Vietnámi, indonéz, mongol, fülöp-szigeteki vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását tenné egyszerűbbé egy törvény, mely a héten kerül a parlament elé – írja a Népszava.

Távol-keleti vendégmunkásokat hoznának Orbánék Magyarországra egy salátatörvénnyel
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

A tervezetet május elején nyújtották be, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről címet viselő javaslatcsomagba rejtve, és véglegesítene egy a járvány idején bevezetett átmeneti szabályozást.

A törvény értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül érkeznének a vendégmunkás az országba, és munkavállalási engedély nélkül is dolgozhatnának, ha a kormány erről rendeletben dönt.

A kormány a vendégmunkások könnyített behozatalával az ismét egyre erősödő munkaerőhiányt kívánná orvosolni. László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint azonban a fentiek

legfeljebb majd néhány munkaerő-kölcsönző vállalkozásnak hoznak jó pénzt a konyhára, de a magyar gazdaság problémáit, a munkaerőhiányt nem oldják meg.

Arról is a kormány dönt, hogy melyek lesznek a minősített munkaerő-kölcsönzők. Ezzel a veszélyhelyzeti időszak után hosszú távra is egyszerűsítenék a harmadik országbeli vendégmunkások érkezését.

A feldolgozóiparban ugyanakkor valóban szükség volna további legalább 100 ezer emberre, ám a munkaerőhiány jó részét a hatalmas fluktuáció okozza.

Van olyan cég, amely 800 új dolgozót léptetett be egy év alatt, mégis kevesebb lett a munkavállalói létszáma, mint a toborzás kezdetekor.

