Kérdezzük Rogán Antalt: folytatják-e az újságírók, politikusok lehallgatását? – ezzel a címmel adott ki közleményt a DK-s Rónai Sándor.

Fidesz: Gyurcsány hallgatta le az ellenzékieket, nem mi
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mint fogalmaz, "az új kormányban Rogán Antal régi bevált fideszes elvtárs is helyet kapott a miniszteri listában, hozzá került a polgári nemzetbiztonsági szolgálat felügyelete is".

Miután a Pegasus kémszoftverrel történt kormányzati visszaéléseket vizsgáló uniós bizottság egy hónappal ezelőtt alakult meg, a DK EP-képviselőjeként pedig én lettem a Pegasus-bizottság első alelnöke, garantálni fogom, hogy az ügy ne merüljön feledésbe. Korábban már kezdeményeztem Varga Judit és Völner Pál meghallgatását, és a bizottság elfogadta azt a javaslatomat, hogy a tagok jöjjenek Magyarországra, és itt folytassanak vizsgálatokat személyesen

- írja Rónai.

A Pegasus-bizottság első alelnökeként az alábbi kérdéseket intézte Rogán Antalhoz:

folytatja-e Rogán az újságírók, politikusok megfigyelését? Használják-e a Pegasust? Számíthatunk-e hasonló kémszoftverek beszerzésére? Mi indokolta ezt az átcsoportosítást? Mit tud Rogán Antal? Miért adta át Varga Judit a hivatali vesztegetéssel és más bűnügyekkel gyanúsított Völner Pálnak a megfigyelések engedélyezését? Meghallgatták-e Varga Judit igazságügyi minisztert, ezáltal a Pegasus-ügy első számú felelősét meghallgatták-e Pegasus-ügyben? 

Fidesz: Gyurcsány

A Fidesz részéről az alábbi közlemény érkezett válaszul Rónai Sándor kérdéseire:

Ellenzéki képviselők lehallgatásával és lejáratásával a Gyurcsány-kormány idején foglalkozott a titkosszolgálat. A baloldal ma saját magát járatja le!

- olvasható a kormánypárt válaszában.

OS-MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
Nem unalmas már? ennyire nem tudnak átlépni Gyurcsányon, a sok elmebeteg aljas patkány-- nevetséges
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Ez a Rónai efftárs most is önmagukból indult ki!?
kereső
@sgl: Te kit kérdezel? Gyurcsány ellenzékét? Azoktól ugyan várhatod, hogy visszagyűrje a x@rt a fideSS-be. Hiszen olyan szépen belesimultak mára a NER-be, hogy meg sem lehet őket különböztetni a fideSS-től. Csak még halkabbak egy kicsit- még megvárják, hogy a molylepke emlékezet halványuljon egy kicsit, és MZP magához térjen-és élre álljon. Végképp le kell váltani a még maradék ellenzéki szavazót is, mert igy kivánja a politikai corretség- ami már nincs is.
kereső
@sgl: Dávid Ibolya, és herényi tudnának mesélni- és csányi. NBa, de mi lenne akkor az OTP-vel?
Nessy
Helyes! Le kell váltani mindenkit, akinek más a véleménye, aki esetleg ért is ahhoz, amiről beszél! Ez Rákosi idején idején is remekül működött. Sőt az 1920 utáni Horthy korszakban is! Van még bölcs ötlet? Vagy éljen a totális diktatúra!
Emeljük piedesztálra az ál ellenzéket! Mi Hazánk pl.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.