A magyar labdarúgó válogatott korábbi büntetése miatt, amelynek értelmében csak zárt kapus meccseket tarthatnak, csak 14 éven aluliakat engedtek be a stadionba a szombati magyar-angol meccsre.

Futótűzként terjed az anya bejegyzése, akinek a fiai fütyültek a magyar-angol meccsenSallai Roland (b) és az angol Declan Rice (b2) a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában játszott Magyarország – Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. június 4-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Az angol válogatott a kezdőrúgás előtt térdepléssel tiltakozott a rasszizmus ellen, a jelen levő körülbelül 30.000 gyerek nagy része azonban kifütyülte őket, ezzel kapcsolatban már az Origo is vállalhatatlanul nyilvánult meg.

Egy édesanya, akinek fiai szintén részt vettek a meccsen, megrendítő sorokkal írta meg, hogyan élték meg ők belülről az eseményt.

Bejegyzését cikkünk írásáig közel 3000-en osztottak meg, változtatás nélkül közöljük:

Tegnap a fiúk hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak. Alig lehetett őket ágybadugni, mert úgy érezték, hogy a stadionban történt minden eseményről pontos, és érzelmekkel fűtött beszámolót kell adniuk.

Aztán reggel megnéztem a híreket.

Délután, egy olyan "családias" program közepette megkérdeztem tőlük hogy igaz-e, hogy fujjugtak, és kifütyülték az angol csapatot, amikor azok letérdepeltek. A kicsi rávágta, hogy ő nem, de a nagy büszkén, mosolyogva jelezte, hogy ő bizony igen! Persze a mosoly csak addig tartott, amíg megkérdeztem, hogy miért? "Nem tudom" – volt a válasz. Akkor miért fújjogtál? "Mert a többiek is azt csinálták!

Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, miért térdepeltek le a mérkőzés előtt az általunk 60 éve veretlen csapat játékosai? "Nem". Azért, mert így szeretnék elmondani, hogy a rasszizmus rossz!" "Mi az a rasszizmus?"

- Emlékszel, hogy 2 hete kint voltunk a Bikásban, és nagyon kellett pisilned?

- Igen.

- Emlékszel hogy mi történt?

- Bencét beengedte a néni pisilni (ingyen), engem nem. Engem elzavart.

- Emlékszel mit éreztél?

- Sírtam.

- Tudod, miért zavart el a boszorkány?

- Mert cigány vagyok.

- Nos fiam, ez a rasszizmus. És te tegnap kifütyülted azokat az embereket, akik szeretnék, ha legközelebb nem csak a szőke, kékszemű "tesódat" engednék be abba a nyomorúságos mosdóba, hanem téged is. Ahol az uralkodó wc-s néni 2 gyereket látna, nem pedig egy szőkét, meg egy cigányt. Titeket látna, a két gyönyörű gyerekemet. Másrészt: soha, de soha nem nevetünk ki, fütyülünk ki, és alázunk meg egy térdepelő embert!! Soha! Akkor sem, ha mások így tesznek. Mert nekünk egy pillanatig sem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk! Megértettétek?

Kicsit még beszélgettünk a rasszizmusról, a cigányságról, a nemzetről, Trianonról, mások tiszteletéről, aztán eltelt a nap.

Most, átfutva újra a híreket, elborzaszt hogy felnőtt emberek hogy alázzák a cikkek alatt a "gyarmatosítókat" és milyen határtalanul büszkék a "kifütyülős" magyar gyerekekre. Aztán tovább olvasva rábukkanok Novák Katalin posztjára is, és rájövök, hogy csupán 1, mondom 1 lépésre vagyunk a tökéletes árja nép "megszületésétől". Mi vagyunk Európa bölcsője, megmentője, és lassan.... a sírja is.