Forrás: Népszava

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Az értelmes magyar elmegy az országból az életkörülmények miatt, helyükre meg jönnek a vietnámiak, mongolok meg az indonézek.
Hogy szólt a sokmilliárdos plakátkampány a hülye magyaroknak?:
"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Az értelmes magyar elmegy az országból az életkörülmények miatt, helyükre meg jönnek a vietnámiak, mongolok meg az indonézek.
Hogy szólt a sokmilliárdos plakátkampány a hülye magyaroknak?:
"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!"
ómió
Csak nem a munkaerőhiány "dübörög"!? Böszmééknél még a munkanélküliség "hasított"!
Eladott Ország
A dagadt, bűnöző csúti gecinek nem célja a bérek felzárkóztatása! Európában lényegében példátlan, amit Orbán művelt. Soha más országban nem történt meg, hogy egy család hatalomra kerülve lényegében magára iratta az ország javainak jó részét. Sem a náci Németországban, sem a Szovjetunióban, és csatlós országaiban így Romániában sem, Albániában sem, és a Frankó diktatúra alatt Spanyolországban sem. Ilyen csak Európán kívül történt, Afrikában és Ázsiában.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143766129_255097439455267_8676844965138681530_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=eHdxceV0Y40AX9DVNY5&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8JYn_d1x5LQ0iAVRPyreO2Nb5Fr7amiwJy6UOVSzjZog&oe=62AEEA78
Gauntlet
Nesze nektek Shikari, Durbincs, Pegero, Ómió. Jót hozott nektek a kisz-bol szabadult kommuna!!
namihami
Ugyanott a munkafelügyelőknek olcsó korbács eladó!
Nyírfa
Munkavállalási engedély nélkül, ami annyit jelent, hogy ellenőrizetlenül , szakképzetlenül, betegen jöhet bárki az érintett országokból. Gányolni mészárosék is tudnak, a higiénére fittyet hányni a magyaroknak sem jelent problémát, a felelősségérzetnek is szűkében vagyunk - mint ezt a törvénytervezet is bizonyítja.
Aki szakember létére eddig nem ment el, az most fog, hiszen az olcsó munkaerő el fogja lehetetleníteni a megélhetését.
Ráadásul itt lenne a lehetőség a közmunkások munkaerő-piacra kerülésére, de a kormánynak eszében sincs megszüntetni a függőviszonyt.
Ez van. Orbán mondott 2014-ben egy echte náci érzületet kifejező mondatot, amelyet a Lakmusz online felület idézett:
" a 2014-es megszólalásában Orbán úgy fogalmazott, hogy "az a közösség, amely biológiailag, fizikai értelemben nem képes saját magát fönntartani, nem is méltó arra, hogy létezzen".
Az inkriminált megfogalmazás az Idősek Tanácsa előtt hangzott el, s állítólag a bevándorlókkal, s a demográfiai problémákkal hozta összefüggésbe.
Tulajdonképpen mindegy, mi motiválta, a kimondott gondolat Orbán személyiségének a torzulását híven tükrözi.
No: ellenzék, értelmiség, köznép, ti, mi, akik eltartjátok, eltartjuk ezt a kormányt, akkor most méltóak vagyunk a létezésre?
Hiszen annyira fogyunk, hogy már a baráti Indonéziából is toboroznak munkaerőt. Érdekel valakit ennek a fogyásnak az oka, vagy tök mindegy, értünk tényleg nem kár.
csak úgy....
szóval a gyere haza fiatal program nem segített a problémán!
nem hülyegyerekek a magyar fiatalok!
Béla333
Az a cca 3 millió, április 3-án a maffiára szavazó elintézte a lakosság cserét: a magyar fiatalok (és nemcsak fiatalok!) elmennek egy élhető országba, de cserébe jönnek az ázsiaiak, Orbánék legnagyobb örömére!
Eladott Ország
ma, 11:09 ♦ bocs, lemaradt link:„Hogy van , hogy azt a sok gazembert egytől-egyig föl nem kötik ?... Tán csak azért, mert annyi fája nincs a világnak, hogy reája akasztathatnék mindenik.” ( Petőfi Sándor)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/161542210_146943817298069_6749281438135949600_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=qY4ghJGm1xsAX9EveE2&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Bnj0RNWWAM6sfvBJJWFSW7U9_0F5gs9KiiQfYvKtW9g&oe=62AFC56F
Clavigo
Shikari,,Pegero,,málna,,,,,meg a többi hasonló kretén véleményére lennék kíváncsi...
csak úgy....
@Maccska: a mai házifeladatot szépen fölmondtad shikari! :)
csak úgy....
@Maccska: shiki,az is tény ,hogy nagyon butus vagy!
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:45 ♦ A fiúk nem a bányában, hanem a Lajtán túl dolgoznak. Budapesten migránsok erőszakoltak meg egy fideszest.
csepel.info/wp-content/uploads/Csaba-P%C3%A9ter-07.jpg
ómió
@Eladott Ország: Neked meg jobbulást!
percsi
