Egy közgazdásznak most örülnie kellene az új magyar kormány összetételét látva, hiszen hat olyan miniszter is van, aki csak a gazdasággal foglalkozik. A GKI Gazdaságkutató Intézet elnöke szerint ez nem csak áldás, de átok is lehet.

Orbánék gazdaságban a pénz az valahogy eltűnik, már Románia is megelőzött minket
Kép: Facebook

Ez bizony jó nagy zavart is okozhat, mert azzal a veszéllyel jár, hogy senki nem tudja, mi az enyém és mi a tied

– helyezte értelmezhető keretbe a fél tucat gazdasági kormánytag leendő működését. Vértes szerint első nekifutásra még komolyan is vehető a kormánystáb összetétele, hiszen vannak köztük valóban komoly emberek, bár most is mondanak butaságokat. Mindenesetre a lehetősége megvan, hogy segítsék a magyar gazdaságot.

Vértes szerint az a gond, hogy ezek az emberek pont nem azzal foglalkoznak, ami a fő baj. Ez pedig nem más, mint az oktatás, az egészségügy, a digitalizáció, de említhető a környezetvédelem is. Márpedig ez ma a világ közepe s ha valamelyik ország nem ebből indul ki, nem ebben lép előre, akkor lemarad.

Magyarország számára ez persze nem újdonság, hiszen eddig is így működött.

Sem az oktatásban, sem az egészségügyben vagy környezetvédelemben nem állunk jól. Friss adat, hogy az egészségügyben például 56 000-en vannak várólistán, ami nyilván magasabb szám, hiszen sokan már be se mennek.

Jellemző makrogazdasági adatként említette, hogy a bolgárokat még megelőzzük, „aztán slussz-passz”, lényegében még Románia sincs mögöttünk.

Komoly probléma, hogy a magyar gazdaságban a pénz az valahogy eltűnik.

Ezt Romániában például már nemigen lehet megcsinálni, mert ott volt egy nagyon kemény hölgy, aki belement ezekbe a dolgokba s most az unióban tölt be egy nagyon fontos szerepet.

Vértes szerint amit most magunk előtt láthatunk, az egy nagyon nagy bizonytalanság:

Mindenkinek mondom, hogy legyen óvatos, ne kapkodjon, ne tessék olyan dolgokat csinálni, amik veszélyesek. Amit eddig összehozott a kormány, az az, hogy idén 1500 vagy 1900 milliárd lesz a deficit, jövőre pedig 1800-2200. Borzadály összegek. Ezek mind olyan költségvetési hiányok, amik Magyarországon elég régóta nem voltak. Talán 20-25 évvel ezelőtt.

Mindez többek között abból adódott össze, hogy Orbánék meg akarták nyerni a meccset, utána majd minden elrendeződik.

Az ellenzéki oldal nem így gondolkozott. Ott az volt a koncepció, hogy óvatosan lépjünk előre a gazdaságban, mert nem lehet csak úgy belerondítani.

- mondta.

Forrás: Hírklikk

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Hungarian GDP in 2008 – 155 Billion USD
Hungarian GDP in 2020 – 151 Billion USD
340Ft-os USD árfolyamon számolva./pedig 2020-ban még nem is "gyengélkedett" oly nagyon a forint.

És, ha már itten büszkélkednek egyesek a gdp növekedéssel- az 2022 első negyedévi adatból látszik teljesen világosan, hogy a növekedésnek nagy mértékben az infláció a befolyásolója, hiszen az idei első negyedéves adat indoklásában is benne van, hogy a fogyasztás növekedése következtében nőtt a gdp.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@lusta: ma, 09:09 ♦ Hamarosan eljön a 500 Ft-os euró ideje is. Nemrég még a 300 Ft-os euroért harcoltunk, ma már a 400 Ft-os euro árfolyamnál tartunk. A választások előtti pénzcunami után továb inflálják a forintot, és szándékosan növelik az inflációt, a többi a csak duma. Az ország a totális gazdasági katasztrófa felé tart rohamlépésben!
lusta
@sgl: A csóró németeknél ősztől 12 euró/óra lesz a minimálbér.
lusta
@sgl: Csak nem idézőjelbe kellett volna tennem? kereső konkrétummal szolgált, az ellenzék meg keni a sz@rt.
kereső
@KisTehen: 09:37. Erre voltál kiváncsi boci? Na , akkor kezdheted a kérődzést!
A már említett Benzinár-index tekintetében harmadik éve a rangsor veretlen győztese Svájc 3582 liter benzinnel, a dobogón Luxemburg és Dánia követi 2955 és 2328 literrel. Luxemburg tipikus példája annak, hogy bár drágább az üzemanyag, mint hazánkban, és a tavaly óta bekövetkezett áremelés is jelentős volt, a fizetésekhez képest mégis olcsón tankolnak. Magyarországon, a KSH adatai szerint az év eleji átlag nettó kereset 279.400 Ft volt. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyar 612 liter benzint vásárolhat egy átlagos havi bérből, amivel a vizsgált európai országok közt a 28. helyen állunk. Az előző évben Magyarországon ez az adat 745 liter volt, így idén komoly visszaesést könyvelhetünk el: jóval kevesebbet autózhatunk ugyanazért a pénzért. A rangsorban mögöttünk található Portugália (624 liter és 33. hely), Törökország (494 liter és 35. hely) és Szerbia is (440 liter és 37. hely). Jobb a helyzet viszont Lengyelországban (808 liter és 25. hely), Németországban (1786 liter és 8. hely) és Írországban (2029 liter és 5. hely) is. Hogy ismét megjelenjen az összes olyan ország, ahová a magyarok emigrálnak: az Egyesült Királyságban 1512 liternyi, Ausztriában pedig 1920 liternyi üzemanyagot kapni a hivatalos átlagkeresetből. Tegyük hozzá: a lakbérek ugyanakkor jellemzően jóval magasabbak. Az utolsó három helyet a vizsgált országok közül Albánia, Moldova és Ukrajna foglalja el 289, 358 és 389 literrel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.