Az Európai Bizottság első körben 248 millió eurót biztosít az ukrajnai háborús menekülteket fogadó öt európai uniós tagállam támogatására, ennek fele Lengyelországnak jut. A döntés Magyarországra is vonatkozik, nyolcmilliárd forint összegben.

A Hírklikk annak próbált utánajárni, hogyan kerül kiosztásra a menekültekről gondoskodó szervezetek között ez a pénz. 

8 milliárdot kaptunk az EU-tól az ukrán menekülthelyzet kezelésére, de senki nem tud róla semmit

Ukrán menekült gyerekek Magyarországon 2022. május 5-én – Fotó: PETER KOHALMI / AFP

A Migration Aid vezetője, Siewert András nem tudja, ki, és hogyan juthat a támogatáshoz:

Azzal a ténnyel, hogy az Európai Unió támogatást nyújt Magyarországnak a menekültek ellátásában, tisztában vagyunk, de nagyjából ennyi, amit tudunk.

A Karitatív Tanács vezetője, Téglásy Pál mint kormányilletékes nem tudja, hogy mi a sorsa a magyar állam számára megítélt összegnek. A pontos összegben sem biztos, mivel hallott már nyolcmilliárdot, de van, hogy hatmilliárdot mondanak, azt sem tudni, hogy euróban meghatározott-e, milyen szorzóval. 

Elmondása szerint a "külügyminiszter úr" tudhat többet erről. 

Azért a menekülteket fogadó szervezethez biztosan eljut valahogy az a nyolc- vagy hatmilliárd forint, mert az a négymilliárdos összeg sokat segíthet a menekültek sorsán, akik érdekében hatékonyan lehet felhasználni azt az EU által adott kétmilliárdot. Egyszóval remélhetőleg a mondat végén marad valami az összegből.

Forrás: Hírklikk.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Lehet, hogy éjszaka elvesztette közpénz jellegét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
Lehet, hogy éjszaka elvesztette közpénz jellegét.
Clavigo
@Emmersson71: ...inkább a " támogatás jellegét "...:):)
Qqberci
@Clavigo: Mindenesetre Lölő zsebeit kell kiforgatni...
Yoda69
Penztaros lolo biztos tud, tole kell megkerdezni.
Biztos ott pihen az a 2 milliard mellett, amit az emberek dobtak ossze a voros-iszap karosultak szamara, azonban orban betette kamatozni valahoza, mondan igy majd tobb penz jut a karosultaknak. Azok meg azota is turelmesen varnak es varnak es varnak, mig meg nem halnak.
csipetke
Vajon mennyi fog ebből odajutni,amire adták?
Néro2
Dehogynen tudjuk. Fityma tetvek ellopták az utolsó garasig mint 12 éve MINDENT.
Rohadt alja trágyadomb ország ez savazó trágyagilisztáival egyetemben.
Vagy lehet nem?
De.
kereső
De miért a "külügyminiszterurat" kell megkérdezni? Druzsba Petruskát? Mi köze neki a támogatási pénzekhez? Annyi, mint a vakcinákhoz? Má' ehhez is ért? Vagy már az IIB-ben (orosz kémbank)csücsül az a kis euro??
justhpeter
Miért pont ezt 8 milliárdot keresitek ? 3000 milliárddal elszámoltak már ? Biztos rajta van az egyéni számlákon.
rokker33
Elvitte az a fránya infláció :) Vagy a Gyurcsányra gondolok az is nagyon sunyi a nézése meg a járása sem tetszik :)
Nessy
Nem elég, ha azok fogják tudni, akik megkapják??? Ne tessenek kíváncsiskodni! Kormányunk tette a legtöbbet a menekültekért, az első perctől kezdve, csak álcázták magukat!
Peller Anikó
"A menekülteket fogadó szervezethez talán eljut valahogy az a nyolc- vagy hatmilliárd forint, mert az a négymilliárdos összeg sokat segíthet a menekültek sorsán, akik érdekében hatékonyan lehetne felhasználni azt az EU által adott kétmilliárdot ha maradna belőle 1 millió."

Vagy még annyise.
percsi
@rokker33: "Vagy a Gyurcsányra gondolok az is nagyon sunyi a..."
Én még hezitálok, Rákosi vagy Kádár, Rákosi vagy Kádár! Áh, Rákosira gondolok!
Mit érdemel az a bűnös, aki az ország pénzét nem tudja kezelni, nem tudja merre halad, aki nem tud elszámolni vele? Gyurcsány kezébe hogyan kerülhetett a 8 milliárd?
El kell számoltatni a felelősöket!
gina
Az a pénz már régen a szemét kipcsákok zsebében van...
gina
@3dwhite: Inkább egy zsiros disznó a neve OV
namihami
Elment Felcsútig és ott eltévedt a ""felcsúti vadonban"". És amiről nem tudunk, az egyébként sincs. Na meg, nem kell nekünk mindent tudni.
ómió
És, ugye, ezt is csak "jogállamilag"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.