Jakab Péter közösségi oldalán közölte, hogy hamarosan vendég fog érkezni Kocsis Mátéhoz.

Kocsis Máté Jakabnak: "Nem a peredre teszek nagy ívben, hanem rád" – videóval vágott vissza a frakcióvezető

Úgy hívják, hogy végrehajtó.

Jakab szerint "Kocsis Máté egy személyben megtestesíti mindazt, ami őt a Fidesz frakcióvezetőjévé emelhette".

Lételeme a hazudozás, és ebben se az igazság, se a bíróság nem tudja megzavarni. A parlamentben is hazudni szokott, pár hónapja meg a Facebookon ragadtatta el magát.

Jakab kiemelte

Azt hazudta, hogy veréssel fenyegettem meg egy melóst. Bepereltem. Nagy ívben tett rá.

Mit neki törvény meg jogállam.

A Jobbik elnöke arról is beszámolt, hogy a "bíróság most arra kötelezte, hogy legalább kérjen bocsánatot, ha már hazudott. Erre is nagy ívben tett. Mit neki igazság meg becsület".

Ezért most úgy döntöttem, végrehajtót küldök rá. Nem azért, mert annyira fontos egy álkeresztény hazudozó – vagyis Fidesz-frakcióvezető – bocsánatkérése, hanem azért, hogy legalább egyszer ő is tudja meg, milyen az. A végén az igazi végrehajtó úgyis a nép lesz.

Kocsis Máté nem hagyta szó nélkül, nemrég reagált a fentiekre.

Tisztelt Peti úr!

Nem a peredre teszek nagy ívben, hanem rád. Hogy ez zavar téged, annak örülök.

Látom, a zaklatási balhétok viszont nem zavar. Abban nem perelsz és nem jelentesz fel senkit.

Tavaly a munkagépes emberrel szemben igenis fenyegetően léptél fel, mindenki látta, ne légy rá büszke.

Kis az emlékeztető az alábbi videóban, ami miatt még nekem kellene bocsánatot kérnem, ha jól értem

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ebbe a parlamentbe ültetek be. Ebbe, ahol kis Kocsisok gyalázhatnak mindent, aminek bármi köze lehet a tiszta értelemhez, a tiszta szívhez.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Kocsis Máté: „Magyarország védi egész Európát.”Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő FB oldalán találtuk. Nem is tudom: sírjak, vagy nevessek? Viszont ha fizetsz, ha kell titkosszolgálati úton is behozunk, az se baj ha körözött bűnöző vagy! Jelige:"Tóni segít, csak fizess"! Mivel? Zászló erdővel? Vagy a kormány szóvivő hölgy személyes látogatásával? Esetleg az obcén dalocskával ami annyira tetszik neki? Ezt nem értem: védjük Európát, Brüsszel ellen meg harcolunk ,az nem Európa? Tipikusan az a seggnyaló volt MIÉP-es f@sz, aki minden rendszert gondolkodás nélkül kiszolgál, ’89 előtt tuti munkásőr lett volna. Nem agyhalálban szenved a hugyosmáté’, mert ahhoz agy is kellene! Oszt ennyi káposztalével a frakcióvezetői posztig vitte. Milyen a többi szellemi szintje?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272622184_2004392373098820_6288013251894592134_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TF6wjOXRpK4AX9C3vWx&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8Cg-JNVPN03dkSOSJ_qIUoatjBqG7X1LR6gauydjrIGw&oe=628D77E9
Összesen 9 fideszes járt Brüsszelbe bulizni
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137238011_2756108894642185_929816951362877576_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=EDGWbdYY6EgAX8AW_N2&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-EhR9N5K9W43T8lwSLw-6XJFM22nHcbr4Cnd5IC1NaAw&oe=62AE1CA6
Megtaláltuk az eredeti képet - Kocsis és Rogán, mi lett volna ha Teriblekk?...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137028821_3902002433221610_5844931280045162367_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=B0_cKV5nsOoAX-uHxwC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Ob1CfTyfsbhs2h2MFHZRm42kR10VwqlgZOeq2OQW_wA&oe=62AF25A9
A jobboldali emberek erősebbek, szebbek, okosabbak, boldogabbak és még a szexuális életük is jobb mint a baloldalé. Így igaz! Kinek a pap,kinek a papné!...
jesz
...Jakab miniszterelnök-jelölt-jelölt volt...borzalom...
...elült a por, most már jó fizetésért, kényelmes biztonságtudatban gyalázzák egymást azok, akik a népet képviselik? ...képviselik? Jakabnak töretlenül melós a munkásember...

(érdekes...Trumpa 80 millióan szavaztak, Jakabra ha pár tízezren, oszt egyik sem lett országvezető)
r2d2
Nálunk nem a fasiszta nyert! Visszakergettük JUDA-PESTRE!
ómió
Bizony, a nyilasból bolsevikba vezető "morál" Parizer efftársat "erősen kötelezi"!
evacica
Kocsisnak, akitől kiráz a hideg ha meglátom és ha még meg is szólal! Üzenem a stílus maga az ember! Persze, ha ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.