A gyerekülés mellett 50 millió forintot érő marihuánára leltek a rendőrök.

Egyéves gyermekük mellett rejtegette a drogot a terjesztő házaspár – videóPoliceHungary/YouTube

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya kezdett el nyomozni azzal a 37 éves budapesti férfivel szemben, akiről olyan hírek terjedtek, hogy Szerbiából származó drogot raktároz – írja a police.hu közleményében. Az információ valósnak bizonyult: május 16-án fővárosi lakásában elfogták a férfit, akinél közel 50 kg kábítószert találtak.

A toxikológus szakértő szerint a lefoglalt anyagok között volt 39 kg új pszichoaktív anyag, 9 kg hasis találtak, némi amfetamin, valamint egy kábítószer fóliázására és csomagolására alkalmas gép is.

A nyomozás arra is rávilágított, hogy P. Igor abban a lakásban porciózta és árusította a drogot, amiben 23 éves feleségével, valamint 1 éves és 16 éves lányaival együtt élt. Volt, hogy a kábítószert nagy tételben adta tovább a kereskedői hálózatban alatta álló tagoknak. Még saját családjára sem volt tekintettel, a különböző bizniszeket az ő jelenlétükben végezte.

Felesége olyan szinten tudott drogügyleteiről, hogy az ő varróhelyiségében, közvetlen egy autóba tehető gyerekülés mellett tárolták a marihuánatömböket.

A pár elfogásának napján ütöttek rajta a nyomozók az egyik díleren is. K. Krisztiánt Budapesten. A 30 éves férfi autójába nem sokkal korábban került bele az a papírdoboz, ami szemeteszsákokba csomagolt drogtömböket rejtett, összesen 5 kg-ot – épp olyanokat, amiket a rendőrök P. Igor lakásán találtak. A marihuánával teli pakkok – azt gondolván, hogy a kábítószerkereső kutyák így nem fognak szagot fogni – pirospaprikával voltak beporozva. A csel azonban nem jött be, még kutya sem kellett ahhoz, hogy a nagyértékű zsákmányt a nyomozók lefüleljék.

Az autóban, valamint a lakásban talált és lefoglalt kábítószerrel a KR NNI miskolci nyomozói összesen 50 000 adag drog piacra kerülését akadályozták meg. Ennek feketepiaci értéke közel 150 millió forint.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.