Hiába kérték a tanárok az új köztársasági elnököt, hogy ezt ne tegye, hanem küldje normakontrollra a szöveget az Alkotmánybíróságnak.

A Népszava cikke szerint aláírta Novák Katalin köztársasági elnök a tanárok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosítást, annak ellenére, hogy a pedagógusok azt kérték tőle, küldje az alkotmánybíróság elé normakontrollra a szöveget. 

Népszava: Novák Katalin aláírta a tanárok sztrájkjogát korlátozó törvényt

Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök az új államtitkárok kinevezési okiratainak átadásán a Karmelita kolostorban 2022. május 25-én

Fotó, címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A cikk szerint a módosítót május 24-én fogadta el a parlamentben a kormánypárti többség, a magyarkozlony.hu-n pedig mindössze egy nappal azután jelent meg a kihirdetett törvény, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jobb belátásra kérte az államfőt.

Ez a lépés nem éppen a partnerségi viszony újjáélesztését jelenti, teljesen figyelmen kívül hagyták a szakszervezetek kérését

- nyilatkozta a lapnak a PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor, aki azt is hozzátette, hogy az új Orbán-kormány a partnerség legkisebb jelét sem mutatja a tanárok felé, ahogy ezt a legutóbbi közleményekből is ki lehet érezni. Gosztonyi megerősítette, hogy a sztrájkjogot korlátozó törvénymódosítás miatt a PDSZ-szel közösen alkotmányjogi panaszt adnak be az Alkotmánybírósághoz, mivel a módosítás törvényi szinten akadályozza meg, hogy a tanárok tantestületileg sztrájkolhassanak.

"Egy esetleges “munkabeszüntetés” esetén például minden intézményben biztosítani kell a gyerekfelügyeletet, az étkeztetést, csoportokat sem lehet összevonni, a tanórák 50 százalékát – érettségiző osztályok esetében a kötelező érettségi tantárgyak 100 százalékát – meg kell tartani. Szükség esetén a sztrájkolókat is munkára utasíthatja az intézményvezető. A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak pedig teljesen megtiltják a sztrájkot. A kormány ezzel korábbi bírósági határozatokkal is szembement, amelyek kimondták, az ilyen mértékű munkavégzés nem tartozhat bele a sztrájk alatti elégséges szolgáltatások körébe"

- olvasható a cikkben.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a Népszavának elmondta, amennyiben az Alkotmánybíróságon nem járnának sikerrel, akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyújtanak be keresetet. Hozzátette, hamarosan folytatódhatnak a sztájkbizottsági tárgyalások a szakszervezetek és a kormány között, Orbán Viktor kormányfő Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt bízta meg a feladattal. Az idei tanávben újabb sztrájkot már valószínűleg nem fognak szervezni.

