A kislány anyja is segített neki. 

Nyolc éven át erőszakoskodott az élettársa előző kapcsolatból született kislányával egy tűzoltó. A kislány anyja semmit nem tett, amikor tudomására jutott a dolog, hanem aktív részese lett a brutális szexuális erőszaknak.

Hogy történhetett ez meg? 8 éven át erőszakolta nevelt kislányát egy tűzoltó

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

A 24.hu értesülései szerint a munkáltató már meg is tette a szükséges munkajogi intézkedéseket a kislányt rendszeresen meg is erőszakoló tűzoltóval szemben.

Kovács Katalin, a Központi Katonai Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított pár mindkét tagja tagadta a bűnösségét.

Azzal védekeztek, hogy nem történt meg az eset és a gyerek befolyásolva van a vallomása megtételében

– mondta a 24.hu-nak az ügyész.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indított nyomozást a középkorú férfi és élettársa ellen

Forrás: 24.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
Szégyen a tűzoltóságra is de egyébként meg az ilyenek miatt a halálbüntetés jó lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.