z emberek többsége biztonságos életre vágyik, és ennek a biztonságnak a feltételeit "csak mi, konzervatívok teremthetjük és őrizhetjük meg" – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 elnevezésű konferencián pénteken Budapesten.

Kövér László szerint "istentelen és embertelen technológiai diktatúrák jönnek", ha ők elbuknak
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum második napján a Bálna Budapestben 2022. május 20-án. MTI/Illyés Tibor

A házelnök véleménye szerint a jövő soha nem azoké, akiknek a jelenben több pénzük vagy fegyverük van, nem azoké, akiknek a jelenben erősebb a média által artikulált hangjuk, hanem azoké, akiknek erősebb a hitük, az emberi élet méltósága ugyanis a transzcendenciára való nyitottságban gyökerezik.

Azt mondta, politikai ellenfeleik mind ugyanazt akarják: elfojtani az emberben minden transzcendens iránti vágyat, felszámolni a természetes emberi értéktudatot és identitást és megakadályozni az embert saját érdekei felismerésében és érvényesítésében.

"Isten halott, a haza, a nemzet csak fikció, és a család csak tehertétel és az erőszak fészke; nem az vagy, akinek születtél, hanem az, akivé válni akarsz; a világ pedig azért van, hogy kiszolgáljon téged"

- ez az üzenetük, vélekedett Kövér László.

Közölte: ezzel "szemben kell megfogalmaznunk a magunk egységes és korszerű konzervatív ajánlatát, amely nem becsapni, hanem megvédeni akarja az embereket, és amely létérzésként nem illuzórikus könnyűséget, hanem valóságos biztonságot ígér". Nemcsak az Istenben való vallásos hit feltételez nyitottságot a transzcendenciára, hanem a nemzetben és a családban való emberi hit is, hiszen "mindkét valóság túlmutat jelenbéli önmagunkon" – mondta.

Kövér László szerint

a transzcendens iránti elköteleződés nélkül a lélekszám is hanyatlani kezd, apadásnak indul a demográfiai mutatókkal mérhető életerő, sorvadásnak indul az erkölcsi normarendszer és erkölcsi érzék, valamint meginog, majd összeomlik a kultúra, a civilizáció is.

Arról is beszélt, hogy jelenleg Európában a demográfiai hanyatlás, az erkölcsi sorvadás, a kulturális megingás és a politikai cselekvésképtelenség egyre fenyegetőbb jelei tapasztalhatók azért, mert több mint ötven éve az európai oktatásban, kultúrában, médiában és tudományban egyre inkább defenzívába szorul a konzervatív megközelítésmód, aminek következtében "megindult ellenfeleink részéről a konzervativizmus teljes felszámolásának kísérlete a politikai térben is".

Megjegyezte: az európai konzervatív politikai elit egy része elárulta a konzervatív gondolatot, meghasonult és valójában a politikai ellenfeleiket szolgálja.

Kövér László kifejtette:

az 1998-2002 közötti kormányzásuk idején megtanulták, hogy nem fenntartható a kormányzati erő, ha az őket támogató értékrendi és társadalmi többségnek nincs hangja és mozgástere az oktatásban, kultúrában, médiában, tudományban.

2010-től ezért "legális és legitim eszközökkel, tudatosan, fokozatosan, következetesen, de méltányos módon teret nyitottunk, és szólásszabadságot, gondolkodási és cselekvési szabadságot biztosítottunk, azaz hangot és esélyt adtunk a magyar társadalom nem progresszív és nem posztkommunista többségének is" – mondta.

Hangsúlyozta: az eredmény a 2014-es, 2018-as és 2022-es választási győzelem, az elnyert többségi bizalom.

Úgy látja, a magyar út az európai és amerikai konzervatív szövetségeseiknek is járható, hiszen az Egyesült Államokban és minden európai államban változatlanul többségben vannak a társadalomban "a természetes emberi normalitás" hívei. Az emberek többsége hisz Istenben, szereti a hazáját és a legfontosabbnak tekinti a családját – jelentette ki. Hozzáfűzte: az emberek többségében még él a méltósággal élhető életet biztosító erkölcsi kapaszkodók iránti vágy, és ez a vágy lehet a korszerű politikai konzervatívizmus új hajtóereje Amerikában és Európában egyaránt.

