Ahogy arról már beszámoltunk, a miniszterelnök délután sejtelmes posztban jelentette be, hogy valamit be fog jelenteni.

Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány

Ám hogy mit, azt nem árulta el. A mai nap már letették az esküt a Parlamentben Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei. Előtte a miniszterelnök mutatta be a 14 tárcavezetőt.

Orbán szerint a magyarok megvédéséhez korlátlan hatalomra van szükség, ezért ma éjféltől kihirdették a háborús vészhelyzetet.

Illetve a mai nap az Alaptörvény tizedik módosítását a képviselők elfogadták, 136-an szavaztak rá igennel, 36-an nemmel.

Ezzel lehetett ugyanis kihirdetni a vészhelyzetet, amely hasonló a koronavírus alatti vészhelyzethez.

Szerinte a kormány azonnal munkához látott, és a szomszédban zajló háború folyamatos veszélyt jelent, akár az anyagi akár a fizikai biztonságunkra. Orbán szerint a brüsszeli szankciók gazdasági válságot okoztak, és egy gazdasági vállság előtt állunk, ennek elkerüléséhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség. 

A háború pedig veszélyezteti az energia-ellátást is

- tette hozzá.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A kolostor malaca újult erővel folytatja ámokfutását...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
A kolostor malaca újult erővel folytatja ámokfutását...
Béla333
Hol a migránsok miatt, hol a korona vírus miatt, hol az Ukrán háború miatt, de a lényeg, hogy az ország folyamatosan vészhelyzetben van a maffia szerint.
Pedig szerintem csak ők jelentenek vészhelyzetet az országra és addig áll fent a vészhelyzet, amíg ezek hatalomban vannak!
Kapanyél
A lényeg, hogy rendeleti kormányzás maradhasson!
Eladott Ország
Az országra a legnagyobb veszélyt nem a orosz-ukrán háború, hanem az orbáni maffiaállam jelenti! Orbán : Az európai Unión kívül is van élet. Jó barátja Putyin most mutatja be Ukrajnán, hogy milyen.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275602285_4918248778267505_5067370568804408598_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=_o9haklP5FsAX9NT9jd&_nc_oc=AQmipuxEH4ZawXtpp38Vq6-i51NlP7X6PODwuM5qOcA-Z59bkod_EgoeBepwgfj58eM&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9GR9bR8M0g0_Uzqrx0H2g1nRH55XMWKYgRnk0YuMrv7A&oe=62920AF0
Orbán nem kellene megengedni az utánunk következő fiataloknak, miután mi a szovjet rendszer legvidámabb barakja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakjává tegyék Magyarországot! Lehet hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindíg nyugatről érkezeik ( Orbán 2007)
uploads.disquscdn.com/images/dc23adc5afccacc38029aa6a3548354dc4dbeb5e271ac9893204710fdd354215.jpg?w=800&h=504
2 év átállítani a MOL szerint (más szakértők szerint rövidebb), és 2023 végéig kapnának haladékot, ami majdnem 2 év. Hol itt a gond? El kell kezdeni az átállítást, és nem kell tovább mélytorkozni az oroszokat. Nem ez a baj, hanem amit a Putyin tud Orbánról. Előbb utóbb kiderül, nem fog nagyon fájni fideszes csicskák! 12 éve vezetik az országot, oldják meg, ezért vannak ott, nem pedig azért, hogy a lopott közpénzből vett kokót szívják a lopott közpénzből vett kurvák seggéről.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 17:42 ◘ Az internet nem szült közénk több hülyét, csak megvilágította milyen sokan vannak.
uploads.disquscdn.com/images/39bf7a0df29652711ababdd79b14c7f69f36008f27750fd516e27b065d94a327.gif?w=800&h=665
RonaGyuri
már nem is titkolja korlátlan hatalomra van szüksége! =))
RonaGyuri
@KisTehen: 17:42 a vak tyúk is talál szemet, ezt alapvetően jól látod - ha ezt nem is, mert ez túl nagy marthaság -, de tény, hogy ez a retardált dagadt törpe bármilyen eszement ocsmányságra is képes hatalmi tobzódásában! =))
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 17:46 ◘ Soha nem volt arról szó, csak az elmebeteg román bűnöző és politikai cigányod agyában, hogy
háborúba kell menni! A NATO sem kíván harmadik világháborút, sőt a zsoldos katonák bevonását is ellenzi!
Pálinkás Pál
remélem az ellenzék már keresi a megoldást...
tudode
Így legyen ötösöm a lottón -- rámférne nyuggerként, mivel tegnap 17.35-kor hsz-eltem a Propeller MTI-s tudósítását a következőképpen:
.
„””A kormány újabb lehetőséget teremt magának veszélyhelyzet meghirdetésére
propeller.hu/itthon/3817493-kormany-ujabb-lehetoseget-teremt-maganak-veszelyhelyzet-meghirdetesere?all#c3363265
.
Ahhoz képest, hogy 12 évig dúlt a az un. délszláv polgárháború, a törvényalkotási szószólója azzal indokolta az alaizé 10. módoaítását, hogy az orosz-ukrán un. háború tette szükségessé az egyeduralkodó számára a jogi kiskapukon ki- be járkálást, hogy
.
A második világháború óta nem volt szükség veszélyhelyzet meghírdetésére!!!
.
Akkor a 12 évig tartó DÉLSZLÁV háború babazsúr volt?
,
Lássuk csak:
.
---Délszláv háború
hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9lszl%C3%A1v_h%C3%A1bor%C3%BA