154 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kormanyos63
Minden elismerésem, és tiszteletem az édesanyának!
Ha sok ilyen EMBER lenne a mint ő, akkor sokkal jobb, és élhetőbb lenne a világ!
Egyébként én teljesen egyetértek az Angol válogatott(és más válogatottakkal) letérdeplős produkciójával(pár másodperc volt az egész) amivel a rasszizmus, a gyülület, és a kirekesztés ellen emelik fel a hangjukat!
Az pedig teljesen megdöbbentett, és elszomorított, hogy a gyerekek is kifütyülték a térdeplő Angol válogatottat!
Sajnos ezt a felnőttektől tanulták, és "lesték el" ez nem is kérdéses!
Orbán és bűnbandája a mocskos, aljas propagandájukkal, gyülöletbeszédükkel már a gyerekeket is megfertőzték, ami szerintem teljesen elfogadhatatlan, és vérlázító!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Sajnos, a gyereke kis korukban a felnőtteket tekintik példaképnek, és nagyon erős a többiek hatása is. Nem kell más, csak nézzék meg valamelyik királyi tv híradóját, kerekasztal beszélgetését, hallgassák meg a felnőtteket a járműveken,, itt, ott, és bár nem mindig tudják mit jelent a homofóbia, a buzi, a rasszizmus, a liberális és a többi fogalom, de ők is használják. Itt most a kisérő szülők jó része is "levizsgázott" kulturált viselkedésből!
namihami
Jöhetnek a következő kapubezárások. Egyszer, valamikor--talán(??)--csak tanul belőle a hazai ""futbalszurkoló"" társadalom.
Addigra--szintén talán--összejöhet egy olyan csapat is, amelyik nem csupán szökőévente botlik egy mázlista sikerbe.
szegfue
A gyerekekben meg végképpen müködik a "csordaszellem"... 1 elkezd valamit, a többi meg utánozza attól függetlenül, hogy az pozitiv, vagy negativ lenne. Szerintem a legtöbb gyereknek fogalma sem volt, hogy miért fújoltak... sőt azt is elhiszem, hogy a kisérő felnőttek sem tudták volna leállitani őket, hiszen egy ilyen rangadó megnézésének már a tudata is teljesen "elboritotta" az agyukat, már hetek óta "lázban" lehettek. Azért nagyon szomoru...
vacsi
Biztos, hogy minden gyerek hallotta már a hülye angolok térdeléses műsorát - és az is biztos, hogy amikor meglátták, megint mit csinálnak, a saját véleményük volt a fujjolás. Az anya inkább büszke lehetne a gyerekére.
Bástya Béla Elvtárs
Háááááááááááát! Ha még ezt a kis történetet (WC) ismerték volna az angol válogatott tagjai, fel sem álltak volna, végig térdepelve játszanak!
izéke
@KisTehen: ti jobban üldözitek a keresztényeket mint a muzulmánok te kretén állat,lásd Iványi
Emmersson71
Az OGY szavazásnál is voltak sokan, akik ennyi "ismerettel" szavaztak :(

- Kire fog szavazni?
- Orbánra.
- Miért?
- Mert a Fidesz rossz!
kereső
Volt előfüttyögő, és hurrogó felnőtt? Bizonyára- sok kis gyermek meg azt sem tudta, hogy miért. Na, ez az igazi politikai pedofilia.
ómió
Egy bűnöző feka emléke előtt térdeplőket, viszont, mindig kifütyüljük!
Viragildi
Jaj, csak ezeket a kretén, átlátszó, bugyuta, érzékenyítő, kitalált sztorikat ne...kedves büfészakosok, abba kéne hagyni a népnevelést. Konkrétan MOST!
Viragildi
@Horizont:ezért rám írtál?
Kár volt.
Ha más a véleményed beszélgessünk, ha csak személyeskedni akarsz, azt most add föl.
Abban is jobb vagyok.
Málna
@Horizont: Miért ne engedte volna be a gyereket a WC-be? Bárki bemehet, aki fizet. Nem kell mindent elhinni...
kormanyos63
Minden elismerésem, és tiszteletem az édesanyának!
Ha sok ilyen EMBER lenne a mint ő, akkor sokkal jobb, és élhetőbb lenne a világ!
Egyébként én teljesen egyetértek az Angol válogatott(és más válogatottakkal) letérdeplős produkciójával(pár másodperc volt az egész) amivel a rasszizmus, a gyülület, és a kirekesztés ellen emelik fel a hangjukat!
Az pedig teljesen megdöbbentett, és elszomorított, hogy a gyerekek is kifütyülték a térdeplő Angol válogatottat!
Sajnos ezt a felnőttektől tanulták, és "lesték el" ez nem is kérdéses!
Orbán és bűnbandája a mocskos, aljas propagandájukkal, gyülöletbeszédükkel már a gyerekeket is megfertőzték, ami szerintem teljesen elfogadhatatlan, és vérlázító!
szegfue
@vacsi: 9:59 Valóban az ilyen idős gyerekeknek lehet már véleménye (általában melyik sportklubot szereti és miért, vagy éppen melyik szint kedveli és ehhez hasonlókban). Az viszont tagadhatatlan, hogy a gyerekek az első utravalót a családtól kapják, igy ez a fütyülés a szüleik véleményét tükrözik, hiszen akár milyen érett is az a gyerek, nem hiszem, hogy erről van már saját véleménye.
Viragildi
@szegfue: progresszívék elvárják, hogy egy gyerek eldöntse milyen nemű szeretne lenni (tiltakozzunk, biztos nincs csordaszellem ebben, mitől lenne, ugyan).
De felháborodnak, ha kifütyüli a BLM miatt térdeplőket.
...pedig erről legalább hallott valamit, ha egyszer focizik, vagy foci rajongó.
puszt
@KisTehen: nyomorult hazudozó! Azzal a térdelésben minden, és mindenki benne van, még a hülyékkel is szolidárisak!
Viragildi
@puszt: szembe jött velem a neten, idézem: Akik egy ország sportolóit kitiltják a nemzetiségük miatt, azok ne nagyon térdepeljenek a rasszizmus miatt.
jesz
a cikket nem olvastam, a térdelős angolokhoz felesleges...valamiért nem akarják tudni az emberek, hogy anglia(brit közösség)mit művelt az általa megszállt 72 gyarmati területen(országban)...milliók szenvedtek a rabszolgamunka igájában, a lázadókat leölték, akit nem azt borzalmas börtönbe zárták...az angoloknak nem számított az ember mivolta, csak az, hogy néger, indus, arab, maláj...stb...tehát kifosztható...

