Hátha elszoknak innen. 

Ennyiért tankolhatnak majd a külföldi rendszámú autók MagyarországonMTI Fotó: Mohai Balázs

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette: péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak a magyarországi benzinkutakon rezsicsökkentett árú üzemanyagot. (Itthon az árstop miatt már hónapok óta nem érezhetjük az elszállt üzemanyagárakat, ugyanis fix a 480 forintos plafon – egyelőre.)

Ennek kapcsán kiemelte: Európában Magyarországon lehet a legkedvezőbb áron tankolni, emiatt különösen a határok mentén olyan benzinturizmus alakult ki, ami már az ellátást fenyegeti.

Visszaélnek azzal, hogy Magyarország képes a 480 forintos árat fenntartani, miközben Európában 700-900 forintos árak vannak

– mondta.

A visszaélések megakadályozására vezetik be péntektől azt, hogy csak a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autók tankolhatnak Magyarországon 480 forintos áron; a külföldiek is tankolhatnak, de piaci áron – írja az MTI.

A piaci ár jelenleg – a holtankoljak.hu információi szerint – valahol 700 forint körül mozog, de van olyan ország is, ahol már 900 fölé kúszott. A lap információi szerint a 95-ös benzinért 661 forintot kérnek majd el literenként a külföldi autóktól, a gázolajért pedig 679 forintot. 

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Mi lesz szegény újgazdagékkal, akik szlovák rendszámú csoda autóikon száguldoztak?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
újra üzlet lesz a benzin-szállítás, amiből a jugó háború idején sokan meggazdagodtak! =))
CsipkeRózsa
"Magyarország képes a 480 forintos árat fenntartani"

Inkább képes átcsoportosítani a teljes árú fizetés egy részét. Valaki ki kell, hogy fizesse.
Nessy
Mi lesz szegény újgazdagékkal, akik szlovák rendszámú csoda autóikon száguldoztak?
Sámannus
@KisTehen: Sohase. Miért van 250 milliárdos osztalék? Mert semmit sem fizetnek! Azt is mi fizetjük neki!
Eszed mint egy lepkének, sokat mondok.
A "fedezete" az infláció,és a forint gyengítése. Bizony.
Sámannus
@RonaGyuri: Sintér úr értett az olajszőkítéshez is ám. Ezek a befagyasztások is jó bicnic lesz ám!
Sámannus
@KisTehen: Az ársapkából van az osztalék is ám, ezzel nem szoktak dicsekedni, mert folyamatosan loptak belőle. Az árat gatyánkon mi húzzuk magunknak a gatyamadzagot a híg fos gyenge forintocskával és a két számjegyű inflációval.
A lényeg mégis a tömeges elszegényedés a reménytelen jövőben. A hazaárulók optimizmusa a tömeges elszegényedés melegágya.
Ez a híres dúgó fadugó parafadugó!:www.youtube.com/watch?v=uqxMdVlSKzs
human
Tudta?
- A MOL nem a drágább nyugati Brent, hanem az olcsóbb orosz Ural olajat veszi így a benzin drágulás nyertesei lettek
- A MOL 2021-es évre 242 milliárd forint osztalékot fizetett. Így az exraprofit adó elvileg őket is érintené. Elvileg!
- A MOL-ban már nem tulajdonos a Magyar állam. Orbánék osztogatták el a részvényeket alapítványoknak.
- A MOL vezérét, Hernádi Zsoltot vesztegetés vádjával 2 évre ítélték el Horovátországban
Aki Én
@KisTehen: Buta te vagy. Megint.

www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2022/04/meg-olcsobb-orosz-olaj-feledteti-az-arsapka-hatasat-a-molnal

,,Bőven lehet fedezete a Mol-nak a benzinársapkára"
,,Vagyis a hatósági árszabályozásból adódó veszteségeit változatlanul bőségesen ellensúlyozza az egyre olcsóbb orosz olajon elért nyereség."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.