Orbán Viktor miniszterelnök volt az esemény főszónoka a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórumnak.

Orbán Viktor előadta 12 szabályát az élethez
Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény főszónoka beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Bálnában tartott rendezvény első napján Orbán sorsdöntőnek nevezte a 2024-es évet.

A kormányfő közölte: 2024-ben az Egyesült Államokban elnök- és kongresszusi választások lesznek, Európában pedig európai parlamenti választások. Ez a két helyszín ki is jelöli a nyugati civilizációért folytatott harc két frontját – fogalmazott.

Azt mondta, "ma egyik sincs a kezünkben, pedig mind a kettőre szükségünk van". Két év van felkészülni – jelezte Orbán Viktor, hozzátéve: a magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, "csak meló van".

Magyarországon kísérletezték ki a progresszív dominancia ellenszereit

Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a kormánypártok zsinórban negyedik választási győzelmére utalva kijelentette: "Magyarország megkapta a negyedik dózist".

Azt mondta: a progresszív dominancia ellenszerére a recept "nyílt felhasználású, szabadon elvihető", és ezeket beszédében 12 pontban foglalta össze.

12 tanács az élethez

1. A saját szabályaink szerint kell játszani! Winston Churchill azt mondta: „Ha vannak ellenségeid, az a biztos jele annak, hogy valamit jól csinálsz.” Orbán szerint az a gyanús, ha mindez nem történik meg, és aki az ellenfél szabályai szerint játszik, az bizonyosan veszíteni fog.

2. Nemzeti konzervativizmus a belpolitikában! Ezután a határzárról beszélt. Orbán szerint a progresszívek Achilles-sarka, hogy a baloldaliak a vágyaikat akarják az emberekre erőltetni, de az emberek nem szeretik a lázálmokat.

3. Nemzeti érdek a külpolitikában! Érdekalapú külpolitikára van szükség. Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat, elítéljük a támadót, segítjük a megtámadottat – de közben tudjuk, hogy Magyarországot nem Ukrajna, hanem a NATO és a Magyar Honvédség védi meg. A magyarok szívesen segítenek, de ez nem az ő háborújuk, az árát sem ők akarják megfizetni. Nem szabad felülni a szirénhangoknak, bármilyen csábítónak is tűnnek. A célunk a béke helyreállítása, nem a háború folytatása.

4. Legyen médiánk! A progresszív baloldal őrültségeit csak akkor mutathatjuk be, ha van médiánk. Az a baj, hogy a modern nyugati média a baloldali álláspont felé húz. Ha megjelenik egy konzervatív hang a médiában, nekiesnek. A pártpolitikának és a sajtónak el kéne különülnie, de a demokraták Amerikában nem tartják be ezt (CNN, New York Times stb.). Persze a GOP-nak is vannak szövetséges médiumai, de ezek nem veszik fel a versenyt a baloldallal, egyedül „Tucker Carlson barátom” teszi magát oda. Éjjel-nappal ilyen műsoroknak kellene menniük, 24/7.

5. Leplezd le az ellenfeleid szándékát! Ki lenne nagyobb tabudöntögető, mint Trump? Nem a ma, hanem a holnap tabujait kell ledönteni. A baloldal előbb tagad, de még nagyobb a siker, amikor kiderül, hogy végig a jobboldalnak volt igaza. Magyarországon még új dolog az LMBTQ-propaganda, de itt már most megsemmisítettük.

6. Gazdasági racionalitás! A baloldal a gazdaságot elvont eszmék szerint működtetné. A jobboldal szerint viszont még az is jól jár velük, aki nem rájuk szavaz. Ha a jobboldali kormány nem tudja szállítani, hogy mindenkinek egyre jobb legyen, bukásra van ítélve.

