdogan, meg a szomszédasszony macskájának az "érzékenységére"!
Gazella
Kis pöccs nagy pöccs kakadu..A NATO tisztában vsn azzal, hogy a nagy kis pöccs magyar kurvány orosz pártján áll. A NATO a magyar kurványt nagy ívben leszarja mert a Magyarorszàg egy kis pöccs.!
csak úgy....
rólatok pötyi csak azt tudják,hogy ti mindenhol és mindenben kekeckedtek ha putyin érdeke azt úgy kívánja!
csipetke
Madárfejűlajcsika óriási tévedésben van. A NATO-ban is látják orbán pávatáncát, ahogy illeg-billeg hol putyinnak,hol a törököknek,hol bolsonaronak, vagy éppen Kínának, mikor honnan fúj a szél. Azt meg már régóta olvasni,hogy ezzel a kormánnyal nem oszt meg a NATO minden adatot, pont a ruszki-kapcsolat miatt.
Shikari
Nem is nézik ezért jó szemmel Magyarországot!
kereső
@Shikari: Bizony nem nézik jó szemmel, hogy a magyar külügyminisztérium ajtaja-a szerverei, az azokon lévő bizalmas iratok, NATO -val kapcsolatos iratok- tárva nyitva vagyon az orosz hackerek számára 2013 óta. Igy aztán csinján bánnak a bizalmas közlésekkel Magyarország felé.magyarország talán az egyetllen európai szövetséges, amely egyetlen orosz kémet nem fedezett fel az országban- bár azt mondják, hogy Budapest az orosz kémek Mekkája lett az elmult években.
Az meg nettó hazugság, hogy a kormány /druzsba peti/orbán a béke pártján áll- mert cinkosa az agresszor, lator államnak és puttyinnak.
Shikari
@kereső: Te még bedőlsz a libsi sajtóban szajkózott hazugságoknak? :-) Jó étvágyat a libsi hányás fogyasztásához! :-)
kereső
@Shikari: Miről beszélsz? Ezek tények- nem libsi "hányás", Te NER hülye.(aki libsizik, libernyákozik, bolsizik...etc.az mind ezt kapja tőlem.)
Shikari
@kereső: Orosz kémek, kibertàmadás, mégis az USA indít háborúkat és telepít atomrakétákat az orosz határra.
Na kis tudósom, ezek a tények, a többi hazudozás. Te csak legyél ilyen hasznos hülye, aki a libsi hányásokat visszaöklendezi!
kereső
@Shikari: Éppen mostanság olvastam, hogy anno az USA és Gorbacsov között szóna sem került, hogy a NATO nem bóvülhet-a közép-kelet európai országokkal. Mert a NATO nem terjeszkedik- hanem bővül, az országok önkéntes belépésével(mint tette eztMagyarország is anno), hogy védelmet kapjanak egy védelmi szövetségtől. Úgyhogy demmi alapja putyinnak arra, hogy álljon vissza a világrend az 1997 évi állapotra, és méginkább semmi alapja annak a követelésnek, hogy a jaltai/potsdami egyezményeknek megfelelő szu érdekzóna visszaálljon.Ami meg a külügyet illet- csak a szokásos, "amiről nem beszélünk"=hallgatás a kormány és a fideSS részéről, az szerintük nincs. Te meg beszpod a hallgatást, és elmismásolást birka módjára.
kereső
@Shikari: Az usa nem indit háborúkat a nato nevében- nem is tehetné. Miről hadoválsz???
Shikari
@kereső: Az USA az agresszor, ez világos. A normálisan gondolkodó világ nem ül fel az amerikai hazudozásnak.
Oroszország megnyeri a háborút, Amerika pedig bedűti Európát. Nem is Amerika, hanem a valódi urai!
Putyin a normális emberi gondolkodás utolsó bástyája.
A liberális nem ember, a hazugságai pedig háborút hoznak.
libellle
A NATO-ban tudják már regen, hogy a magyar kormány egy árulo.
Nessy
@Shikari: Valamiről lemaradtam? Én eddig úgy tudtam, hogy Oroszország annektálta a Krim félszigetet, Valamint Oroszország/Putyin indított egy szuverén állam területén" különleges hadműveletet," valójában területszerző háborút.
csak úgy....
@Shikari: tibim ,a butaságod agresszív! most okoskodj ide valamit mint @Maccska: is... :)
Clavigo
@Shikari: Megint hülye vagy Bugsy... ( meg bunkó is )
Shikari
@kereső: Látod, megmondtam. Nincs vita fajtáddal!
Shikari
@Nessy: Krím mindig orosz volt. Na ki provokálta ki a háborút?
Nessy
@Shikari: A történelem folyamán országok. államok alakultak, beolvadtak, szétváltak, A térkép kkisebbek, nagyobbak lettek!Területek, települések kerültek másik állam fennhatósága alá. A határok hol véráldozatok, hol diplomáciai úton, békésen módosultak. És ez szerte a világban így van. A térkép rajzolóknak mindig volt, van, és lesz munkájuk! Mi is voltunk Osztrák, Magyar Monarchia!
