A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) az Átlátszó közérdekű adatigénylésére kiadta a 2021. február 1. és 2022. január 31. között koronavírus-fertőzésben elhunytak településszintű adatait.

Itt a lista arról, hogy melyik településen hányan haltak meg koronavírusban

A portál még február végén küldte el kérdéseit a Müller Cecília vezette NNK-hoz, 90 nap várakozás után kapták meg a kért adatokat.

Kiderült, hogy Miskolcon volt messze a legtöbb elhunyt, ott 475-en vesztették életüket a koronavírus miatt a hivatalos statisztika szerint. A második helyen Debrecen áll 414 elhunyttal, a harmadik legtöbb, 399 koronavírus-áldozatot pedig Szegeden regisztrálták.

A fővárosi kerületek közül a III., XI., XIII., és a XVIII. emelkedik ki, mindhárom kerületben meghaladta a háromszázat a koronavírusban elhunytak száma. Budapesten az V. kerületben mindössze 35-en vesztették életüket a járvány ezen egy éve alatt.

Országos viszonylatban több száz olyan, jellemzően kistelepülés van, ahol mindössze egy ember hunyt el a hivatalos adatok szerint.

Az Átlászó arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentős eltéréseket lehet látni a koronavirus.gov.hu rendszeres adatközlése és az NNK által küldött táblázat halálozási adatai között.

A most kiadott településszintű adatok szerint ugyanis 2021. februártól 2022. január végéig 27 251-en haltak meg koronavírusban, a hivatalos járványügyi tájékoztató oldal adatközlései viszont 28 881 elhunytról számoltak be ugyanebben az időszakban.

Vagyis 1630 elhunyt nem szerepel a településszintű nyilvántartásban.

A portál által készített térképen megnézheted, melyik településen hány elhunytat regisztráltak 2021 februárja és 2022 januárja között.

Forrás: SzMo, Átlátszó

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
azt a listát szeretném látni, ahol az egyébként egészséges, aktív korú elhunytak vannak...ja hogy olyan lista nincs?..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.