7. Ne szorulj ki a szélére! A jobboldalon időről-időre felütik a fejüket szélsőséges összeesküvés-elméletek, ahogy a baloldalon az utópiák. Semmi különbség nincs a kettő között. Lehet, hogy némi népszerűséget nyerhetünk összeesküvés-elméletek terjesztésével, és még lehet is benne igazság, de eltávolíthatjuk az embereket.

8. Mindennap olvassunk! A book a day keeps the defeat away. Orbán minden héten kijelöl egy napot, amit csak olvasásra fordít. Bonyolult a világ, de még mindig az olvasással lehet a legjobban megérteni. Igaz, hogy a spin doctor egy hasznos állatfajta, de megérteni a problémát a politikacsinálóknak kell.

9. Legyen hited! A hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hiszi, hogy az Úr előtt majd felelnie kell, azt hiheti, bármit megtehet. A fiatalokat bátorítani kell a hitélettel való foglalkozással. Orbán 32 éve képviselő és a 17. miniszterelnöki évét kezdi, ő hallgatott Ézsaiás prófétára.

10. Keress barátokat! A baloldal végtelenül egységes, a jobboldal mindig képes apróságokon összekapni (mert van benne szellemi igényesség). Az egyetértési pontokat kell keresni. Példaként a Vatikánt mondta, amiben sok dologban egyetértenek, miközben a migrációról mást gondolnak. Azt kell nézni, hogyan tudnak együttműködni. Ha nem így teszünk, ellenfeleink egyesével vadásznak le bennünket.

11. Építs közösségeket! Minél magányosabbak az emberek, annál több a liberális szavazó, és minél több a közösség, annál több a konzervatív szavazó.

12. Építs intézményeket! A sikeres politikához intézetekre, intézményekre van szükség, bármi lehet, csak a politika felől értelmezhető legyen.

Orbán szerint a progresszívek az egész nyugati civilizációt fenyegetik, belülről. Az amerikaiaknak az USA-val, nekünk az EU-val van dolgunk: ugyanazok az emberek, arctalan, ideológiailag képzett bürokraták, újmarxisták, woke-ok, Soros kitartott emberei, a nyílt társadalom propagálói. Orbán szerint el akarják pusztítani azt a világot, amiért küzdöttünk a második világháború után és a szocializmus alatt, vissza kell vennünk az irányítást Washingtonban és Brüsszelben – számolt be a 444.hu.

