A párt politikusa szerint kérdés, hogy ezzel a megoldással mennyire lehetséges kiemelt ágazatként kezelni az egészségügyet.  „Ha Pintér Sándor négy-öt-hat területért felelős egyszerre, akkor a kormányülésen nem biztos, hogy az egészségügy lesz az a terület, amiért a legharcosabban fog kiállni” - mondta el az ATV Start kedd reggeli adásában a DK szakpolitikusa.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Szó szerint persze igaz, na de valójában

Népszava: „A DK szerint jobb helyen lesz az egészségügy Pintér Sándornál, mint Kásler Miklósnál volt”

Nos a dolognak azon része, hogy „a Belügyminisztériumnál még mindig jobb helyen lesz az ágazat, mivel az Emmit alulmúlni azt hiszem nagyon nehéz lenne”, sőt Kásler-t is, evidencia. Azonban „hogy ezzel a megoldással mennyire lehetséges kiemelt ágazatként kezelni az egészségügyet” már sokkal izgalmasabb kérdés.
Azonban fel kell tenni a kérdést – túl azon, hogy: „Ha Pintér Sándor négy-öt-hat területért felelős egyszerre, akkor a kormányülésen nem biztos, hogy az egészségügy lesz az a terület, amiért a legharcosabban fog kiállni” -, hogy mi van az apparátussal. Semmi kétségem, hogy a vezetés katonás, sőt rendőri rendben ügyködik, de mi lesz a tökörészésre idomított „szakgárdával”?
Béla333
Felesleges dícsérni ezt a helyzetet.
Ki kell mondani, hogy egy Pintér olajos Sanya alatt működő egészségügy a magyar emberek idő előtti halálához fog vezetni.
Uriel
A magyar kormány egy vetésforgó. Mindenki mindenhez is ért. Pár kivétellel ugyanazok az arcok csak más területen csillogtatják meg a tanácsadóik hadának "tudását" - mert, hogy ők maguk nem csinálnak semmit a pofázáson kívül, az hótziher !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.