„”””A délszláv háború a Balkánon elterülő volt Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései nyomán kirobbant, összességében tíz évig tartó háború.””(.)
-------------------
.
Megtekintve a mai plenáris ülést, amelynek része volt a 13, éve az egyeduralkodó által bemutatott/esküt tevő új kormányának a bemutatását, a korábbi jogÁSZ kormányát többnyire szakavatott kormánytagokkal feltöltve, a tagország feladatkörébe tartozó tárcák helyett valamiféle """rendkiívüli állapottal" megerősítve hatALMÁT!!
.
ÉrdekLŐdéssel várva valamelyik volt alkotmányjogász elemzését, hasonlóan
.
------ MESTERTERV ÉS SLAMPERÁJ A KÜLÖNLEGES JOGREND VILÁGA
jelen.media/interju/mesterterv-es-slamperaj-a-kulonleges-jogrend-vilaga-1408
---------------
.
Mivel őfélesége eddig is "kitakar,/t betakar/t" ki tudja, hogy mit akar/t!!!
.
???
rokker33
@Pálinkás Pál: mire :)?? Nekik már nincs ütőképes lapjuk és ami maradt azzal kitörölhetik a seggüket, de lehet még arra sem lesz elég! :D
csak úgy....
egy normális országban,ezt a faßit 12 hónap után kidobták volna az ablakon, erre mit csinál a magyar? eteti,pátyolgatja,még a családját is kistafírungozza és istenként imádja! :)
verőce21
Lehet, hogy az elkövetkező négy évben fel sem oldódik a veszélyhelyzet...!
Rendkívüli időket élünk...!

Mondhatnám úgyis, hogy "lélekcserélő idők járnak"!
Pálinkás Pál
@rokker33: egy olyan habitusú ember kell az ellenzékbe mint a csúti disznó, olyan aki szintén szarik a törvényekre,demokratikus elvekre,és utcára viszi az elégedetleneket, akkor vége a mangalicának...már 18-ban is mondtam, egy diktátort nem lehet választással leváltani...
kulabombaafityiszre
Nincs már szüksége a 135 bátor emberére sem.
Egyenes út az euból való kilépéshez.
kereső
Aki egy kicsit is gondolkodik, és figyel, ezt lehetett tudni előre, hogy igy lesz. Csak azt nem tudom minek tartottunk ogy. választást- ezt még a régi parlament is elfogadhatta volna. És akkor nem dobunk ki az ablakon 6 milliárdot. Minek ide parlament? Bohócságnak? Annak. A benne ülők rázzák a csörgőssipkát.Az ellenzéki képviselők meg sziveskdjenek otthagyni ezt az egyáltalán nem T,.házat. Erre nem kaptak felhatalmazást. Persze úgy is lehet. hogy a szabad mandátum elvét alkalmazva, nem foglalkoznak az ellenzéki választók elvárásaival. Csak később ne sirjanak.
csak úgy....
@verőce21: "lélekcserélő idők"...hmm...,- legyen inkább agysorvasztó ,ami nálad nekik már jól bevált!
a blitz krieget is jól elbaßtad az akkori jóslatodnál,persze bayer a kedvencetek is azt mondta,hogy hülye az aki szerint a ruszki támadni fog...
farkasom,ti fideszes politikai ködben tengödtök.
division
@Pálinkás Pál: Ki olyan ember itt szerinted? Mindenki csak dumál a fotelből, mint te is:-)
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 18:28
Ezt úgy hívják amit kihirdetett a csüngöhasu.rendeleti kormányzás ha mond neked valami.
Ha meg nem akkor mindegy.
Málna
Most akkor le kell végre vizsgáztatnom a kocsimat vagy még várhatok vele?:-)
verőce21
@csak úgy...: Kellene neked egy fehér bot, hogy ne a vakvilágba tekeregj..., hátha átsegítenek...! :)
csak úgy....
@verőce21: rothad a kutyaböröd te ütödött ! :)
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 18:37
Buta marha vagy.BŐgsz itt te tehén csak nem tudod miről szól a történet.
Macskaszem
Jogsim meg a személyim is lejárt egy éve. Remélem meghosszabbítódik az is, nem csak veszélyhelyzet. Ami jár, az jár, és nem csak a gecinek.
levarosbukta
@KisTehen: mert téged meg a fajtádat nem ugye? a te megtakarításodat nem fogják elvinni ugye? Mert háborús vészhelyzetben azt is elvihetik. Na mit szólsz ehhez fidesznyalonc?
Pálinkás Pál
@division: te hülye,mondtam már...a fiataloknak kéne, engem nem érint,ezt is mondtam már..ha valami mégis érintene, megoldom " okosba "...
levarosbukta
Ezzel megadta a kegyelemdöfést az idegenforgalomnak és a vendéglátásnak. Ki az a barom aki olyan országba jön nyaralni ahol háborús vészhelyzet van?
division
@Pálinkás Pál: Te hülye...a fiatalok úgy néz ki elégedettek...mindenkit érint valamilyen szinten ami történik, a vírusok, a háború, az infláció, stb. Téged is érint, hiába játszod itt a szuper milliárdost. Megoldod okosba...már megint a csalás...
verőce21
@csak úgy...: (18:44) Fogadni mernék, azt sem tudod, honnan van a "lélekcserélő idők járnak" - te jámbor!
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 18:52
Mesélj akkor miről szól ez a történet okoska?
csak úgy....
@verőce21: jókaitól, te kutyabörkés primadonna! :)
verőce21
@csak úgy...: a Google volt a barátod?