Forrás: MTI, 444.hu

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Egy bűnöző 12 pontja a vidám országlenyúláshoz...
csak úgy....
tusványos óta semmit sem fejlödött a gurutok...,ha csak azt nem említem,hogy a jóléttöl lassan gurul..
csak úgy....
@Clavigo: nem akarom védeni de a szavazói sokkal de sokkal bolondabbak! ;)
Eladott Ország
„A kormány az a testület, ami mindíg megtartja amit igér. Ha pénzt igér, azt is megtartja.” ( Karinthy Frigyes.) A Fidesz-KDNP kormány ebben különösen élenjár. Amit jobb kézzel ad, ballal kétszeresen visszavesz.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272055029_4508208105973859_8273246814917957526_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=AB65bt8CbF0AX-h9Rjb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_SY1Zs0sd7rmsEHARYPtdYHCA3dM8PZeIUHzMg_cGTRg&oe=628B2748
Magyarországot az Árpád - háziak tették naggyá, Szar-háziak meg tönkre!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274350176_486575056422787_3220494008325591942_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=37QRWKFko8UAX-XpCZ8&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-T9JBT91HMQf2YVqb_AYBpU8s4Ypy3DEFxxSVOSi5YeQ&oe=628A79DF
Szomorú látni, hogy az országot félművelt, érzéketlen pszichopata, tolvajok lopják és rombolják szét...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274854498_491054972641462_3741416220333625966_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=8wAxT7Y0PQ4AX8PK-EO&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8aWBY9lbEg7kRMnmvtx7MEqhLNDjIB85vnYvc3VXCiFQ&oe=628B06A8
Orbán doktorminiszterelnök úr az első kormányfő, aki meghallgatja az embereket. A hülyéket a nemzeti konzultációval, az okosabját Pegazussal.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274501913_486574759756150_4819923394068535769_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=_nXfPndM63UAX-vznGm&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-XwFdihBU8ImqqqqMRojQ8qCQG8OiXx9jhQCJHNEqstw&oe=628A3F15
sgl
A komcsi bölcsős, komcsi ifjú beszél arról, hogyan győzték le a komcsikat.
Ez a bélféreg maga és a szülei ellen harcolt?
Tényleg elmebeteg.
Maccska
@Eladott Ország: Te már kezdesz bekattanni,ember!
csak úgy....
az úttörö vikike 12 pontja..., szent ilonára vele...
drrotf
Az életet nem lehet és nem szabad csak a saját szabályaink szerint játszani!Gondoljon csak bele mindenki hogy ha úgy élne ahogy Orbán mondj akkor minden ember megalkothatná a saját jogszabályát, és e szerint kellene élni a területen élőknek.Az is előfordulhatna hogy ami az egyik helyen tiltott , a másik helyen kötelező magatartás.A középkorban lehettek ilyen szabályok, hogy a hűbér úr hozhatott szabályokat amit a területén élőknek be kellett tartani. Erről szó a Beszterce ostrom című regény, és aki olvasta az tudja hogy micsoda szenvedéseket , károkat tudott ez a helyzet okozni.Mások pedig már akkor is kinevették , megvetették vagy sajnálkoztak a zsarnokon.Sajnos nálunk a saját szabályok szerinti játszás már bevett gyakorlat, s ez különösen a választásoknál szembetűnő, s ez ellen nem tehet semmit az ellenzék, mert a kétharmados többség minden saját szabályt megszavaz.Azt is gondolom, hogy az EU-ban is saját szabály szerint akar Orbán játszani, de ott nincs kétharmada, és így számára szokatlan módon alkalmazkodnia kellene a többség akaratához. Ez neki nem tetszik és ezért használja a vétót annyiszor.
Horizont
Te szentséges Szűz Máriám! Ez megbolondult tényleg. Minden egyes pontjából sugárzik a baloldal elleni gyűlölet és uszítás. Most tobzódik hogy ez a 2 napos konferencia itt zajlik. És ő a főszónok. Ezt imádja ezért még a falon is túlmegy . A Liberális Internacionálé alelnöke volt a kis szentem.
Öreg, kövér, leépült páva mind a két lábára sánta de még azért táncikálni szeretne.

