A kormány számára a legfontosabb, hogy meg tudja állítani a családokra ható negatív gazdasági erőket, amelyeket a háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika idézett elő – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Balázs a fegyverkezési program fontosságáról beszélt

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Orbán Balázs emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében vállalta, hogy megvédi az elmúlt 12 évben elért eredményeket, köztük a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat, a teljes foglalkoztatást és a rezsicsökkentést – írja az MTI.

Ehhez gazdaságilag nagyon aktív, felkészült és határozott állami cselekvésre van szükség – húzta alá, majd hozzátette, azért kell megvédeni a rezsicsökkentést, hogy a jelenlegi helyzeten ne a multinacionális vállalatok, illetve a bankok keressenek.

Az inflációt meg kell próbálni letörni, nem szabad hagyni, hogy az emberekkel fizettessék meg a háborús konfliktus árát – jelentette ki Orbán Balázs.

A kormányfő politikai igazgatója kitért az orosz-ukrán háborúra is, amellyel összefüggésben elmondta, a következő kormányban kiemelt prioritás lesz a hadseregfejlesztés, továbbá egyértelműnek nevezte, hogy a háború és annak gazdasági hatásai el fognak húzódni.

Kiemelte, a jelenlegi helyzetben fontos, hogy politikai és nemzeti egységkormány alakuljon, ennek következménye Lázár János és Navracsics Tibor visszatérése a kabinetbe.

Orbán Balázs szerint mindkét miniszter olyan területekért felel, amelyeken keresztül forrásokat kell juttatni a magyar családoknak, ez utak, vasutak, iskolák, kórházak és egyéb közintézmények építését jelenti, amit folytatni kell, mivel gazdasági erő elérése csak ezekből lehetséges.

A miniszterelnök politikai igazgatóját kérdezték arról is, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerültek. Orbán Balázs elmondta, Európában nagyon sokszor előfordul, hogy az ország szuverenitásának védelmére szakosodott szervek nem széttagoltan találhatók meg a kormányban, hanem valamilyen módon a miniszterelnök munkaszervezete körül elhelyezve működnek.

Kitért arra is, hogy a héten nagyon fontos seregszemlére került sor Magyarországon. Emlékeztetett, a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű fórumon tartott beszédében elmondta, a konzervatív, jobboldali, kereszténydemokrata kormányzás alapjai a hétköznapokban is láthatóak, például azon keresztül, hogy rendezettebbek, tisztábbak az utcák, az emberek boldogabbak, szívesebben járnak közösségekbe.

Címlapkép: Fotó: MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ezt az agyzsibbasztó,süket,,retek dumát...hánynom kell.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Ezt az agyzsibbasztó,süket,,retek dumát...hánynom kell.
Gauntlet
"ez a béke kormánya" - április 3 előtt...
namihami
Ezek szerint a haverok (szép csendben, a fű alatt) bevásárolták magukat a hazai hadiiparba.
És a bejelentés máris érthető...
Nyírfa
Brüsszel nélkül felfordulnál te retardált képű. Alig várom, hogy megkapjátok, amit megérdemeltek.
Uriel
Szopottgombóc fejű megélhetési fasiszta keresztény...

Most olyat mondok, hogy a vak is meglássa: Magyarországon a keresztény egyházak is fasiszták - MINDANNYIAN !!!
Uriel
Fasiszták a katolikusok, reformátusok, evangélikusok (és a többi keresztény shit vallás - pl. anglikánok, baptisták, anabaptisták, episzkopálisok, stb.), zsidók, muszlimok, hit gyülekezete és a többi karizmatikus shit - MINDANNYIAN FASISZTÁK !!!
A buddhisták és a hinduisták nem annyira fasiszták... DE IGEN !!!

A voodoisták és a természeti vallás hívők nem fasiszták, csak... hülyék (mert kell valakinek utolsónak is lenni ki a legsátánistább versenyben)

(titkot árulok el: elgondolkodtam azon, hogy fekete mágiával [ismerd meg ellenségeidet - ismerem azt is] olyan szarvihart küldök Matyarországra, hogy olyat még nem látott a világ, amióta a világ világ !!!
Aztán győzött a józan ész - a kurva anyját!)
Uriel
Tudod mit árul el rólatok, hogy nem birtok - akár kritikusan is - hozzászólni ehhez a témához?
Hogy fingotok sincs róla.
A vallás lehet, hogy magánügy, de az istenhit, aaaaaz közügy!
"Oszd meg és uralkodj." /Sátán/ - azt hiszed, ezt emberek találták ki? "Azt hiszed, most levegőt lélegzel?" /Morpheus/
justhpeter
Másik Orbán, másik lábon kihordott agyhalál.
polgarb
Már csak ez hiányzott(!)-még egy orbán!!
Uriel
Erősen gondolkodom rajta, hogy olyan szarvihart szabadítok erre az országra, amilyet még nem tapasztalt ez az ország.
Fekete mágiával.
Értek hozzá, baromarcú!

Nem árulom el a démon nevét, aki ráhozza erre az országra a szarvihart, hogy ne tudja levenni a rontást egy kis geci boszorkány.

Ezt beszoptátok, matyarok!
volvós
Orbán II te mikor szop.d le a többieken kívül saját magadat ???
ómió
Vége a "nulla honvédség efftársi ideáljának"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.