Irtózatosan kiakadt Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa Laborczy Szilvia, a Néven Nevezem blog szerkesztőjének egy posztja kapcsán.

Fideszes megmondóember: Kevés undorítóbb dolog van Brüsszelnél és a Nyugatnál
Fotó: Hír TV

A Népszava vette észre, hogy Bayer  Facebook-posztjában konkrétan azt írta:

"Kevés undorítóbb van ezen a világon Brüsszelnél, az EP-nél, és úgy általában a nyugatnál."

Majd így folytatta:

Tényleg egyre nehezebb szavakba önteni, mivé lettek ezek. De talán nem is kell. Elég érezni azt a régről ismerős undort, amit annak idején Brezsnyev, Honecker, Husak vagy Ceausescu láttán s hallatán éreztünk.

S hogy mi bőszítette fel így Orbán Viktor hű propagandistáját? Csupán az, hogy míg két évvel ezelőtt az Európai Parlament megtiltotta az EP képviselőknek, hogy kirakják a kis nemzeti zászlóikat asztalaikra, ehhez képest most az ukrán zászló színeiben úszik az egész intézmény.

Forrás: nepszava.hu

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Zsóti az elvbarátaid nem undorodnak annyira a nyugattól, Orbántól lefelé mind ott taníttatja a gyerekeit, nyugatra húzott el a Nemzeti Vejkó, és Brüsszelt ostorozza Orbán az ellopható pénzért. Sőt nyugatra megy szállodába a lézeres, ha meg akarja duplázni a lábai számát. Párizsban is van valami nagykutyánknak lakása, biztos utálkozni jár oda.
Amúgy lenne még legalább egy undorítóbb dolog, ha néha tükörbe néznél, láthatnád.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Proktor
... csak Bajer Zsóti és tsai...
Nem is olyan kevés...
nezelodo
Zsóti az elvbarátaid nem undorodnak annyira a nyugattól, Orbántól lefelé mind ott taníttatja a gyerekeit, nyugatra húzott el a Nemzeti Vejkó, és Brüsszelt ostorozza Orbán az ellopható pénzért. Sőt nyugatra megy szállodába a lézeres, ha meg akarja duplázni a lábai számát. Párizsban is van valami nagykutyánknak lakása, biztos utálkozni jár oda.
Amúgy lenne még legalább egy undorítóbb dolog, ha néha tükörbe néznél, láthatnád.
csak úgy....
@Maccska: a buta parasztok szerint biztosan!
Gyurka80
Ukrán zászlók? Ezek idióták!Igaza van, mert az egyenlők között vannak egyenlőbbek!
Nessy
@Maccska: Anno, Szabad Népes "elvtárs" korszakában kissé szalonképes szövege volt neki is, meg Bencsik elvtársnak is a Munkásőr újságnál. Imádni valóak, amikor most komcsiznak, ordenáré stílusban! Azért egyet ne feledjen Bayer elvtárs, hogy a főnökei remekül gazdagodnak a "Brüsszeli" pénzekből! Ha jól tudom, a Hír tv Lőrinc barát érdekeltsége, és bizony ő is az uniós pénzek segítségével lett milliárdos!
Peller Anikó
@nezelodo: Nahát mennyire igaza van, csaknem.