4. "A pártpolitikának és a sajtónak el kéne különülnie" hahahahaha
6. "Ha a jobboldali kormány nem tudja szállítani, hogy mindenkinek egyre jobb legyen, bukásra van ítélve." reménykedjünk.
7. " Lehet, hogy némi népszerűséget nyerhetünk összeesküvés-elméletek terjesztésével, és még lehet is benne igazság, de eltávolíthatjuk az embereket." kormánypropaganda
8. mindennap olvasunk. Ki? A 3 milliós szavazója? hahahaha
Minden héten 1 napot olvas ...ja attól lett a hordóhasa hahahahaha
9. " ő hallgatott Ézsaiás prófétára" nem tudom visszatartani a röhögésem.
12. "vissza kell vennünk az irányítást Washingtonban és Brüsszelben "
Drága jó istenem gyere le és rúgd már seggbe ezt a nem normálist.
csak úgy....
remélem kiviszi a bandát a hatvanpúsztai birtokára és bemutatja,hogy miként él magyarország szinte nincstelen miniszterelnöke! :)
Emmersson71
Ez nem az élet, hanem a NER maffia szabályrendszere!
Galway
@Horizont: Te most kezdtél arra eszmélni, hogy "ez megbolondult"?
Ez már régen nagyon-nagyon bolond. A szavazói meg még inkább!
Pegero
@Horizont: Olyan érzésem van, hogy teljesen becsavarodtál a 4 x 2/3 miatt és egyre rosszabb állapotban vagy!
sgl
Íme, a magyar történelem legnagyobb politikai gazembere ámokfutásának egyik ékes példája.
Ő tartja a hazudozás világcsúcsát, meg kéne most számolni megdöntötte-e a hosszútávú csúcsát?
az 5 percest is ő tartja, ezalatt 7 vaskosat hazudott, az egyórásét, 23 hazugsággal vezeti.
Interpolálni kéne nem tudom mennyi dieig beszélt és pontosan mit.
sgl
Egy elmebeteg ámokfutása:
index.hu/belfold/2022/05/19/politika-orban-viktor-konzervativizmus-cpac-hungary/
Nem látom az időt, de ebből ki lehet bogarászni, hazudott-é 23-at.
Ha lesz idegem, megszámolom, most nincs rá érkezésem-
csak úgy....
attól,hogy magyarországon orbánra szavazott 3 millió shikari,az nem azt jelenti ,hogy orbán egy jelentös valaki..., sött! -a borsodi cigány szavazói és a külhoni pénzért voksolók, csak mínusz szorzók lehetnek a politikai valaki között!
Horizont
@Pegero: Te mindenkinek rendszeresen ezt írod mert mást nem tudsz.
Ez meg így nagyon bárgyú mint te magad is.
Horizont
@Galway: 13:01
Én már a Hősök tere óta tudom...
csak úgy....
@Horizont: 13:56 az egész nyomorult életéböl erre a leges -leg büszkébb! :)
ne zavard még jobban össze! ;)
verőce21
"Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük"!

Csodálatoszan összeszedett beszédet mondott dr. Miniszterelnök Úr!
Nessy
Kutyának fel ne olvassák, mert megvész szegény pára! Ez a bigott híveknek mennyei szózat.
csak úgy....
@verőce21: tudjuk...,te még a lábszagától is el vagy ájulva... :)
Eladott Ország
@Maccska: ma, 12:22 ♣ Orbán honnan vehette a 12 pontot ... A tavasz 12 pillanata?!
uploads.disquscdn.com/images/4acc53b2aaf80a2a0fb1184a1b2c58aef11aa0e154b661d1b9afa0946216ba0d.png?w=800&h=712
Orbán, "12 pontban foglalta össze a siker receptjét" Inkább ez a sikered titka: - Hogy vagy képes beszélni mikor nincs agyad? - fideszes vagyok!
uploads.disquscdn.com/images/d67b15a1cdd66705a3b3d8ef41900957f24f768821875f98c4c84f73b1655b6d.jpg?w=800&h=430
"A saját szabályaink szerint kell játszani! – győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utat." A fasizmus legvelősebb megfogalmazása. Orbán azt az ideológiai szintet sem éri el, sima szociopata kisstílű bűnöző aki beszabadult egy őrizetlenül hagyott áruházba.
uploads.disquscdn.com/images/9c223aa4246708451277d792bfd56f6b92f7ac7e3ecc1d26909577769f891dad.gif?w=800&h=454
Eladott Ország
@verőce21: ma, 14:04 ☻ Orbán: "Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük"! Ez olyan, amikor valaki nem a száján, hanem a seggén át furulyázik.
uploads.disquscdn.com/images/c676eeff502bd8a6528c291f53a41d29ec45ed5755255cf50346d083bcd76a05.gif?w=800&h=480
CsipkeRózsa
Orbán 12 szabály, Novák K. 10 pont, egyikben sincs benne, hogy ne lopj!