"Arról is a kormány dönt, hogy melyek lesznek a minősített munkaerő-kölcsönzők."
Egyel több naplopó brigádot kell majd eltartani!
Dolgozónkként többe fog kerülni, mint br. 200e Ft/hó. A több százezer közmunkás-munkanélküli "magyar" nagyon örülne ennek a minimálbérnek!
Aki ennek tapsikol nem magyar!
A magyar munkásosztály a szegény nyugatra fog költözni, nyugdíjasokon kívül marad a selejtes naplopó és a szedett-vedett vendégmunkás. Pár év, és Magyarország, mint magyar nem fog létezni!
RonaGyuri
néhány munkaerő-kölcsönző vállalkozásnak (lehet találhatni kinek a kijei) hoznak jó pénzt a konyhára - ahogy lenni szokott!! =))
Eladott Ország
@ómió: A büszke fideszes örül, hogy Orbán így „fellendítette” Magyarországot. Államadósság 42 ezer milliárd, Kínai hitel: Budapest-Belgrád vasútvonal 600 miliárd Ft, Fudan egyetem 450 milliárd Ft, Paks2 98 millió Euró hitel, Japán hitel: 1800 milliárd Ft. fidesznyikek ugye belátjátok, hogy még az unokáitok sem tudjàk ezt az adòságot visszafizetni. Köszönjétek meg Viktorkátoknak!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272110125_123457846856050_5228611318904446704_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=825194&_nc_ohc=h8TPEP0dVWsAX8y3y2h&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8YICoDPardeMdIogolcnY8a9RWi133nexn3jLkWBDHbg&oe=628FBA3F
Meseország miniszterelnöke.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275072774_492487399164886_6308598215938845330_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Bl785M1y_EgAX-jUsjT&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-SJUlPSWEs475p0MIznk1TUa1dDBG5jaXLPax3zyw9aA&oe=628FBEF2
Ez elment vadászni, ez hazavitte , ez mind megette, ez megmagyarázta, ennek meg icike picikét kezd tele lenni a töke azzal, hogy nemcsak lopnak tőle, de hülyének is nézik... a qrva anyátokat!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272112252_10224566042517415_1082669012480718958_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PwP9CwHF_14AX89nyGq&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8BWlO6lhugt5V6lYJpm7bowHtbsd9oJ8EJceku-Pw0gg&oe=62916ABF
percsi
@Maccska: A Kádár kormány alatt sem munkanélküliség, sem munkaerőhiány nem volt.
simmering73
@percsi: Volt viszont kmk. Ha ma is lenne, a maccsek már a böriben hűsölne.
Jozefina
Így törvényesítik a migrációt!!!???
percsi
@Maccska: És pedig?
Ha nem a jelent értékeled, hanem mindig hátra mutogatsz, mesélj.
Gyurcsány óta eltelt 14 év, és nem jobb az országnak és népének a helyzete, hanem rosszabb!
Kádár óta eltelt 34 év, és jobb volt (nem jó) a ország népének a helyzete, mint most.
Az akkori ifjú kommunisták, akik 1990 óta vitya vezetésével 16 évet mint erős ellenzék "harcoltak" az ország szebb jövőjéért, és 4+12 évet kormányoztak, akik jelenleg is irányítják az országot, nem előre, de még hátra sem, akkor mégis merre? Félő, hogy csődbe!
Szavazz a szebb jövőre! Ezt ígérik már 32 éve! Sajnos a szebb jövő nem jött el! Még nem unjátok a várakozást?
Gyurcsány 5 éve helyett ezt a 32 évet kellene számon kérni!
percsi
@Nyírfa: "Munkavállalási engedély nélkül, ami annyit jelent, hogy ellenőrizetlenül , szakképzetlenül, betegen jöhet bárki az érintett országokból...)"
2011 előtt, azóta nem tudom, hogy változott-e a törvény, ha egy cég külföldi állampolgárt akart foglalkoztatni, akkor előtte be kellett adni a helyi munkanélküli hivatalba egy kérelmet, meg kellett adni milyen munkakörben van szüksége munkaerőre. Ha a munkanélküli hivatal 1-2 hónapon belül nem tudott helyi magyar munkaerőt küldeni, akkor lehetett alkalmazni. 2004 előtt szigorúbbak voltak a szabályok, mikor még nem voltunk EU tagok. A munkavállalási engedélyt minden évben meg kellett hosszabbítani, a munkavállalónak rendszeresen meg kellett jelennie egy központi, úgy emlékszem bevándorlási hivatalnál. Ezt akarják most megszüntetni, nem lesz összeköttetésben a munkanélküli hivatal a cégekkel, a magyar munkanélküli menjen a fenébe, a munkáltató és a hivatal közé beraknak egy csókos munkaerő-kölcsönzőt, aki jó pénzért szerez ki tudja milyen szakképzettséggel vendégmunkásokat. A cégünk ano felvett egy Román esztergályost, aki szolgalmas volt ugyan, de nem értett a mikrométer használatához :)
percsi
@Maccska:
"@Jozefina: mert máshogy hogy lehetne?
Ezek nem a kerítésen át másznak be,hanem munkavállalási engedéllyel jönnek dolgozni.
Ez a normális."