Ez a sok buzi kretén biztos orosz billentyűzeten kattog, junoszty tévén és ural számítógépen. Meg szaratov fagyasztóbúl nyalja a jégkockát.
tudode
Ma már "nem" a múltból ismerszik meg a pávatácos jelene?
.
---Viktorfordulás: a kormányfő véleménye Keletről és Nyugatról 2007-ben és 2012-ben
www.youtube.com/watch?v=m2dGDm_pOlY
---------------
.
Tragikomédia szinte minden szinten!!!
.
A fideSS alapítók megállapításai "is" figyelemre méltó:
.
----Ungár Klára: Egy szélhámos vezeti Magyarországot
www.youtube.com/watch?v=PnkAW8cFuxU&t=15s
---------------
.
Más:
.
----„Szeretném megélni ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását!”
magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-embertelen-hazug-rendszernek-a-vegleges-bukasat-237155
------------
.
Mialatt a nagybetűs nép
.
--- Így tanul meg egy ország fél vidáman együttélni a saját rablóival - Parti Nagy Lajos a Dobszerdában
www.youtube.com/watch?v=geOhSVW0bCY&t=1049s
------------------
.
Sto etá?.
.
???
Béla333
Valaki elmagyarázhatná ennek maffiózónak, hogy amíg a nemzeti zászló egy Uniós szövetségben az elkülönülést jelentette, addig most az ukrán zászló meg a szolidaritást!
Bár ilyen komplikált fogalmakat egy lebutított maffia hívő már nem biztos hogy megért...!!!
Pálinkás Pál
el kell szomorítsalak bayer tetű...,nálad van kevés undorítóbb e világon...
Nessy
@Maccska: Azért a pár milliárd visszanem térítendő euro, átváltvaa gyenge forintra nem volt rossz biznisz az MNB-nek sem úgy mellékesen. Belefértek a jócskán túlárazott közbeszerzések amiből egye, ketten pár év alatt milliárdosok lettek. Mint ahogy az "új földesurak" is remekül el vannak a földalapú támogatás millióival, egy kapavágás nélkül. Értelmesen felhasználva, komoly fejlődést lehetett volna produkálni.
drrotf
Lehet hogy utálja a kék sárga színeket, de az is lehet hogy színtévesztő és most már a kora miatt is mindenütt sarlókalapácsos vörös lobogókat észlel.Érdekes ez mert korábban nem undorodott ettől a színtől!Általában nyugat meg nincs is.
jesz
az ukrán elnök meg is lovagolja a kretén nyugat szimpátijáját..
kissé felnőttem
akkor csomagolj aztán huzz el Mocvába ne holnap még ma kis kommunista ficsur keresnek éppen a lenin mzoleumba portást takarítót neked való.
Németh István
Zsoltika megent fején találta szöget! Pontosabban fenemód igaza van nekem ezektől a tetvektől hányingerem van! Lehet, hogy ez segít a fogyókúrámban! csak egy a gond, nem akaródzik anorexiásnak lenni! Sürgősen a hányadékokat el kéne hagyni, HA nem sikerülőket a normális látás és gondolkozás mezejére tuszkolni a bandát! Mert ma az!
Logogrif
Zsóti !Magyarul HPL , de lábújhegyen...Másképpen: "..go hang."
nezelodo
Ezzel a nyilatkozattal a Zsóti kizárta annak a lehetőségét, hogy a felesége az utálatos, halódó nyugatnak potyálta volna el a magyar polgároktól ingyen levett vérplazmát. Helyes, jobb helye van annak a vérplazmának kipcsákok lakta országokban, úgyis sok sebesültjük van az Ukrajna elleni honvédő háborújukban!
csipetke
Szerintem/ szerintünk meg igen kevés undorítóbb dolog van a mocskospofájú bayerzsótinál, aki még a lakását is csalással szerezte, és nagy valószínűséggel csurrant-cseppent neki az eu-s pénzekből is. A gazdája,és annak bandájának elcseszett politikája miatt nem hőbörög?A gazdája jónéhány évvel ezelőtt megígérte,hogy függetlenedünk a ruszki energiahordozóktól.
Ebből mi valósult meg? Semmi. Ugyanúgy putyinnak csóválja a farkát orbán,mint eddig.
nezelodo
@csipetke: Már megijedtem, hogy felhozod mentség gyanánt a képünkbe hazudott egyéni nyugdíjszámlákat, amit a 3000 milliárd MANYUP-al együtt elsumákoltak.
Fentebb meg a naaaagy magyar kollégák zsidóznak, mintha az bármit is megoldana, miközben elfeledkeznek az avítt hitleri náci eszméik is az egykori zsidó iparmágnások pénzén (is) jöttek létre. Amúgy itthon is csak óvatosan a zsidózással, nehogy valamelyik buzgó családfakutató kellemetlen anyakönyvekkel hozakodjon elő!
Toller Béla