Orbán I. is pontokkal kezdődött, az 29 db volt. A ne lopj onnan is hiányzott.
kereső
Orbán: "Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük"! - szóval a liberális(libsikomcsi, libernyák...etc), az haladó, előre mutató, a jövőbe néző.
Ezek szerint az ellenszer az" degressziv"- ,retrográd hátrafelé haladó-"Magyaroroszág előre megy , nem hátra)

Tisztában van az idegen szavak jelentésével, vagy csak nagyot akart mondani? sikerült- és meg is valósitotta Magyarországon. Sikeresen teljesitjük a XX. század első harmadát. Bár, ha azt nézem , hogy a kormányban egyre többen vannak-nem plebejusok-, hanem régi nemesi leszármazottak, és új kutyabőrösök, lesz még ebből XIX. század is. Minden esetre Bevett egyházaink közül a legnagyobb(katolikus), már a középkornál jár-előre.
verőce21
@csak úgy...: Fullba tolod a Kretént...!
csak úgy....
@kereső: magyarország ,orbán szerint - fehéregerisztán,hol kísérletezgetni lehet ...,remélem putyin nem hallgatta mert akkor megy az atom!
csak úgy....
@verőce21: benneteket ,kreténeket orbanisztánban fölösleges lenne tólni...
tudode
Összegezve a párttitKÁR beszédét, olyan viccesre sikeredett, mint az egér és az elefánt dübörgése:
.
----Az egér és az elefánt
..
Az egér és az elefánt együtt sietnek át az új vashídon.
Az egérke büszkén néz föl az elefántra:
- Hallod, Jumbó, hogy dübörgünk?
-----------------
.
Annak a dajkameséjéből, akinek papírja van a múltjáról, mint pl azt írta az újság a fideSS alapítók volt igazi liberális, majd ügynök főkolompos selejtjeiről
.
------ liberális
www.youtube.com/watch?v=crRGp7aL3Ow
---------------
..
----Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
---------------
.
Miközben
.
---- A felcsúti tolvajbálon
www.youtube.com/watch?v=xdCVt-otAdA&t=34s
--------------------
.
A VALÓVILÁGBAN az óber őféleségének, volt liberális, ma már az EU-s szélsőjobb kegyét teKERGETŐ 12. pontja, amelyet plagizáltam:
.
Orbán szabályai, őszinte verzió:
1. Semmilyen szabályt nem kell betartani, mert a csalás nem szégyen, hanem becsület és dicsőség dolga
2. Amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája.
3. A hazaárulás is belefér, ha a hatalomról van szó.
4. A hatalom megtartásának kulcsa a tömegpropaganda, a médiamonopóliumok és a gátlástalan hazudozás.
5. Hazudd az ellenfeledre a saját mocskodat!
6. A totalitárius állam totalitárius gazdaságot követel.
7. A náci programjaidat szervezd ki a náci bábjaidnak.
8. A Népsportot frissen vasalva kérem a reggelmi mellé.
9. Ha támadják, meghosszabbítjuk Bicskéig.
10. Latorállamokkal lehet a legjobban üzletelni.
11. Építs szektát és folyamatosan mosd az agyukat.
12. Építs csak hozzád lojális mélyállamot.
----------------
..
MiCSODA úrimuri
.
---- Tiszta Amerika! CPAC Magyarországon
www.youtube.com/watch?v=hpO_-Sa8eFs
-----------------
.
Abba kellene már hagyni egy kicsit ezt a szakMÁT, hiánycikk az elhivatottság4
-
!!!
KisTehen
a birgák megtalálták a cikket, ahol kibégethetik magukat :D
namihami
Az orbáni életelv mindössze egyetlen pontból áll: ""Mi lophassunk el mindent!""
Ezt viszont nemcsak 12-szer alkalmazza a való életben.
Shikari
Na idióta libsik, van még egy pont, amit Orbán nem említett!
Nincs liberálissal tárgyalás! Megmondjuk mit akarunk és nem érdekel a véleménye!
csak úgy....
@Shikari: te egy kurvára nagy és buta ember lehetsz fideszéknél ,hogy ezt így orbánt kiegészítve bedobod... :) -dilinyós házba végzed tibim...,isten legyen az ápolóiddal!
namihami
@Shikari: Nem csupán liberálissal, senkivel! Ez a Füstös megmaradt ugyanannak a tuskófejű cigánygyereknek, aki volt. Ha eldönt (és mindig eldönt valamit), akkor annak úgy és akkor kell lenni, ahogy elhatározta. Legfeljebb másnap ismét csinál egy 180 fokos fordulatot. A híveknek mindegy, ""Mert az Isten tévedhetetlen!"" jelszóval, csináljon, amit akar, úgyis imádják. Miként ezt szinte naponta tapasztalhatjuk.
Sajnos, nemhogy liberálissal, de még a saját NERtársaival se tud vagy akar szót érteni. Egyetlen helyről parancsolhatnak neki---Moszkvából. A Kövér-féle titkosszolgálat ugyan kiürítette az ő és párttársai besúgónyilatkozatait a szolgálatok irattáraiból, de már elkéstek. Az igazán prominensek nyilatkozataiból időben a moszkvai levéltárakhoz került egy-egy példány. Úgy is pattogtatják őket, mint a tyúxart a deszkán.