Clavigo
@Shikari: A Gazdád még mindig Európa ura szokott lenni,,,,Graczban...Aztán meghozzák neki a bogyókat,agytálat,," muszájdzekit ".. Hülye vagy Bugsy...meg bunkó is.
kereső
@Shikari: tegnap 21:32 Képzeld, az úgy volt, hogy a 17. századig Ukrajna önállóállam és fejedelemség volt- a krimi tatárokkal!!! A 17. században kezdődött az orosz világhatalmi törekvés- amely be akarta kebelezni az önálló Ukrajnát. Igy aztán, amit állitasz, az történelem hamisitás a javából.
simmering73
"Aki az elmúlt tizenkét évben megismerte az Orbán-rezsim kommunikációs módszereit, annak számára nyilvánvaló, hogy Szijjártó berlini nyilatkozata, amelyben aggályainak adott hangot (igaz, a törökökre hivatkozva) a finn és a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban, nem lehet véletlen: egyrészt üzenet az oroszoknak, hogy jó helyre adták Szijjártónak az orosz Barátság Érdemrendet, és tesztelése a nyugati szövetségeseknek is, hogyan reagálnak, meddig mehet el az Orbán-rezsim a két ország csatlakozásának akadályozásában. Egyben üzenet a törököknek is, hogy vétózhatnak."
nepszava.us/az-oroszbarat-szijjarto-nyilatkozata-megnyitja-a-kaput-a-sved-es-a-finn-nato-csatlakozas-vetoja-fele/
simmering73
@Shikari: 21:32 Sőt 1237-1441-ig a Kipcsak kánságé volt (wikipédia). Nem kellene visszakövetelnetek?
Shikari
@simmering73: Nem érdekel a hazaáruló libsi csürhe vergődése! Azt hazudoznak, amit akarnak, te meg úgy böfögöd vissza, ahogy jól esik!
Mi magyarok viszont leszarjuk ezt a libsi tempót és a népszava us, hecclappal kitöröljük a seggünket! Addig uszítanak libernyákék, hogy négyötöd lesz legközelebb!
Eltakarítottuk a fajtátokat, de még mindig pimaszkodtok!
Shikari
@kereső: Ugye mondtam már, hogy nem érdekelnek a félbeharapdált történelem értelmezéseid!
Ukrajna Oroszország része volt és most megisszák a nyugati felheccelés levét! Meg is érdemlik!
Shikari
@Clavigo: A libernyák zsidó spekuláns gazdád nem tudott még elég észt adni neked, te nyomorult hungarofób? :-)))))))))))))))))))))))))))))) Buta vagy, mint a segg, te idióta!
kereső
@Shikari: Ukrajna a Szovjetúnió része volt-mint tagköztársaság. Tudod:CCCP
Shikari
@kereső: És a CCCP 1917 óta létezett.
ómió
Mivel, hogy, ugye, előtte elmondtad nekik.
kereső
@Shikari: Nem. Csak 1921-től.És akkor mi van. Hány évig volt Magyarország török hódoltság? 150. És akkor most jöhetnek a törökök, mert álmodják a nagy oszmán birodalmat??? NER hülye.
Shikari
@kereső: Te rugóztál rajta, hogy az ukránok meddig és hogyan önállóak. Válaszoltam, erre hülyézel.
Na kisfiam, anyáddal ebben a stílusban!
kereső
@Shikari: Nem Te irtad, hogy a Krim mindig is orosz volt? Vagy már nem emlékszel? Szopogass meggymagot!
Shikari
@kereső: Te meg előjöttél azzal, hogy pár száz éve önálló volt. Na szilvamagot barátom. Az nagyobb.
kereső
@Shikari: Figyelj, de én nem is állitittam, higy "mindig is orosz volt". Ezt ti szajkózzátok, pedig utána lehet nézni a történelemben. Persze egyszerűbb hazudozni. Tudod miért kell a meggymag? Mert elfelejted, hogy mit is irtál. szopogasd, hogy ne felejtsd el bevenni a Cvintonodat. Vagy már úgy felcsavarodtál a "álmomban két macska voltam"játékba, hogy nem is tudod követni.
Shikari
@kereső: Tudod, senkit nem érdekel az okoskodàs, a Krím bizony orosz! Varázsolhatsz, magyarázkodhatsz, de ez akkor sem változik.
Egyébként nem vagyok oda az oroszokért, de most egyértelműen ők a jófiúk. A sötétség ellen harcolnak.
kereső
@Shikari: A tej meg fekete- mondta orbán. Sohasem volt fehér- mondják a NER hülyéi.
Shikari
@kereső: Van még ilyen ötletes libsi humorod? :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.