Ennek a fosnak hallgatnia kellene már, de legalább ne idézzétekminden héten, többször is. Merüljön már feledésbe !
simmering73
A szopott f...rossz oldaláról nem is lehetne mást ugatni.
kereső
@Shikari: 06:35 . Jöttél a vadhajtások oldaláról, hogy itt is hirdesd az "igét". Mert ottan aztán az igazmagyarok, onnan a határon túlról hirdetik ám a "huxitot", mintha ez az ország az övék lenne. Na, bozgor menj vissza, ahonnan ide evett a fene, és ott hirdesd a baromságaidat.
kereső
@Shikari: Mi az, hogy "eltűrik"?? Te is "eltűrni" vagy kénytelen-a vélemény szabad! Még akkor is, ha nektek nem tetszik.
ómió
Ennél precízebben ezt nehéz lenne megfogalmazni!
Dr. Proktor
@Peller Anikó: ... ha csak a jégkockát nyalnák! :-)
Giovanni Alba
@kereső: ma, 08:47
siki annyira hülye, hogy az ilyen evidenciákat képtelen feldolgozni, ezért menekül az elutasításba. Halovány lila elképzelés sincsen a genderről, mint társadalomtudományi szakkifejezésről, de a doktorminiszterelnökúr azt mondta, hogy ez csúnya, rossz, tehát utál és csahol. Gondolom, még mindig remegve figyeli a függöny mögül, hogy mikor bukkannak fel a pirézek.
Az sem tűnik fel neki, hogy a Liberális Internacionálé egykor volt alelnöke libsizik, a KISZ titkárok komcsiznak, és egy maffiózót tesznek meg a közrend őrének. Szerinte ez így van rendjén, egészen addig, amíg a főnök meg nem gondolja magát. (mindig is Óceániával álltunk hadban)
Uriel
@ómió: De meglehet: "Formállogikai alapon kellene analizálni a hatásos ügyfélorientált trendeket."
kereső
@Shikari: Ki akar itten utasitani? Ahogyan idéztem, a határon túli igaz magyarok gajdolják, hogy "huxit", na meg Te.
És annyira oda vagy a többséggel, ami szerintetek CSAK!!! és kizárólag Magyarországon érvényes, de az unióban már nem. Ott már nem derogál a többségi véleményt elfogadni. Nincs is ám vastag bőrötök azon a helyen, ahol más az arcát hordja. És , egyébként csak annyira adok a véleményetekre, mint ti az enyémre.
Sámannus
Zsóti ahol te vagy annál szarosabb hely nincs a földön. Te magad vagy egy rakás szarkupac a ganyéjdombon. Bűzlesz a szájadtól,szerintem azt érzed. Befoghatnád a pofádat is sokat javulna a föld klímája.
Peller Anikó
@kereső: Román a kis geci, le se tagadhatja.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te kibaxottu buta! -persze ebben te vétlen,mert a hülye gólya...
csak úgy....
@Peller Anikó: ne alázd tibivel a románokat!
evacica
Igaz! Csak Te és ez az egész velejéig romlott korrupt fideszes banda!Zsóti miért nem húzol el a fenébe Moszkvába és ott osztanád az észt és nyalnád Putyin ülepét!
teuton
En meg senmmi undoritobbat nem ismerek mint ez a mocskos pofaju barom fideszzpropagandista.
kereső
@Shikari: tegnap 15:03. Te?? Romániából akarod megmondani, hogy mi történjen Magyarországgal? Meg szlovákiából, meg a Vajdaságból diktálnak? Mégis hogy képzelitek? Milyen jogon, amikor ennek az országnak az érdekében egy keresztbe -gazszálat nem tettetek? "Magyarságotok" jogán? Mégis mit képzeltek magatokról? Pofázz otthon az Eu ellen, és gajdolj ott a a saját országod kilépése mellett. Innen meg takarodj, még akkor is ,ha "te vagy a többség". KUSS bozgor!
kereső
@Shikari: BOZGOR!!! Én nem "németisztánban" élek, hanem Magyarországon egy kis faluban. El vagy tévedve. Kussolj, otthon oszd az észt, te nagyon "mély!!!" , aki magyarnak hazudja magát.
telegdilaci
@nezelodo:Aljas gazember magadat is oda sorolhatod a legundorítóbbak közé!
nezelodo
@telegdilaci: Aranyszájú kolléga, ha legalább egy állítást meg tudsz cáfolni az általam írtakból kalapot emelnék neked! Pedig az üldözött szlovák rendszámú autóját, meg a lakását meg sem említettem. Szóval próbálkozz...
kereső
@Shikari: A "kurva anyám" , köszöni szépen jól van az angyalok között, te rohadék. Hogy miért nem úszkáltak kis krokodilok a az anyukád magzatvizében, amikor téged hordott.
Gazella
Nah geci bajer... de az EU pénze jó ugye!!! Te vagy az egyik legundoritóbb ocsmány szájú buzi

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.