Pegero
@Horizont: Te is állandóan itt rinyálsz! Sírsz, mint egy fürdős kurva, hogy minden milyen szar! Ez is már kurva unalmas, ráadásul nem igaz, csak a gyöpös agyad már nem tud másra ráállni és az Orbán-fóbiád miatt vergődsz reggeltől-estig!
Pegero
@Horizont: Ezt vártam tőled! Többet nem is nézek ki belőled!
Horizont
@Pegero: na látod akkor húzzál oda ahová írtam és kattanj le rólam.
Pegero
@Horizont: Menjél te a picsába baszdki!
csak úgy....
@Pegero: te orbán büdös zoknija! :)
csak úgy....
elképzelhetö,hogy egy csomó,korábban heteró pasas annyira belezúgott orbánba,hogy érte még át is operáltatná magát? :) a karmeliták körül kell nyitni egy szerájt ,hol viktor titokban találkozhat a sok se here zádéval ...
Shikari
@namihami: Tudod, miniszterelnöknek hívják és picit nagyobb ember, mint mi vagyunk!
csak úgy....
@Shikari: náladnál is csak picit nagyobb? ;)
namihami
@Shikari: Ez még nem indok, csak magyarázat! Azért van apparátus, a szakértő és tanácsadó, hogy ne neki kelljen mindenhez érteni. Nem a tévedés lehetőségét vitatom, de a szinte már csak(!!!) tévedésből alló kormányzás és az ezzel járó kormánykerék ide-oda rángatása már nem a hozzáértés hiányát, hanem a ""Csak nekem van igazam!"" ostobaságát jelzi. Ami sajnos a kassza kiürítésével is jár. Mármint a MARADÉK kiürítésével. Mert, ugye, a klán hirtelen és mértéktelen meggazdagodását ti se tagadhatjátok!
Shikari
@namihami: A tények viszont Orbánt igazolják és az idő. A komcsi libsik csak csődöt tudtak okozni, meg munkanélküliséget. Orbánnal nagy szerencséje van a magyaroknak!
csak úgy....
@Shikari: @Shikari: tibim,ugye te is vakon szerelmes viktorba? :)
-már csak át kéne operáltatnod magad...
namihami
@Shikari: Mindezt olyan Eu-s pénz nélküli időben, amikor még egy világválság is volt!
Aztán jött a Mágus, állandó rinyálás és zsarolás közepette ""felfuttatta"" a gyerekkorit (persze, csak a maradékkal, és két és félszeresre felduzzasztott államadóssággal. Hitellel, kötvénnyel, orosz és kínai kölcsönök árán(az EU-s kamat háromszorosa mellett). Olyan atomerőműre, amit az EU nem fog engedélyezni, valamint olyan kínai vasút építésével, amiből egyetlen ""hasznunk"" az lesz---még az unokáink is fizethetik, mert a törlesztés és bevétel Kínának.
Ez tényleg a ""Magyar Gazdasági Csoda""!
verőce21
A baloldal elkövette azt a hibát amiről Orbán szólt, kimentek a radikális elmebeteg szélsőbalra és nem tudnak visszatérni. Fullba tolják a kretént ezeken az oldalakon is.
Csak idő kérdése és lapátra kerülnek...! :)
csak úgy....
@verőce21: farkasom, te nagyon buta, még anális jobban ! :)
verőce21
Ha vannak ellenségeid, az a biztos jele annak, hogy valamit jól csinálsz.
Horizont
Aludtam egyet erre az egész förmedvényre. orbán feltette ezzel a dumával az i betűre a pontot és nem a koronát a fejére. Félelmetes. Kiáll a hazánk miniszterelnöke és kihányja kiköpködi magából ezt a mocskot. Azt hiszi megteheti mert 3 millió mögötte áll és nyaldossa. Harc, ellenség ebből áll az élete. Európában már sehol nem fogadják senkivel nincs jóba. Mindenki ballibsi??? Na ne má...Én eddig se néztem szarba se de most már még annyiba se. Egy hazaáruló a népét eláruló aljas szemét ember. Tegnap lubickolva fürdőzött a saját szarában, mert azt hitte most aztán valaki mert a világ csak ráfigyelt. (hahaha) Pedig egy senki.
Remélem nem jön pénz az eu-ból és beledöglik a harcába a hordóhasú.
Gazella
@Shikari: elszálltál magadtól!! Ma nagyobb a munkanélküliség mint rendszerváltás elött!! A régi rendszerben ha nem volt munkád megbúntettek!
Most meg azért büntetnek meg ha van munkád.
Horizont
"Mi lehet jelenleg a magyar polgárok lefenyegetőbb problémája? Az infláció? Az élelmiszerválság? Az energiaválság? Az orosz katonai fenyegetés? Európa kiszolgáltottsága a geopolitikai küzdelmek során? A fejlődő országok tragédiái és az ebből fakadó népességmozgások? A fiatalok elvándorlása? A környezetpusztítás? A demográfiai katasztrófa? Az öregedő társadalommal járó gondoskodási válság? A teljes glóbuszt, így Magyarországot is sújtó klímaváltozás? Vagy a leépült egészségügy, a mélyen alulteljesítő közoktatás? Az alacsonyan képzett tömegeket veszélyeztető kilátástalan jövő? A természeti környezet felélése?