Forrás: nepszava.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Elefánt a porcelánboltban, még mennyi kárt fog okozni? Amennyit Orbán parancsba ad neki. Bármit ész nélkül nélkül megtesz, amire Orbán utasítja. Az ugyanis nincs is neki. Elkezdődött Katika asszonyság begyűjtötte első sallerjét, melyet hamarosan további kokik is követnek majd. Csak így tovább a kolostorröfike által megkezdett úton. Ez elsősorban nem Katika sallerja, ő csak egy súlytalan kereplő, akit Orbán teker.
A kolostordisznóhoz tartozó Katika új krotáliája.
uploads.disquscdn.com/images/deffcfbfd14c1695d52be52c1d88aac94e1ea0f9cef040c701fa52e1357972cd.jpg?w=800&h=798
Lángosképű állat a babám! Ha egyszer fiúnak öltöztetik, akkor miért rózsaszínű a cipője?
uploads.disquscdn.com/images/f2020e2f2348cab45f63cd9674b9bf46eca24a1718f89e817049c4524851750d.png
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Mit is vártunk ettől a hízott libától?...
Eladott Ország
Elefánt a porcelánboltban, még mennyi kárt fog okozni? Amennyit Orbán parancsba ad neki. Bármit ész nélkül nélkül megtesz, amire Orbán utasítja. Az ugyanis nincs is neki. Elkezdődött Katika asszonyság begyűjtötte első sallerjét, melyet hamarosan további kokik is követnek majd. Csak így tovább a kolostorröfike által megkezdett úton. Ez elsősorban nem Katika sallerja, ő csak egy súlytalan kereplő, akit Orbán teker.
A kolostordisznóhoz tartozó Katika új krotáliája.
uploads.disquscdn.com/images/deffcfbfd14c1695d52be52c1d88aac94e1ea0f9cef040c701fa52e1357972cd.jpg?w=800&h=798
Lángosképű állat a babám! Ha egyszer fiúnak öltöztetik, akkor miért rózsaszínű a cipője?
uploads.disquscdn.com/images/f2020e2f2348cab45f63cd9674b9bf46eca24a1718f89e817049c4524851750d.png
Toller Béla
Tudnia kell, hogy törvénytelenséget követ el ! Mehet a levesbe ...
rokker33
Helyes! Ha nem tetszik a fizetés vafy a törvény módosítás akkor menjenek el wc=t takarítani nem kötelező tanárnak lenni!,A sztrájk a gyerekek kárára történik és ez TÖRVÉNYTELEN és IGAZSÁGTALAN a gyerekekre nézve! !!
ómió
Pedig a kirúgásuk jogát szabályozót kellett volna aláírnia!
Giovanni Alba
@rokker33: ma, 08:39
Ha és amennyiben a pedagógusok megfogadják a tanácsodat, az kinek lesz jó? A tömeges felmondás az nem a gyerekek kárára történne? A sztrájk a pedagógusok reményét fejezi ki arra, hogy talán-talán sikerül a kormányzattal megegyezni.
Bár szerintem ez a remény immár alaptalan.
Szerinted mi lehet a megoldás? A tanárok felmondanak, elmennek a Lidl-be árufeltöltőnek, a helyükre meg jönnek a távol-keleti vendégmunkások?
Vagy Sanya bá' hoz egy rendeletet, amelyben kötelezi a pedagógusi végzettségűeket az oktatásra (kor és szakirány nem számít)?
Az finom lesz.
Még egy megjegyzés: a sztrájk alapjog, ezt betiltani törvénytelen. Érted? Persze Kína és Észak-Korea más, meg Oroszország.
Nyírfa
Ne féljetek, Novák Katalin nemzeti ablakpucoló megvéd benneteket! Hogy mitől?
Mutatom:

www.youtube.com/watch?v=PZJA4k72glo

Isten ments, mondja Katika, hogy az értelem fellázadjon a stupid középkor ellen. Különben hogy vezetünk tömegeket az orruknál fogva?
Néro2
Mit is mondott ez a Fitymák huhája , hogy de örül , hogy neki nem kellett éhbérért dolgoznia? Rohadjatok meg ahányan vagytok.
Alja tróger xar szemét tolvaj népség vagytok Fitymák mindannyian a trágyadomb országotok trágya gilisztáival egyetemben. Veletek még horgászni se lehetne mert a halak is undorodva fordulnának el a horogtól amire rátűzve lennétek.
amaramaistanna
Nincs itt semmi látnivaló a pecás fő múve folytatódik: ALÁÍRÁS
amaramaistanna
@amaramaistanna: elütöttem, természetesen műve...
rokker33
@Giovanni Alba: úgysem lesz tömeges felmondás! Azért a tanároknak nincs olyan rossz dolguk az iskolában.Aki évtizedek óta tanító annak jó a fizetése, de nem megterhelő fizikai munka ezt a tanárok is tudják! Az ápolók, nővérek az orvosok a mentősök jobban megérdemlik a fizetés emelést, mint ezek a károgó tanárok!
justhpeter
A mutatott részlet csodás, gratulálok !
gina
Várt valaki mást ettől az OV ribitől:? NEM
Giovanni Alba
@justhpeter: ma, 11:07
Gondolom Nyírfa mai, 09:04-kor beküldött bejegyzésére gondolsz :-)
justhpeter
Novák Katalin rekordot döntött. A fideSS-kdnp tákolmány elnökeinél hamarabb, 21 nap alatt bizonyította, hogy méltatlan a nép bizalmára, alkalmatlan a feladatára és csak egy barlangi sötétségű csicskája Orbánnak.
Azt gondolom akár meddig lesz a mostani posztján, csak egy szervilis pártkatona marad, akit mindenki bármire felhasználhat. Még a posvány magyar politikában is ritka az ilyen gyors és szégyenteljes bukás. Igaza van a matematikusoknak, a nullából csak nulla lehet !
Giovanni Alba
@rokker33: ma, 10:55
Akkor ezt most bontsuk ki egy kicsit. Egyrészt azt mondod, nem lesz tömeges felmondás. Nem tudom, ezt mire alapozod, de nem is szükséges, ugyanis ugyanott vagyunk, ha egyszerűen nincs utánpótlás. Mitől lenne vonzó ez a pálya? Ha rajtad múlik, akkor a bérezéstől nem. Tudva levő, hogy a pedagógus napi munkaideje nem nyolc óra, sok feladata van még, pl.: dolgozatjavítás, az órákra való felkészülés, ami nem azt jelenti, hogy másik osztálynaplót vesz a hóna alá. Az iskolai szünet nekik nem szünet, hanem táboroztatás és továbbképzés.
De hát minek magyarázok én neked, eldöntötted: a tanárok örüljenek a sok szünetnek és az elképesztő mérvű fizetésemeléseknek. Bár ezzel kapcsolatban még az országház pedellusa is elismerte, hogy a követelések jogosak. Mint a viccben, járni jár, csak nem jut.
kereső
Gábor György -2022.05.31 - akit le-és kititltott a facebook:

