Letartóztatta a Veszprémi Járásbíróság azt az emberöléssel gyanúsított 25 éves férfit, aki leszúrta a húsz évvel idősebb kolléganőjét egy veszprémi gyárban.

Letartóztatták a kolléganőjét az öltözőben halálra késelő férfit

Fotó: pixabay

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és az anyuka egy üzemben dolgoztak, de nem alakult ki közöttük személyes kapcsolat. A férfi a közösségi médián keresztül szerzett információt az asszonyról – írja a 24.hu.

A férfi vasárnap reggel, az éjszakai műszak után kivette az étkezéshez használt kését az öltözőszekrényéből, majd késsel a kezében a közelben lévő női öltözőbe ment, ahol az asszony is tartózkodott. Több alkalommal is mellkason szúrta a nőt, miközben az védekezett.

Az asszony segítségért kiáltott, amelyet a férfi öltözőben tartózkodó munkatárs meghallott és a segítségére sietett.

A női öltözőbe belépve a munkatárs már azt észlelte, hogy a nő az öltözőszekrényénél lévő padozaton feküdt, erősen vérzett, miközben a gyanúsított a kést maga mellett tartva mellette áll.

A munkatárs, a további helyszínre érkező kollégájával felszólította a gyanúsítottat, hogy ne csináljon semmit, azonban a férfi késsel a kezében megindult feléjük, akik annak további támadásától tartva elfutottak, és segítséget kértek. A helyszínre kiérkezett mentők már csak az asszony halálát tudta megállapítani. A gyanúsított beismerő vallomást tett.

A bíróság szökés, elrejtőzés, és tanúk befolyásolásának veszélye, valamint bűnismétlés reális veszélye miatt letartóztatta a fiatalembert. A végzés ellen nem jelentettek be fellebbezést, így az véglegessé vált.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.