Megrázó részletek derültek ki a pár napja történt komlói csecsemőgyilkosságról. A 28 éves, gyógyszerész végzettségű édesanyát kihallgatták a rendőrök, a nő részletes beismerő vallomást tett. Az anyát letartóztatták és elmegyógyintézetbe vitték.

Ahogy korábban mi is megírtuk, május 30-án egy édesanya vízbe fojtotta két hónapos kisbabáját Komlón. A gyereket a látogatóba érkező nagyszülők találták meg. Azonnal értesítették a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni.

A Bors a tragédia után megtudta, hogy az anya, Evelin gyógyszerész végzettségű, míg a férje, Szabolcs, akivel 2020 augusztusában házasodtak össze kamionosként dolgozik, a gyermeküket pedig Nimródnak hívták. A szülők már több mint tíz éve alkottak egy párt, nagyon várták a baba érkezését. 

Először a rendőröket láttuk meg, aztán pedig érkeztek a rokonok is. Szívszaggató volt látni, ahogy összekapaszkodva zokogtak együtt

- mesélte akkor a lapnak az egyik szomszéd. Egy idő után az édesapa is hazatért, Szabolcs összeomlott a történtek után, az odarohanó szülőkkel együtt síratta kisfiát.

Csend van, a hátunk is borsódzik. Pedig alig pár napja még vidáman tologatta a kicsit Evelin. Felfogni sem tudjuk. Reméljük, szegény férje nem roppan össze, és kibírja valahogy ezt az időszakot

- mondták a környékbeliek.

Most kiderült, hogy miért ölhette meg gyermekét az anya

A Tények információja szerint az anya gyermekágyi depresszióban szenvedett, szinte soha nem hagyták magára a családtagok a kicsivel, kivéve azt a pár órát, amikor a tragédia történt. Férje két hónapig nem dolgozott, otthon maradt feleségével és a kisbabával. A tragédia napján állt munkába újra először. Nehéz szívvel ment el otthonról, de az vigasztalta, hogy a nagyszülők vigyáznak majd addig a kicsire, azonban ők későn érte, oda, amikor megérkeztek, Nimród már nem élt.

A rendőri kihallgatáson részletes beismerő vallomást tett a 28 éves nő, aki elmondása szerint azért gyilkolta meg gyermekét, mert

nem akarta, hogy a kicsinek ebben a „mocskos világban” kelljen élnie.

Az anya vélhetően gyermekágyi depresszióban szenved, így a hatóságok nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe küldték. A tárgyalás után gyógyszert adtak neki, az előzetes orvosi vizsgálaton kapott nyugtatót vehette be. 

Erkölcsileg mélyen elítélendő, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett cselekmény róható a gyanúsított terhére, így a várható büntetés nagyságára tekintettel arra lehet következtetni, hogy szabadlábon hagyás esetén elszökne, illetve elrejtőzne. A bíróság a gyanúsított letartóztatását a pszichés állapotára figyelemmel az igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben rendelte végrehajtani

– mondta Barkaszi Attila, a bíróság szóvivője.

Forrás: life.hu, Bors, Tények

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Csecsemőgyilkosság után tilos volna leírni, hogy édesanya!!!

A maximum amit érdemel egy ilyen féreg, hogy "a nő, aki világra hozta"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.