"Novák Katalin émelyítő, az ország valós állapota iránt tökéletesen érzéketlen, átlátszóan manipulatív, velejéig hazug, bizánciasan öntömjénező beiktatásától kezdve, s immár a hatalmi mámor elviselhetetlen könnyűségétől sújtva hetek óta különféle szakrális és szekuláris médiaesemények kép- és hangeffektjeitől szánalmasan felbarokkosított turbó-csinnadrattáinak főszereplője.
Novák Katalin aláírta a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvényt.
Novák Katalin nem az ország (köztársaság, ugyebár bruhaha!) elnöke, hanem az Orbán-gépezet szánalmas fogaskereke.
Novák Katalin mutogathatja magát erdélyi templomokban napestig, nekitámaszkodhat nemzeti színűre festett jelzőkőnek,
Novák Katalin az aláírásával félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy Orbán-hűsége prioritást élvez Magyarország tényleges perspektívájával, a pedagógustársadalom egészével, a legfontosabb stratégiai ágazattal, az oktatással, gyermekeink, unokáink és mindannyiunk, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, hívők és nem hívők, ilyen politikai elkötelezettségűek, meg olyan politikai elkötelezettségűek, meg semmilyen politikai elkötelezettségűek jövőjével szemben.
Minden ezt követő cirkuszi látványattrakciója ócska kamuflázs, semmi egyéb."
csipetke
Áder is csak egy pártkatona volt,és bármit akláírt,amit orbán elétolt. Novák még olyanabb lesz. Az eddigi köztársasági elnökök közül a legkevésbé komolyan vehető ez a nő.
csipetke
@Giovanni Alba: 08:54 Nem hiszem,hogy felfogja.
colibri
Ez van. Ez a ke ugyanúgy a nemzet golyóstolla, csak az a különbség, hogy az előzőekkel ellentétben ez vágottaljú. Tudható volt, hogy a titulusért, a fizetésért, a véget nem érő lehetőségekért MINDENT megtesz orbáncnak. Ha kell, alá is fekszik, nem csak aláír...
fergeteg
A tanár tanítson,az orvos gyógyítson,a katona harcoljon,a rendőr védjen.
Nessy
@fergeteg: A megélhetésüket a kormányunk egyszerűen megoldja! Aki táplálja az ég madarait, ruházza a mezők liliomait, majd gondot visel rájuk!
Katalina62
@gina: isten ments! Akkor nem így beszélne az biztos, főleg, ha az ellenzék alakított volna kormányt, és ezt tenné!
Nyírfa
@Giovanni Alba: 11.12

Vagy igen, vagy nem. :) De azért lájkoltam.:)
Nyírfa
@kereső: 11.41

" "Novák Katalin émelyítő, az ország valós állapota iránt tökéletesen érzéketlen, átlátszóan manipulatív, velejéig hazug, bizánciasan öntömjénező beiktatásától kezdve, s immár a hatalmi mámor elviselhetetlen könnyűségétől sújtva hetek óta különféle szakrális és szekuláris médiaesemények kép- és hangeffektjeitől szánalmasan felbarokkosított turbó-csinnadrattáinak főszereplője. "

Ennél pontosabb látképet a mai Magyarország mentális állapotáról nem lehetne adni.
Cappuccino
A köztársasági elnöknek és a miniszter elnőknek az a dolga, hogy szolgálja a por népét. Én simán lesz@rnám a két „közjogi méltóságnak” nevezetteknek a döntésüket és állampolgári engedetlenség címen simán élnék a sztrájkjoggal. Ez a jog mindenkit meg illet egy demokráciába. Ahol ezt a jogot korlátozzák ott minden van csak nem demokrácia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.