Nem, nem és nem. A legnagyobb probléma a világban a progresszív liberálisok uralma, amit Magyarországon sikerült megtörni "

hang.hu/koffein/bucsu-a-valosagtol-140893?fbclid=IwAR3mV3eCP-7ZGVDofcRlkbS4DkoD6VCGDnhPQIVbolKCf1pZV4N8HMjX4jo

Igen, búcsú a valóságtól.
Shikari
@Gazella: Kádárhoz hasonlítod Orbánt? Nevetséges! Arról beszélj, hogy a libsi csürhe hogyan tette tönkre a gazdaságot, küldte el a tanárokat, szüntetett meg kórházakat és szórta el magára az IMF hitelt!
verőce21
Még soha nem volt ilyen nagyformátumú miniszterelnöke hazánknak! Az egész világ odafigyel rá, az egész világnak programot ad az elkövetkező évekre...!

Washingtont is és Brüsszelt is visszaszerezzük '24-ben! Vissza kell vennünk a világ irányítását konzervatív irányítás alá, az elkorcsosult szemléletű, lipsi, degenerált világtól...!
Shikari
Meddig engedjük még, hogy ez a hungarofób, liberális csürhe mérgezze a közéletet, gátlástalanul hazudozzon és uszítson a többség ellen?
Mikor takarítjuk már ki végre a médiát és miért adunk nekik megjelenési lehetőséget? Ezeknek csak kuss lehet és ennyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.