Az lenne a normális, ha a sok munkanélkülit foglalkoztatnák (nem közmunkában), és ha nem eus országból hozzák be az embereket, akkor munkavállalási engedéllyel.
De a szöveg így szól:
"A törvény értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül érkeznének a vendégmunkás az országba, és "munkavállalási engedély nélkül" is dolgozhatnának, ha a kormány erről rendeletben dönt.
Cucika
Nem igen értem ezt a nagy munkaerő hiányt. 50+os munkakeresőkre nem is nagyon van szükség. Mondták volt olyan hely ahova 30 an jelentkeztek a meghirdetett állásra csak 1 et vettek fel. Van ahol egyet sem, csak hirdetik. Van egy ismerősöm aki 18 hónapig volt álláskereső pedig nagyon jó szakmával rendelkezett. Végül örzővédőknél tudott elhelyezkedni 58 évesen.
ómió
@Eladott Ország: Látod, bolsiék fajkreténje! Viselnünk kell a 2010-es 22000 milliárdos tetübolsi adóssághegyetek évi 1000-1500 milliárdos kamatos-kamatait, ami évente növeli az adóssághegyeteket és már itt tart! Sőt! Ebbe még Paks 2 előkészítése, Böszme efftársatok Kínában kisírt Fudan Egyeteme, a Budapest-Belgrád vasútvonal is, de még a covid miatt bevezetett, költségvetésen túli "öcsi-bácsi támogatások" is beleférnek, miközben a ti 22000 milliárdotok - jó bolsi módjára - úgy "jött össze", hogy közben abból semmi nem épült, senkit nem támogattatok, viszont, mindent el- és szétloptatok! A kurva anyátok se bírt erre még kitalálni valami átütő bolsi hazugságot, fajkretén efftárs!? Csak nem "sztrájkoltok"!?
Nessy
@ómió: Tessen mondani, és a tavaly szeptemberben 42000 milliárdos ( azóta több lett) adóssághegyeteket, meg a titkosított innen ,onnan pocsék kondíciókkal felvett piaci hiteleket adósság hegyet, ami az elmúlt évek eredménye, ki fizeti vissza? A mars lakók? Ami megépült, az utóbbi évek túlárazott állami beruházásában, az uniós pénzből volt ilyen úri mód finanszírozva! Stadion, sport létesítmény, templom, határon innen és túl, miközben páran az emútt években milliárdossá váltak!
Macskaszem
@ómió: Azt is nézd meg fideszmajom, hogy mennyi ununiós pénzjött az országba akkor és a fidesz uralom alatt. Ahhoz képest Európa után kullogunk.
novekedes.hu/media//188/188d749dcaf094ad6ed468d88c0c789bc993f11a.png
telegdilaci
@Béla333:Ezek akkor nem is menekültek,akiket a Kormány hoz be az Országba,hova lettek a letelepedési kötvénnyel befogadottak,vagy azok nem dolgozni jöttek?
Macskaszem
TUDTA?
Ezúttal Orbán szervezi a migrációt.
telegdilaci
@ómió:Miről beszélsz agyhalott sötét valaki miért nem a most Orbánék által eladósított Országról hablatyolsz,soha még ennyi EU-ró milliárdok nem jöttek Magyarországra az Orbán kormány 12-évi kormányzása alatt,és ennek ellenére soha nem látott mértékű az Államháztartás hiánya,én el hiszem hogy agymosott Fideszes szektatag vagy de nézni kellene az igazságot,mielőtt fröcsögöd a hazugságot amivel tömik a buta irányítható,elmédet!
telegdilaci
@Nessy:Agymosott buta irányítható szektatagot nem lehet meggyőzni az igazságról,nem viselik el az igazságot,a valóságot sem akarják látni,csak nyomatják a Mantrát amit a fejükbe súlykoltak!
telegdilaci
Mi a biztosíték arra hogy ezek között a Távol keletiek között nem fogadnak be bűnözőket? szerintem semmi! elég sok bűncselekményt követtek el az Ukrán és a Román vendégmunkások az Országban!
Emmersson71
@Maccska: De elveszik előled a munkádat!!!
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:58 ☻ 2010 - től duplájára nőtt az államadósság! Miről hadoválsz hülyegyerek! Naponta 10 milliárddal nő az államadósság ...
nepszava.hu/3141516_naponta-10-milliarddal-no-az-allamadossag
„A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója.” (Stephen Hawking)