Közölte: "politikai ellenfeleink világszerte azt hazudják az embereknek, hogy Isten, haza és család nélkül könnyebb élni", ezért "nekünk, konzervatívoknak világszerte azt az igazságot kell elmondanunk az embereknek, hogy Istennel, hazában és családban biztonságosabb élni".

Megjegyezte: a növekvő létbizonytalanságokkal terhelt világban az emberek többsége "a könnyű élet embertelen talmisága helyett" a biztonságos élet emberi valóságára vágyik, és ennek a biztonságnak a feltételeit "csak mi, konzervatívok teremthetjük és őrizhetjük meg".

Kövér László kiemelte: mindennek eléréséért három dologra van szükség a konzervatív nyugati politikában, "hűségre az elveinkhez és azokhoz a választópolgárokhoz, akik bíznak bennünk", politikai cselekvőképességre, valamint az amerikai és az európai konzervatív erők akcióegységére. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a nyugati konzervativizmus a jövőben tartósan nem tudja politikai többségre váltani az érték alapon és erkölcsi alapon még mindig fennálló társadalmi többséget – mutatott rá.

Meglátása szerint a legsúlyosabb eshetőség, hogy

"politikai ellenfeleink tartós győzelme esetén" nemcsak a konzervatív politika bukik el, hanem elbukik a népakaraton nyugvó demokratikus hatalomgyakorlás, elbuknak a demokratikus nemzeti államok mint a közérdeket képviselő közhatalmak, és helyükbe lépnek a magánérdekeket képviselő magánhatalmak által kialakított, "istentelen és embertelen technológiai diktatúrák".

Azt mondta a hallgatóságnak: most az a legfontosabb, hogy "önök 2022 novemberében és 2024-ben nyerjék vissza a konzervatív politika cselekvőképességét Amerikában". A nyugat-európai konzervatív politika ugyanis csak akkor állhat ismét talpra, a közép-európai konzervatív politikai csak akkor maradhat tartósan talpon, ha a valódi, a 21. század kihívásaira válaszolni tudó konzervatív politika ismét győz az Egyesült Államokban – hangsúlyozta a házelnök.

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Kövér elvtárs! Dehisz pont azt csináljátok 12 éve amitőr rettegsz a beszédetben!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Kövér elvtárs szerint a egyetlen politikai forma létezik, vagyis ha egy Fasiszta Diktátor hatalomra jut, akkor élete végéig uralkodhat az adottországban.
RonaGyuri
A dagadék sem volt piskóta, de Köteles Laca még nála is ócskább komcsi tróger, s ezek pofáznak a hülye amcsi szélső-jobbosoknak! =))
Nessy
Nép akarat, demokratikus kormányzás bla, bla.! Elv hűség! Kövér elvtárs, ekkorákat hazudni, ahhoz pofa kell, de úgy látszik a jó konzervatívoknak van!
human
Kövér elvtárs! Dehisz pont azt csináljátok 12 éve amitőr rettegsz a beszédetben!!!
Peller Anikó
"Embertelen diktatúrák jönnek, ha a mienk elbukik."

Valamiféle parlamenti demokrácia ahol a tisztségviselők esetleg a választóik akaratát képviselik és nem egy hataloméhes lopós hazug csaló harácsoló gazemberét?

Ja nem, nem is tudom, hogy jut ilyesmi az eszembe.
nezelodo
Kövér elvtárs azt mondta egyszer hogy "kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna"! Mégis ezzel a szalonnával kenegeti magát a másoknak példamutatóvá vált keresztény politikusként! Gondolom annyira nem hülye, hogy maga is elhiszi, csak színházat játszik. Ha majd új műsor kell, új szerepet játszanak a dakota barátjával.
justhpeter
Vajon miért nem beszélt arról, hogy a hazai konzervatív kormányzás két tartóoszlopa a hazudozás és a lopkodás ?
Nessy
@nezelodo: Elveiket, hitüket úgy váltogatják, ahogy az érdekeik, és a csillagok konstellációja meghatározza!
tudode
Álmodik a nyomor!
.
Azt íjrja az újság, hogy
.

