Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy gondolja, ha a világ erős emberei nem működtek volna együtt Oroszországgal és a világ magáénak tudta volna az ukrajnai helyzetet, akkor a katasztrofális fejleményeket meg lehetett volna állítani – írja az Index.hu.

Zelenszkij értetlenül áll Orbán hatalma előtt

Nézzük csak meg a mostani helyzetet. Nézze meg, hány hete próbál az Európai Unió megállapodni az Oroszország elleni hatodik szankciócsomagról. Eddig naponta majdnem egymilliárd eurót kap az európaiaktól az energiaszállításokért

– mondta az ukrán elnök, aki egyúttal azért köszönetet is mondott azoknak, akik támogatják az új szankciókat.

De honnan van ekkora hatalmuk azoknak, akik blokkolják a hatodik csomagot? Miért van még mindig ekkora hatalmuk, többek között az Európán belüli eljárásokban is?

– tette fel a kérdést Zelenszkij, nagy valószínűséggel az olajembargót elutasító Orbán Viktorra is gondolva.

Forrás: Index

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Azt tudni kell Elnök Úr, hogy az unió nem számitott arra, hogy lesz majd egy útszéli lókupec tolvaj , aki visszaél az Unió egyik alapvetésével- a konszenzusos döntés alapelvével.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@human: " Olyanoktól akik egyetemeken tanítják a szakmát" Na ez a baj veled a magyar egyetemeken libsik tanítanak, nem hitelesek!
human
@Gyurka80: Jajj eze a reflex tagadás :)
"Na és ha diplomája van? Tudálékos okoskodók. A Józsi a sarki kocsmában jobban tudja. Hö"
Gyurka80
@human: A libsi szemléletük elhomályosítja a látásukat.Lásd gender, blm és egyéb.
ómió
Merthogy neki nem amcsi efftársak "majdanozták meg"!? Bizony, ez nálunk nem szokás!
vitriol
@vacsi: Ez mindenkinek érthetetlen,- már aki épp ésszel rendelkezik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.