Gyurcsányék „zsigerből” elutasítják a rezsicsökkentést, mindig is ellene voltak, inkább a multikat támogatják – mondta a KDNP frakció szóvivője szombaton. Nacsa Lőrinc kifejtette: 2010 előtt a magyarok fizették Európa legmagasabb rezsiköltségét, ami többé nem fordulhat elő.„Gyurcsány a kezdetektől, 2013-tól támadja a rezsicsökkentést, mert szerinte egy jól működő gazdaságban kell a haszon. Azt is mondták, hogy szerintük átverés a rezsicsökkentés és meg sem történt. Ők inkább a multik extraprofitja miatt aggódnak, nem a magyar emberek megélhetéséért”. Hangsúlyozta: ha most Gyurcsányék kormányon lennének, akkor eltörölnék a rezsicsökkentést, utat nyitva a világpiaci – most nagyon magas – áraknak. Ezért támadják most is „zsigerből” a rezsivédelmi alapot, az extraprofitra kivetett különadót és a kormány magyar embereket védő politikáját. Nem fogják hagyni, hogy Gyurcsány Ferenc terve megvalósuljon, meg fogják védeni a rezsicsökkentést.

Forrás: mandiner.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
Nem igaz, Gyurcsányék idején is volt gáz- és villanyártámogatás, de a gazdagoknak nem. Csak a fogyasztástól függött. Ne hazudjon, mert erre mindenki emlékszik, sok helyen még számlák is megvannak régről.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Az ellenzék egyfolytában tagadásban van, még a választások előttről... de akkora maflást kaptak vele..., hogy a fal adta a másikat...!

Ha a kormány, vagy a Fidesz "A"-t mond, akkor ők "B"-t...! Idióták, ez a tagadási üzemmód a választáson már csúnyán leszerepelt, csődöt mondott...! Ideje változtatni...!

senki nem mondja meg nekik...? Az ökörcsorda kolomp nélkül maradt...?
csak úgy....
jó volna,ha a fidesz híveknek receptre járhatna a vakvezetö kutya..
Uriel
@verőce21: Te sem győzöl meg senkit, csak azt bizonyítod, hogy mekkora a sötétség a fideszes oldalon.
Nessy
@sgl: De közben volt liberális is! Ahogy az érdekei megkívánták! Hit és elvhűség nem éppen erős oldala!
Nessy
@csak úgy...: Szerencsétlen kutya! Egy pénteki orbáni igahirdetéstől megvész szegény!
csak úgy....
@Nessy: a kutyák nem buták,rá se hederítene viktorra!
Qqberci
Rezsicsökkentés = parasztvakítás, keresztfinanszírozás...
verőce21
@Uriel: Nem is akarok senkit meggyőzni közületek, az itt tomboló ~36 vesztes világnézetű lipsi közül.
Csak beírom ide a józan többség véleményét, hogy akik olvassák ezt a blogot, hadd lássák nem mindenki osztja az eltévelyedett zsidó kisebbség véleményét...!

Ezek a "liberálisok", mindig is ugyanezek voltak...
Németh István
No akkor gyurcsány szerint >> "egy jól működő gazdaságban kell a haszon"... na ferkó akkor most kapd be a faszom, De nemcsak az enyémet hanem a népét is! A jól működő gazdaságot ti leépítettétek (igaz nem is működött valami jól) - de azt is leépítettétek az ország értékeit eladtátok a ti személyes jövedelmeiteket növelve! hogy van ez gyurcsány faszfej és pereputtya???
csak úgy....
"józan többség " ez teccett ! shikari,te a csizmás és a többiek... :)
magyar1
Nem igaz, Gyurcsányék idején is volt gáz- és villanyártámogatás, de a gazdagoknak nem. Csak a fogyasztástól függött. Ne hazudjon, mert erre mindenki emlékszik, sok helyen még számlák is megvannak régről.
gina
Még mindig nem hagyják abba a mocskolódást ezek a fidesz patkányok, undoritó szemét banda
Emmersson71
A Fidesz bevezette a propaganda eszköztárába a "mi lenne, ha..." látnoki módszert.
magyar1
@KisTehen: Lakásonként, házanként a villanyóra és a gázóra számlákat nézték.
magyar1
@KisTehen: Egy bizonyos kw és köbméter gáz felett csak a cégeknek adnám kedvezményesen, pld. Novák Katalinnak biztosan nem, ő kibírja fizetni havi 5 millából de, aki 22.800.-ft-ot kap az is annyit fizet mint ő.
Míg a szocik idején ez nem így volt, aki kevesebbet fogyasztott x kw és köbméternél az kevesebbet fizetett pld. egy kisnyugdíjas.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.