A tűzoltók és a tanárok is kiakadtak Parragh László MKIK-elnök, kormányzati főtanácsadó szavain, amelyekből az derült ki, hogy úgy beszél a munkájukról, hogy halvány fogalma sincs róla – írja a napi.hu.

Keményen beleálltak a kormányzati főtanácsadóba– sokaknál kiverte a biztosítékot Parragh
Fotó: Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédet mond Az ösztönző állam – sikeres gazdasági újraindítás 2022 címmel tartott konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2022. március 29-én. MTI/Kovács Attila


Salamon Lajos a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének interjújára reagálva azt mondta a Népszavának:

Ezek után mindenki megértené, ha Parragh László úr sűrű bocsánatkérések közepette visszavonulna a közéletből.

Parragh egyebek mellett arról beszélt, a béreken túl “sokféle motiváció” létezik a különböző szakmacsoportoknál, a tanároknak például “ott a szabad nyár”, egy tűzoltót pedig “motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket”.

Ezek nem jelentenek kellő motivációt a tűzoltóknak. Jelentős béremelésre és egy előremutató, új életpályamodellre lenne szükség. A tűzoltók társadalmi megítélése ugyan nem változott, ma is a megbízhatósági felmérések élén állunk, de ezért a boltokban nem kapunk semmit, bajtársaink kénytelenek másodállásban kiegészíteni keresetüket.

– mondta Salamon Lajos

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás ugyancsak elítélte az iparkamarai elnök nyilatkozatát. Mint mondta,

Parragh László tévedésben él, ha azt hiszi, a tanároknak ott egy egész nyári szünet. A pedagógusoknak július első hetében ér véget a tanév, augusztus 20-a után pedig már be kell menniük a munkahelyükre. A köztes idő sem csak pihenéssel telik, sokan táboroztatnak, tanterveket készítenek, felzárkóztató programokban vesznek részt, akár saját szabadságuk terhére.

Hozzátette:

Tanév közben nem is mehetnek szabadságra a pedagógusok, csak külön engedéllyel és indoklással vehetnek ki szabadnapot, amit sok esetben meg sem kapnak, ha igénylik. Parragh úr nyilatkozata nagy fokú tájékozatlanságra vall.

Forrás: Napi, Népszava

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szép új világ
Időszerű lenne Parraghot a távozásra motiválni egy pár jól irányzott picsán rúgással!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
Parraghot ezért tartja Orbán...ő a teszt..valamit mond, aztán figyelik a reakciót...
Jópénzért nem számít a hitele, csak fizessenek.
vacsi
" a tanároknak például “ott a szabad nyár”, egy tűzoltót pedig “motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket”."
Hogy mondhat ilyen ostobaságokat?!
szép új világ
Időszerű lenne Parraghot a távozásra motiválni egy pár jól irányzott picsán rúgással!
Gazella
@jesz: az egész kurványra érvényes.
Macskaszem
Ez a féreg pofázik, akinek a felesége 3 millás fizetése csak aprópénz a háztartási büdzsében. Csak a katásoktól 2 milliárdot szed be 5 ezer forintjával, amiből az érdekeiket kéne neki védeni. Ehelyett éppen készül beléjük rúgni. A lóvé nagy része hétszentség, hogy az ő számlájára vándorol, mert a kamara, amit kitalált magának, egy haszontalan gittegylet.
Clavigo
Vazzze ...az összes csicska,, ilyen barom,,( mint a csempekufár ),,,akik a Putris valagát nyalják..,,
csipetke
Nem véletlen,hogy sehol se tart ez a nyomorult ország, mert orbánnak mindig sikerül csupa seggfejjel körülvennie magát. Orbánnál nem számít a hozzáértés,szakértelem, ilyet még véletlenül se választ, kizárólag biodíszletnek való bólogatójancsikból áll a kormány. Ha azt képzeli valaki,hogy orbán hagyja,hogy bárki is beleszóljon bármibe, az téved. Ez a sok seggfej körülötte csak arra kell,hogy úgy látszódjon, hogy van kormány, de az bizony egyszemélyes. Ez a parragh is csak egy kesztyűsbáb, aki már nem kevés ostobaságot mondott. Bár ebben versenyezhetnek a gazdájával.
nezelodo
Ezen a fószeron nem sok maradandó nyomot hagyott az oktatás, de legalább ne mutogatná annyit a képzettségét a szolidaritását és a "rátermettségét". Az meg, hogy elvileg egy érdekvédelmi szervezetet vezet, elmondható az általa képviseltekről, hogy akinek ilyen barátja van, mint a kamarai vezetőjük, annak már nem is kell ellenség.
tudode
Még az un. köztársasági/államfő is átlája azt, hogy még a gyermekek sem választják PÉLDAKÉPNEK a napraforgó politikuSOKAT:
.
---Áder János: A gyerekek nem a politikusok között keresnek példaképet
propeller.hu/itthon/3812673-ader-janos-gyerekek-nem-politikusok-kozott-keresnek-peldakepet
.
Változnak idővel az emberek. köztük a politikusok is, de ennyire?!
justhpeter
@vacsi: Parragh azért mondhat ostobaságot, mert ostoba.
justhpeter
@szép új világ: Én már korábban éltem ezzel a felvetéssel, de nem arattam vele nagy tetszét. Ma sem tudok mást mondani, mint hogy azt kell vele csinálni ahogy a motorral, rögtön meg kell szívatni, ha az első rúgásra nem indul.
Emmersson71
Eszembe jutott Pokorni Zoltán és a balneológia :)

""Olyan szakok, amelyekre a magyar társadalom és az annak a képviseletét ellátó magyar kormány a köz érdekében nem tart igényt" - mondta erre Pokorni, majd amikor a műsorvezető példát kért tőle, a balneológiát említette. A riporter láthatóan nem ismerte a kifejezést, ezért visszakérdezett. Pokorni megmagyarázta, hogy a balneológia "bálnatenyésztés", ami szerinte ugyan létező tudomány, de Magyarországon kevés relevanciája van. "Teszem fel bálnatenyésztésben jártas professzorok lehetnek Magyarországon is, de nekünk erre igazán nincs szükségünk. Ne tiltsuk meg, hogy ha valaki ezt akarja tanulni, hogyha a saját pénzét kockáztatja, de ne rendeljük meg" - mondta.

A balneológia valójában nem a bálnákkal, hanem a gyógyvizekkel foglalkozó tudomány, és nagy hagyománya van a termálvízben gazdag Magyarországon. A balneológiának van országos egyesülete, és a Magyar Tudományos Akadémia híradása szerint nemrég Budapesten alakult meg a Nemzetközi Balneológiai Kutató Központ is. Bálnatenyésztést viszont az ország egyetlen felsőoktatási intézményében sem oktatnak."

www.origo.hu/itthon/20110225-pokorni-zoltan-osszekeverte-a-balnakat-a-gyogyfurdokkel.html
namihami
Anno megszorult egy wc-csésze a fején és most a tartalmát böfögi ki!
Persze, az orbáni sz@r fideszhívőnek csak svájcicsoki lehet!
telegdilaci
@szép új világ:Mondja ezt egy ős Tulok aki életében két gaz szálat,nem tett keresztbe Ő miért veszi fel pofátlanúl a milliós fizetését elég lenne neki egy vállon veregetés,ha szerinte a tűzoltóknak elég az andrenalin löket!
ómió
Az efftársi fizulenyuláshoz szoktatottak mind ilyen "ideges természet"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.