Ettől te még egy hülye vagy..., én végeztem veled Gyagyás...!
csak úgy....
@verőce21: a köszivü ebert vártad,te kutyabörkés ösztövér öszvér? :)
Nessy
Sürgősen be is jelenti pár napon belül Orbán az új rendeleteit! Ezzel aztán a "vészhelyzet" marad, ameddig Orbán! Övé az ország és a hatalom!
csak úgy....
@verőce21: ez a @KisTehen: nem a te csordádból szabadult el ? :)
Pálinkás Pál
@division: te barom...egy iskolabuszt nem tudnál megtölteni olyan ifjakkal, akik elégedettek a fidesszel, nem cigányok, és nem kisegítőbe járnak!..ami a " járványokat " illeti...a majomhimlőnél is dolgozik a zsiráfpénz...
Gazella
Elmebeteg állandó háborúzása .. Nagyon megzakkant ez a zsirháj. Szeretettel várják Graz zárt elmebwtegosztályán.
Uriel
Érdekes, a választások előtt béke volt, a béke ígérete volt.
A választások után egyből fegyvervásárlásba kezdetek, a kormány eskütétele után, az alaptörvény módosításásának megszavazása után, a háború 90. napján hirtelen háborús vészhelyzet lett.

O1G
ómió
Kár, hogy nincs valami "szolidabb" elnevezése!
division
@Pálinkás Pál: Persze, hiszen a majomhimlő is csak egy kitaláció...te őslény:-)
Pálinkás Pál
@division: létező dolog ...nagyjából a náthával egy veszélyességű dolog...és nem terjed cseppfertőzéssel, bár ez nem tetszik a zsidópénzelte WHO-s niggernek...,szerinte úgy is terjed...
kereső
Háborús vész/veszélyhelyzet- a béke trottyos galambjától, pedig Magyarország nem "sodródott" bele a háborúba, mint a többi eu-s ország. Mégis itt van miatta vész/veszély helyzet. Fonák egy helyzet.
division
@Pálinkás Pál: Miért akarsz te mindenáron virológusnak látszani? Náthás embert én még nem láttam tele hólyagos kiütésekkel, na meg a lényeg a cseppfertőzés tekintetében:
"A betegek általában fertőzött állatokkal, az állatok testváladékaival (nyállal, vérrel) esetleg állati tetemekkel kerülnek kapcsolatba. A kórokozó belélegzett cseppecskékkel, a nyálkahártyán vagy a bőr apró sérülésein (akár harapáson, karmoláson) keresztül jut be a szervezetbe, és először lokálisan kezd replikálódni, majd a nyirokrendszer segítségével terjed el az egész szervezetben. Az emberről emberre fertőződés legvalószínűbb útja a cseppfertőzés, a fertőzött felső légutaiból származó váladék. A kiütésekből származó váladék, vagy a beteg testváladékai, testnedvei is fertőzhetnek."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/majomhimlo-fertozokepessege-tunetei-es-kezelese/r4nsrc5
Nem értem, miért nem azzal foglalkozol amihez értesz is (persze ha van olyan).
Pálinkás Pál
@division: no akkor gyorsan nézzél utána orvosi könyvekben te marha, ne a bulvárcikket linkelgesd...idézel a covidnáci egészségkalauz.hu-ról...arról a zsidrák trágya színvonalú kamulapból...mellesleg ,nem bánom ezeket a hazug riogatásokat, hátha bekómáltok a rettegéstől ,és megszabadul a világ tőletek...
Havanagi
Mocskos O1G,rögtön beszakadt a tőzsde.Hogy rohadnál meg.
division
