Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, "ez a két ország biztonságban van, legyen szó gázról, vagy éppen élelmiszeripari termékekről" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szerbiai Újvidéken.

Orbán Viktor: "Magyarország és Szerbia biztonságban van"Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök aláírja a kinevezési okmányokat eskütételét követően az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án. MTI/Máthé Zoltán

A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és "ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek", de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén. Jó hír azonban, hogy Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és mindkét ország erős mezőgazdaságban, "tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország" – magyarázta.

A vásáron – amelynek díszvendége Magyarország – a miniszterelnök kifejtette: "Szerbia fölkészült a télre"; alaposan fel kell készülni, "és úgy látom, hogy önöknek ez sikerült". "Mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk"

- tette hozzá.

Úgy vélte, ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. Azt mondta a szerb elnöknek, hogy "nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk".

Nehéz itt okosnak lenni

- jegyezte meg.

Hangsúlyozta:

de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás – vélekedett.

A kormányfő emlékeztetett:

2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, ennek és a következő évnek a hősei pedig "a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk", és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Kiemelte:

fontos érdek, hogy a világban mindenkit el tudjanak látni kenyérrel, mert ha nem sikerül, akkor óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé már nemcsak a jobb élet reményében, hanem a túlélésért, és "akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik".

Orbán Viktor kijelentette:

Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni

- magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy "mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot", mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később "migránsként jelennek meg a határainkon". A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most ésszerű döntésekre van szükség, "mert egyébként nagy baj lesz", és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein – mondta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni, "föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni".

Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert "nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve".

Forrás: MTI

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk"

egy komment máshonnan:

"Nem Viktor!
Nekünk azért nehéz mert morálisan, erkölcsileg és immáron gazdaságilag is tönkre tettétek az országot. Mindenkivel összevesztetek aki a természetes partnerünk lenne és egy térdrerogyott, elmebeteg medve seggét nyaljátok.
Közben megszületett egy erős és büszke nemzet a szomszédunkban akit az egész világ kiemelten támogat.
Mi ennek a nemzetnek leszünk a kerékkötő, meggyengült, orosz-barát szomszédja.
De hiába a nagy nyelvcsapkodás, ha azok akiken keresztül jön az energiahordozó bevezetik a tranzit embargót.

Mi meg itt állunk totál kiszolgáltatva, mindenki által megvetve.
BRAVÓ pávatáncos!"

Tette mindezt úgy, hogy ellopott egy teljes Marshall segélyt, kifosztva azt az országot, amely jogosult lett volna erre a támogatásra- teszem hozzá én.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Horizont: 08.54

Hát, ezt a hölgyet sem az eszéért szeretném. Ellenben el kell ismerni, hogy rá illik a hölgy megnevezés, legalábbis a külseje alapján. Javasolom, hogy adjon öltözködési tanácsokat Nováknak, a frizurájára is kitalálhatna valamit, hogy nőiesebb és, főleg rendezettebb legyen.
Az a konty szuper, de soha nem szánnék 25 percet a reggelemből az elkészítésére. :)
Uriel
"A lónak a faszát" van biztonságba !!!
Horizont
@Nyírfa: Ezért írtam, hogy úrhölgy mert tényleg mindig így néz ki.
Tanulhatna tőle ott a fideszben az a kevés számú nő.
Amúgy egy megélhetési fideszes akárhogy nézzük.
verőce21
@telegdilaci: (09:59) Sok eszed van, azt látom...!
A grófok és a bárók régen talán kapálták a földjeiket? Meg a zsidó bérlők...?
Uriel
www.youtube.com/watch?v=wNHGT-neTes

Te fasz, én mindent tudok Istenről !!!
Szar neked, te bumburnyák, aki csak él bele világba tök hülyén!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.