A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége nem szeretné hogy párttá alakuljanak át, és Márki-Zay Péter Civilek Pártjába sem akarnak belépni a tagok, írta a HVG, miután több elnökségi taggal is beszélt.

Nagy pofon ez Márki-Zaynak: a Mindenki Magyarországa Mozgalom sem támogatja pártalapítását
Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje (k) a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában kialakított szavazókörben, ahol családtagjai társaságában adta le szavazatát az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. MTI/Rosta Tibor

Márki-Zay hétfő reggel közölte a Facebookon, hogy létrehozzák a Civilek Pártját, és az ezzel kapcsolatos kérdések végére a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tesznek pontot.

A volt miniszterelnök-jelölt szerint az MMM, és az általa képviselt civilek nagyon sok hátrányt szenvedtek a választások során az ellenzéki együttműködésben amiatt, hogy az érdekeiket nem tudtuk egy párton keresztül érvényesíteni.

A mozgalom alapító tagja azt mondta, hogy Márki-Zay Péter elnök a pártalapításához közgyűlési hozzájárulás nélkül nem használhatja fel sem a mozgalmat, sem pedig a Kossuth Köröket. Magyarék nem fogják hagyni, hogy bárki kisajátítsa a mozgalmukat, és az elnökségi ülésen is elutasítják Márki-Zay terveit.

Magyar a Civilek Pártja nevet egyébként úgy jellemezte, hogy az egy politológiai abszurditás.

Kész Zoltán sem támogatta Márki-Zayt. Szerinte ugyan lenne helye egy új pártnak, de azt nem a választáson súlyos vereséget szenvedő hódmezővásárhelyi polgármesternek kellene vezetnie.

Az Egységben Magyarországért korábbi egyházpolitikai felelőse, Lukácsi Katalin is jelezte, hogy nem lép be Márki-Zay új pártjába, ahogy Hadházy Ákos is ugyanezt tette.

Üveges Gábor, az MMM elnökségi tagja sem lesz tagja a Civilek Pártjának, a mozgalmuk független akar maradni a párttól. Szerinte még nem telt el annyi idő a választás óta, hogy levonták volna a konzekvenciákat, ráadásul úgy gondolja, Magyarországnak nincs ideje még egy rossz kísérletre.

Forrás: HVG

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maccska
Az nagyon rendben van,hogy nem ez az ember lett a miniszterelnök.
Én csak valamikor január február táján néztem meg először egy szereplését az ATV n.
Teljesen elképesztő volt.Ezt az embert találta az ellenzék a legalkalmasabbnak???
Ezeknek valami mással kellene foglalkozniuk.
Maccska
Az nagyon rendben van,hogy nem ez az ember lett a miniszterelnök.
Én csak valamikor január február táján néztem meg először egy szereplését az ATV n.
Teljesen elképesztő volt.Ezt az embert találta az ellenzék a legalkalmasabbnak???
Ezeknek valami mással kellene foglalkozniuk.
Mirabilis
Nem kell ezen rágódni.
Volt, elmúlt.
Továbbra is élvezze a magyar az orbáni diktatúrát.
Mészaros/orbán milliárdosokat és az elszegényedett magyarokat.
Pegero
Köszönjétek meg annak az aljas, velejéig rohadt, briganti Gyurcsánynak, hogy oda jutott az ellenzék, ahol van! Megérdemlitek!
Gazella
Undormány majzaj jobb ha eltünik a poltitikából.
ómió
Már az övéinek is uncsi ez a Maki efftárs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.