-----Orbán nem szalonképes a republikánusoknak (sem), az illiberális Magyarország nem recept Amerikának
nepszava.us/orban-nem-szalonkepes-a-republikanusoknak-sem-az-illiberalis-magyarorszag-nem-lehet-recept-amerikanak/
.

""""Majdnem bojkottnak tekinthető, hogy egyetlen aktív amerikai republikánus képviselő, szenátor vagy hivatalban levő kormányzó nem jelent meg Budapesten, ahol azt tervezte a Fidesz, hogy majd Orbán ad receptet a republikánusoknak, hogyan alakítsák át Amerikát. Az oroszbarátság és a Putyin mellett kiállás végképp keresztülhúzta Orbán számításait, aki a világ “illiberális vezetőjeként” a “világ fasisztái egyesüljetek” projekten dolgozik tíz éve, most már menthetetlenül sikertelen módon. Az európai után az amerikai szélsőjobb is elutasítja Orbánt és az ő vezető szerepét."""(...)
---------------
.
Válámi van csak nem az igázi (Rajkin)
..
---- Fiideszes fagyi
.www.youtube.com/watch?v=c7d437Mppag
-------------
..
A linkek beszédesek
.
-----Arkagyij Rajkin -- Valami van
www.youtube.com/watch?v=xIbRpfD69fc
-----------------
.
Ez van, ezt kell ki tudja meddig elviselni!
.
---- Kétmilliárdot kapott az Alapjogokért Központ? Nagyon helyes, kapjon kétszer ennyit!
www.youtube.com/watch?v=HmuUZT2XIBE&t=3s
--------------
.
???
Istenakinincsen
Jól mondja!Az elmúlt tizenkét év alatt:"sorvadásnak indult az erkölcsi normarendszer és erkölcsi érzék, valamint meginog, majd összeomlik a kultúra, a civilizáció is."
A jóságos fideSS által "helyükbe léptek a magánérdekeket képviselő magánhatalmak által kialakított, "istentelen és embertelen technológiai diktatúrák".
Ja és kövér Úr úgy gondolja,hogy:a világ pedig azért van, hogy kiszolgálja Őt!(őket):)))
Sámannus
Mióta konzervatív szokás ócska ruszki propagandát lőcsölni kutyaütőkém. Te putyin kitartottja faszkalap szoppancs, kumisz vedelő.
Istenakinincsen
@Shikari: ma, 20:35
A jó kutya hűséges,jutifalatért?
Becsület???
colibri
Csak már látnám, megélném a bukásukat...!
Shikari
@Istenakinincsen: Bugris! Mit értenél te ebből? :-)))))))))
Gazella
Fogom a fejemet!
Ezt a hazug blődséget csakis a narancs birkák veszik be!!
S nem fogják érteni amikor baromi nagy pofont kapnak és süllyednrk a szarba... a semmilyen közbiztonság és a megszorítások miatt.
Macskaszem
"A házelnök véleménye szerint a jövő soha nem azoké, akiknek a jelenben több pénzük vagy fegyverük van, nem azoké, akiknek a jelenben erősebb a média által artikulált hangjuk, hanem azoké, akiknek erősebb a hitük."

