Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 82 éves asszony ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki egy borsodi kistelepülésen összeveszett a szomszédjával, fellökte, majd dulakodás közben eltörte a férfi ujját.

Egy 82 éves asszony ellen emeltek vádat verekedés miatt, eltörte haragosa ujját

Fotó: pixabay.com

A vádirat szerint a vádlott 2021. április közepén, délután egy borsodi kistelepülésen sérelmezte, hogy a szomszédja a kapubejáróját építette. Vitatkozni, kiabálni kezdett a férfival, majd odament hozzá és fellökte, aminek következtében a sértett a földre esett, de az asszony is elveszítette az egyensúlyát és ráesett a férfira. A sértett megpróbálta lelökni magáról az asszonyt, ez azonban nem sikerült, közben a vádlott dulakodott, szorongatta a kezét, mire a férfi segítségért kiabált.

Az eseményeket látva, a szomszédok értesítették a sértett fiát, aki az asszonyt felállította és átkísérte a saját kapuja elé, majd az apját beküldte az udvarra, és a munkához használt furikot is betolta. A vádlott azonban nem nyugodott meg, visszajött, és újból meg akarta akadályozni az építést. Ismét a sértett fia avatkozott közbe, aki újból visszakísérte az asszonyt a házához. Ekkor viszont a vádlott odament az autóhoz és kétszer ráütött a motorháztetőre.

A bántalmazás következtében a sértett az ujja zúzódásával és alappercének törésével járó 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben büntetővégzésben – tárgyalás mellőzésével – próbára bocsátást indítványozott.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: Ügyészség

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Én ezt most vizualizáltam! :D
Édes jó istenem, ilyen szomszédot csak a fideszeseknek adj, csak nekik! :))
vacsi
Ahogy mondják: öreg ember nem vénember... És ez az öregasszonyokra is igaz! Nagyanyá, ha bedühödött, felkapta a botját - ami nélkül nem tudott járni -, és azzal csapkodott maga körül. Szóval, csak óvatosan az öregasszonyokkal! Mellesleg, az ilyen vénasszony az, aki a szomszédokat lesi, így a házuk pl. bizotonságban van. Én soha nem haragudtam rájuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.