Egy kivételével az ország összes megyéjére elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van kiadva zivatarok miatt, ezeken a területeken van esély arra, hogy csapadék képződik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a vastagabb, zártabb felhőzet kelet felé vonul és szakadozik, ezzel együtt a csapadéktevékenység is gyengül, szűnik, az északkeleti tájakon már csak kevés helyen eshet.

32 fok is lehet, több helyen zivatarok alakulhatnak ki kedden

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A hajnalban kialakult csapadékrendszer fokozatosan terjed kelet felé, amelyben beágyazott zivatarokra is számítani kell, főként az ország déli felén. A csapadéktömb várhatóan a déli órákra fokozatosan gyengül, elhagyja az országot. A zivatarokat intenzív csapadékhullás (~ 10-15 mm), esetleg jégeső is kísérheti. A zivatarveszély miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az ország összes megyéjére elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van kiadva. Emellett az ország középső és déli részén elsőfokú riasztás is érvényben van több járásban.

Kedden késő délutántól a Dunántúlon (kezdetben inkább az nyugati, északnyugati területein, később másutt is) alkalmasak lehetnek a feltételek zivatarok kialakulására. A legerősebb cellákat jégeső (1-3 cm), intenzív csapadékhullás (15-20 mm), illetve viharos széllökés (60-80 km/h) is kísérheti. Alacsony valószínűséggel lokálisan egy-egy cella kísérőjelenségei elérhetik a narancssárga fokozat kritériumait is. A légkör várhatóan még éjszaka is aktív marad, de a zivatartevékenység súlypontja egyre inkább keletre helyeződik majd át. A délkeleti, keleti szelet élénk, zivatarok környezetében erős lökések is kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 24 és 32 fok között várható, ám a tartósabban felhős, csapadékos keleti részeken 20 fok körüli értékeket is mérhetünk. Késő estére többnyire 15 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Kedd éjjel a sok magasszintű felhő mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és este előbb a Dunántúlon, majd az éjszaka során már attól keletebbre is kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csapadékgócok számossága a hajnali órákban csökken, legkésőbb reggel a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. A légmozgás estétől veszít erejéből, de zivatarok környezetében továbbra is lehetnek erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, de időnként meg is vastagodhat a felhőzet. Szórványosan valószínű zápor, zivatar. A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A délutáni órákban többnyire 26 és 32 fok között alakul a hőmérséklet, de az északnyugati határnál hűvösebb, a déli határnál melegebb is lehet.

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.