A jegybank „Fenntartható egyensúly és felzárkózás” címmel tette közzé vitairatát, amelynek célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra utolérje az Európai Unió akkori fejlettségi szintjét – írja a mfor.hu.

Több nyugdíjast állítana munkába MatolcsyFotó: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke felszólal a jegybank 2020. évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 1-jén. MTI/Koszticsák Szilárd

A jegybank bevezetője szerint az európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is csökken és idősödik a népesség, ami a munkaerőpiacot is negatívan érinti:

a munkaképes korúak létszáma közel 540 ezerrel csökkent 2010 óta, és további 360 ezer fővel csökkenhet 2030-ig. Ugyanakkor egy pozitívumot is kiemeltek, azt, hogy a munkaerőpiacon jelenleg közel teljes foglalkoztatás van, a foglalkoztatottak száma a rendszerváltás idején volt utoljára ilyen magas

Az Magyar Nemzeti Bank a célt is megnevezte:

a teljes foglalkoztatás fenntartásához nélkülözhetetlen a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellensúlyozása és a munkapiaci tartalékok teljes kiaknázása.

A nyugdíjasok foglalkoztottságának ösztönzésére szolgáló intézkedések bevezetésére tett javaslatát azzal indokolta az MNB, hogy

hazánkban alacsony a korhatár betöltése után, a nyugdíj igénylése nélkül tovább dolgozó nyugdíjasok száma, aminek egyik oka a nem megfelelő ösztönzőrendszer.

Emiatt azt javasolják, emelkedjen a korhatáron túli munkavállalás után járó éve 6 százalékos nyugdíjbónusz. Arról nem tettek említést, hogy mennyire kellene emelni. A javaslatban arra is kitérnek, hogy

érdemes lenne a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam emelkedéséhez kapcsolni, hiszen erre több nemzetközi példa is van.

Mint írják, a népességelőrejelzések arra utalnak, hogy a várható élettartam-emelkedés nem rontja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.

A jegybank véleménye szerint az utolsó évek béremelkedésétől nagyon erősen függ Magyarországon az induló nyugdíj, így ezt a valorizáció felülvizsgálatával kiszámíthatóbbá lehet tenni.

Végül kitértek arra is, hogy az ellátások nettó helyettesítési rátája hosszú távon elérheti a 94 százalékot, ami jelentős mértékben a korhatár betöltése utáni munkavállalás ellen ösztönöz – így ez is orvoslásra szorul.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: Mfor

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"érdemes lenne a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam emelkedéséhez kapcsolni, hiszen erre több nemzetközi példa is van"

Hat ez kurva jo. Nem hogy rendeznek a nyugdijakat, hogy legalabb az inflaciot lekovessek, nem. Megemelik a nyugdijkorhatart. Emeljek mondjuk 75-re, a magyar atlag 72. Igy akkor tuti nem kell nyugdijat fizetni nagy atlagban.
Mocskos naci banda!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@justhpeter: 13:56 "Nem tudom mit ért az Orbán-konda teljes foglalkoztatáson, de ha ez már megvan, akkor miért vannak munkanélküliek ?" Azért, mert a teljes foglalkoztatottság esetén is vannak, akik épp a megfelelő munkát keresik, ill. nem vonatkozik azokra, akik nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni.
Macskaszem
Magyarországon munkaerő hiány főleg az összeszerelő üzemekben van, aztán megnézném azt a 65+-os embert, aki 3 műszakban akar gürizni a szalag mellett, sokszor igen nehéz munkadarabokat emelgetve. Aki ott dolgozik, alig várja, hogy nyugdíjba mehessen, nemigen vágyik vissza.
justhpeter
@Málna: ... és azokra akarjuk a nyuggereket rátolni ? Elegánsan szólva komolytalan.
csak úgy....
@rokker33: ha tudnál olvasni és értelmezni,akkor tudnád ,hogy én másról beszéltem! -azért azon elgondolkodhatnál,hogy ha bekövetkezne,akkor a te korodban mi várna rád orbanisztánban...,mert gondolom,hogy osztrák szanira nem futná a spórolt anyagiakból..
telegdilaci
@Yoda69:Talán úgy kellett volna megbecsülni a Fiatalokat,megfizetni a munkájukat,hogy ne kényszerüljenek elhagyni az Országot,itthon tudjanak megélni a családjukkal,ez az észlény dolgoztatná tovább a nyugdíjasokat,aki soha életében nem dolgozott, van fogalma róla hogy aki ledolgozott 42-45-évet fizikai munkában,mennyire nem bírna még további éveket ledolgozni,menjen ő el a családjával egy gyártósor mellé kétkezi munkásnak,az elkényeztetett fiacskája sem villogna több 10-milliós autócsodákkal,és nem lakhatna palotában!
telegdilaci
@Macskaszem: Mit tudhat egy olyan valaki aki bársony székben író asztal mögött ülve élősködött,a Magyar adófizetők pénzéből,én is rádolgoztam még nyugdíj után 2-évet,még szükség lett volna a munkámra de már élvezni szeretném a sok ledolgozott év után járó nyugdíjamat,mit érek vele ha nem tudnám élvezni amiért megdolgoztam és egyébként még egy év további munkában eltöltött idő is fárasztó 66-éves kor után,amikor 50+ fizikai munkát végző mondhatni hozzám képest fiatal Emberek is panaszkodnak hogy minden egy év egyre nehezebb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.