Ezek szerint nem a fideszé a jövő.
Nyírfa
Csupán egyetlen megjegyzésem van ennek a reménytelenül tévútra jutott filosz számára: Istenben nem hinni kell, hanem tudni és élni a lényegét. No, akkor lesz tiszteletben tartva az élet, s benne az ember méltósága.
ómió
Hát, amennyiben a "népszipoly" valamiféle "technológiai diktatúra"!
Eladott Ország
A házelnöknek mindig semlegesnek kellene lenni és nem párt katonának ,egy normális demokráciában igy működne, de ez a bajszos seggszáj, úgy gondolja hogy ő alkotta a spanyol viaszt hát nagyot tévedett ,mert az országban még a parlamentben is szólás szabadság van utána kéne dumálnia és büntetnie. Életművész. A nyelv marad, a segg változik. Rohadjon rá az ég. Szégyenletes, hogy egy ilyen ember uralkodik a parlamentben és dönt igen magas bírságokról, ha ellenzékről van szó, pedig a sajátjait is lehetne több millióra büntetni a beszólások miatt, őt pedig végleg letiltani, mivel az intelligencia szintje elég alacsony!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/280773976_1347004999112737_533553450142028519_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=P7hyywDVAq4AX971wMq&_nc_oc=AQkZEfB2kYh07oI_Va6kP9UUaUNHExv2TCdWYXsalI-yEHQMlylSET9Dy1vrr48hLuk&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-01VjCprIsrXlYEnE8yHvpmITeQ9VxKQSi-ddb-y4Lvw&oe=628D50F4
Kövér én szocialistának tartom magamat...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/283171150_5329574937108042_3902940410859198945_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=47M8AIgE7UgAX9gIkuX&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9sb7stsCi1SbZqGPqAsSjFSfUK23xoRuYfaMDB7iKwUw&oe=628CD676
Peller Anikó
@Eladott Ország: 10:40, Van az a pénc.
Nyírfa
@Eladott Ország: 10.40

Az ilyen " szocialisták " miatt bukott a szocializmus.
Istenakinincsen
@Shikari: Téged nem értelek te balga.Falrahányt borsó neked irkálni.
Shikari
@Istenakinincsen: Ki írkál neked? Néha rádböffenek, ha agresszív vagy. Ennyi.
A liberàlist nem meggyőzzük, hanem eltakarítjuk!
Istenakinincsen
@Shikari: ma, 06:06 Én írtam neked néhány ideröfögésedre,de lapítasz mint szar a fűben,ha nem tudsz válaszolni.
Minden tahó így működik.Ez a gazdáid legfőbb ismérve is.Kikerülni a választ,melébeszélni,másik témában támadni...vagy csak egyszerűen kussolni és lelépni.
Mit jelent az a fogalom,hogy liberális?Le tudod írni a saját szavaiddal?Mit jelent a náci?Mit jelent a fasiszta?Mit jelent a kommunista?Mit jelent a szocialista?.
Lehet hogy csak egyszerű fogalomzavarról van szó és ezért jelentenek neked mást...
Az eltakarítást hogy szeretnéd megoldani?
Shikari
@Istenakinincsen: Nem veszed észre, hogy ilyen ember alatti patkánnyal nekem semmi megbeszélni valóm nincs?
Takarodj haza anyáddal szórakozni, vérbajos, libsi állat! Én nem válaszolgatok neked kis buzi, meguntalak!
Yoda69
Köteles elvtársnő, te konzervatív?
Na ne röhögtess te veres szájú kommunista besúgó geci.
Uriel
A maradiság nem egyenlő a konzervativizmussal és a földhöz ragadtság nem egyenlő a két lábbal a földönállással, Kövér elvtárs!

Jó a kép címe: Kövér és a sötétség

magyarnarancs.hu/data/articles/97/975/article-97571/D__AS20151213038.jpg
Uriel
Csak szerintem hasonlít Kövér elvtárs Sztálin elvtársra ezen a képen?
Istenakinincsen
@Shikari: Kinek képzeled magadat te szarcsimbók?Kit akarsz te eltakarítani ???
Nyertetek te barom az sem tűnt fel?Akkor minek ugatsz ide,jutifalatért?
Shikari
@Istenakinincsen: Kit? A fajtádat, kis buzi!
Mit ugatsz be a többségnek, patkány!
teuton
Köver efftars nem vette eszre, hogy igencsak kisebbsegben van az EUban a fitymaszpartja, egeszen pontosan 25:1?! Akkor pedig ez több, mit 2/3, tehat kuss van nekik, a többseg akarata dönt!!! A vetojog meg hamarosan el lesz törölve, akkor pedig vegük van EUs penzek nelkül...
Istenakinincsen
@Shikari: Kotródj kutya!Megérdemled a sorsod...meg a "látszólagos többség".
Szerintem a többség nem ilyen ostoba birka mint te.Nyertél takarodj.Minek ugatsz még itt?Kapsz érte csontot seggnyaló?
Shikari
@Istenakinincsen: Addig fuss kis köcsög, amíg megteheted! :-))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.