@Pálinkás Pál: Nagyon sötét vagy. Te így is születtél? Már ott elvétetted a dolgokat, hogy egy sima náthához hasonlítottad. A másik meg az, hogy te tényleg tartod magadat valamire? Hol románozol, hol cigányozol, hol niggerezel...Neked tényleg 120 - as IQ- d lehet, csak éppen mínuszban.
www.forbes.hu/uzlet/majomhimlo-tudnivalok/
Pálinkás Pál
@division: akadj le rólam...a metélt forbes hiteles forrás, főleg hogy a denevérguanó túró kemenesi nevű jakabcsicska ugat a cikkben...nem érdekelsz sem te, sem ez az újabb baromság...ami az IQ-t illeti...értelmes ember az említettekkel nem közösködik...még valami?...ahelyett hogy büszkeség töltene el hogy családfádról 2 himlőfélét is elneveztek...bárány.../birka /..és a majom...
division
@Pálinkás Pál: Bunkó tanulatlan paraszt vagy. Kemenesinek éppen ez a szakterülete, persze te ehhez is jobban értesz. Erős kisebbségi komplexus dúl tebenned.
kissé felnőttem
a gazda urnak megint hasmarsa van ? fosik ja? mert a pozició az ilyen ha meg lopik csalik is játszanak akkor ... na kivárjuk kit hagy meg a hasmars kit visz tova.
simmering73
"Magyarország lassan az afrikai banánköztársaságok szintjére süllyed, és közröhej tárgya lesz. A népirtó oroszokat támogató “békeharcos” elveszítette stratégiai nyugalmát, és mire az orosz hadsereg visszavonult és feladta az egész Ukrajna elfoglalásának tervét, “háborús veszélyhelyzetet” jelentett be, Mintha Magyarországot bármilyen háborús veszély fenyegetné. Orbán azzal a nevetséges demagóg hazugsággal magyarázta a döntést, hogy ez lehetővé teszi a “kormánynak”, hogy azonnal reagáljon. Vajon mire? És mi akadályozná meg az azonnali reagálást enélkül?"
nepszava.us/a-vilag-legrohejesebb-hazugsaga-haborus-veszelyhelyzet-magyarorszagon/
teuton
A lebutotott nalfabeta birkaknak mindent be lehet adni, ugyanabban a mondatban akar az ellenkezöjet is.
1. Nem szalltunk fegyvert KÖZVETLENÜL, mert haboruba keveredhetnenk. (Bar a NATO 5ös cikkelye szerint akkor az EGESZ NATO azonnal a vedelmünkre kellene keljen) Mas orszagokat ez nem zavar, a VOLT V4 masik 3 tagja szallit fegyvert, tankokat is.
2. Mivel haboru van a szomszedban (Putyin neve mint agresszor eddig ki nem esett a pofajukon), amibe nem akarunk belekeveredni, ezert haborus veszelyhelyzet, különleges allapot lett kihirdetve. Ezt a logikai bukfencet persze egy birka nem erti...
Havanagi
@teuton: Tegnap újranéztem több Simicska videót.Csodálkozom,hogy elérhetők.Érdemes ,mert szembesülhetünk zsirháj piszkos,aljas hazaárulásával.És ehhez még segitők kezet nyújt 3
millió ótvar! Itt már semmi nem ment meg minket.
teuton
@Havanagi: Nem csak Simicska, hanem több korabbi "palyatars" nyilatkozatait is meg kell hallgatni, nem csak a volt titkarnötöl. Van, aki egeszen Parizsig menekült, mert veröembereket küldtek ra kisbusszal. Persze ez meg mindig "jobb", mint a nagy baratnal, ahol nyilt utcan vagy az ajtaja elött puffantanak le ellenzekieket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.