hold.hu/holdblog/wp-content/uploads/2016/10/farmer-es-csibe-1.jpg
ómió
@Eladott Ország: Arról "hadoválok", bolsiék elmebetege - de úgy látom, a kutyám előbb megérti, mint a tetübolsi fajtád - hogy 2010-ben egy 22000 millárdos adóssághegyet "hagyatékoltatok" a következő kormánynak, amely adóssághegynek az évek során ÉVENTE 1000-1500 milliárdos kamatos kamatai vannak, amiket 12 év alatt a 22000 milliárdhoz évente hozzáadva, plusz az egyéb kiadások (Paks2, Fudan Egyetem, Belgrád-Budapest vasút, költségvetésen túli rendkívüli támogatások, stb.) mára 42000 milliárdra növelték az adósságot! Még akkor is így van, ha ezt a bolsi kanászkürt Népszavátok napokra visszaosztva közli is! Bolsi faszfej létedre még mindig nem vágod!?
ómió
@telegdilaci: Bolsiék elmebetege! Olvasd el fentebb az@Eladott Ország: efftársadhoz írottakat! Aztán, majd, ha még agyad is lesz, arra ir rájöhetsz, hogy az "eurómilliárdok" nem államadósságcsökkentésre, hanem megpályázható gazdaságfejlesztésre jönnek, már, ha a tetübolsi brüsszeli efftársaid keresztbe nem tesznek azoknak is!
ómió
@Macskaszem:Bolsiék díszmajma! Olvasd el fentebb @Eladott Ország: és@telegdilaci: efftársaidnak írottakat! És kérj kölcsön egy agyat is, hogy megértsed!
ómió
@Nessy: Neked is ajánlom a fentieket@Eladott Ország: @telegdilaci: @Macskaszem: efftársaid részére írottakat! A visszafizetést illetően meg egy keresztkérdés: a 2010-es 22000 milliárdos adóssághegyeteket, ami fő oka a mai 42000 milliárdosnak, szóval, azt ki fizeti vissza!? Merthogy a bolsi pártod Politikai Bizottsága nem jelentkező rá, az már biztosan látszik! A többit majd utána megbeszélhetjük!
Nessy
@ómió: Méegyszer megpróbálom elmondani, hogy soha nem volta, nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja, sem vakhitű híve! Úgy, hogy fordulj bizalommal a piros tagkönyvet narancssárgára cserélő képviselőkhöz, CÖF vezetőkhöz, etc. Beszélgető partnernek ajánlom Bayer és Bencsik elvtársakat!! Most magas szinten komcsiznak!
ómió
@Nessy: Még az efftársakat se vagy képes felismerni? És innét hírdeted a tutit? "Sajátos"! A kommentjeid meg, egyébként, erősebb bizonyítványai elszánt bolsiságodnak, semmint, ha párttagkönyved lenne róla!
percsi
@Nyírfa: "@percsi: 02.16 - Erről van szó."
Ez még kimaradt, ami nagyon fontos:
A magyar cégek ösztönözve voltak, hogy a munkanélküli hivatalból alkalmazzanak álláskereső munkavállalókat. Egy évig vagy 6 hónapig az állam fizette a dolgozók után befizetett járulékokat. Annyi volt a kikötés, hogy + 1 évig alkalmazni kellett a dolgozót.
A munkáltató hó elején befizette és minden hó elején az igazolást leadta a hivatalnak, és a hivatal pár napon belül visszautalta.
Pár évig én intéztem, volt 5-6 erdélyi és 2 román dolgozónk, és volt pár hivatalból kivett dolgozónk is. Nehéz ipar, alu-bronz-vasöntöde.
magyar1
@Béla333: A lakosság cseréje 2004-ben kezdődött el de iszonyú gyorsan.
Béla333
@magyar1: 05.01
Inkább fogjuk ezt is a kommunistákra! Meg Sorosra! Nem azért üvöltött a maffia sereg, hogy Soros idegeneket akar Európába betelepíteni? Hát most a maffia meg is teszi!:

"2018. június 8.
Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens "tönkretételével" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában."
miniszterelnok.hu/10916-2/

De foghatod a mongolok, az indonézek 2022-es behozatalát a Gyurcsányra is, ha neked így kellemesebb!
magyar1
@Béla333: Én arra gondoltam, hogy sokan nyugatra mentek dolgozni a legjobb szakemberek akik nyelvismerettel rendelkeztek. Az unios csatlakozás és a munkanélküliség miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.