Most meg? Az angolok ugatnak rasszizmust? Gané egy banda...a gyerekek fütyültek? Lehet, hogy nem tudja mindegyik, miiért térdelnek, de ennek nem a focipályán a helye. Térdeljenek a királynő tiszeletére az ő szülinapján..
Viragildi
@Horizont: szóval továbbra sem vitázni akarsz.
...ez még ide is gyenge lesz béjbi.
kormanyos63
@KisTehen:Én tudom hogy az USA-bol indult az egész, nem mindenki olyan hülye mint amilyen te vagy, de globálissá vált, amivel én teljes mértékben egyetértek!
Én megvetem a rasszistákat, az antiszemitákat, és a homofóbokat, nem tartom őket emberi lénynek, tőlem nyugodtan mehetnek a szemétdombra!
És szégyeld magad te mocsok, amiért idehoztad a 19-meggyilkolt kisgyermeket, akiknek ezzel meggyaláztad az emléküket!
Viragildi
@Horizont: ne kombinálj.
Érvelj.
Próbáld meg legalább.
szegfue
@Viragildi: Mi az, hogy "progresszivék"?! A másik: véleményem szerint igenis van csordaszellem a gyerekekben, Te másképpen látod, de ez nem azt jelenti, hogy Neked vagy nekem van igazam. Valóban, ha az a gyerek már "hallott valamit" a térdeplésről, akkor bizony ez a fütty a szüleik véleményét tükrözi!
Aztán meg jó lesz, ha intézkedsz, mert az egyetemen van olyan tantárgy, hogy "érzékenyitő"!:))
Viragildi
@kormanyos63: tipikus...megmented a világot, ha beledöglik is.

Édes ég!

Le kéne szoknod a jóemberkedésről, átlátszó és szánalmas.
Mert, hát ugye épp leírtad, hogy szemétdombra küldenél embereket.
kormanyos63
@Horizont: De az egyébként, de én sem cigányoztam le soha, mert elitélem a rasszizmust!
Sokan cigányozzák orbánt, de én mindig elmondom nekik, hogy nem az a probléma vele(arról senki nem tehet) hanem amit az országgal, és a nemzettel művel!
Ez alapján kell valakit megitélni, és elitélni, és nem a származása miatt!
Viragildi
@szegfue: Ajaj, nehéz úgy vitázni, ha nem ismered a szavakat...
Tehát van csordaszellem, akkor abban is van csordaszellem, amikor a gyermekkorúak eldöntik, hogy nekik most éppen más a genderük, mint a születési nemük, ugye?
kereső
Magyarország 21. század! Egy kis "hétköznapi rasszizmus/ fasizmus.
kisfalud
@jesz: Bizony változnak az emberek, a politika is. Miért, a mi kormányunk tagja régen sikeres vallásüldözők is voltak jó néhányan KISZ vezetők, pártállami titkárok, besúgók, később elvhű liberálisok, aztán hithű keresztény templomba járók lettek, majd illiberális gyűlölködőkké, kirekesztőkké fejlődtek. Nekik nem rója fel senki a történelmi lelkületük sötét foltjait, hogy még korábbi történelmi eseményeket ne is említsek?
Viragildi
@Horizont: szeretettel várlak a vadakon...öt percre, amíg nem bannollak azért, mert vitaképtelen vagy.
kormanyos63
@KisTehen: Te nagyon hülye vagy nagy tehén, de ezt már sokszor bizonyítottad!
Az olyan szar és hitvány alakok miatt tart itt a világ, amilyen te is vagy!
Ha nem tetszik neked baromarcú, hogy egyes válogatottak letérdepelnek, akkor ne nézd, mert nem kötelező!
Viragildi
@kereső: az B+
Fasizmus.
Mert térdelni kell, ha már a szentnyugat térdel.
kormanyos63
@KisTehen: Te annyira hülye vagy, hogy már nekem fáj!
Ami a világban történik, ahhoz mindennek, és mindenkinek köze van!
Ritka egy ótvar szemét alak vagy, egy igazi fideszmaffia, és orbánpatkányhívő!
És persze undorító rasszista is vagy, símán kinézem belőled!
szegfue
@Viragildi: 10:48 Veled sem könnyü vitázni, hiszen Neked vannak kompetencia gondjaid! Akármilyen hihetetlen is, de ismerem a progressziv szó jelentését, én a "progesszivék" kijelentésedre kértem a magyarázatot!
Aztán linkeljél már be valamit, ahol egyetlen egy gyerek (mint a képen is látható 10-12 éves gyerekek) is eldöntötte: más nemü akar lenni!
Viragildi
@Horizont: szóval továbbra is csak hisztizel, érvelés helyett, nem baj ez nyuszi, csak akkor nem kell csodálkozni, a kétharmadon. Zsinórban 4x.
kereső
@Viragildi: Az B+. 13-14 éves gyereket elvinni "szórakozni", és rávenni arra, hogy fütyüljenek, hurrogjanak- egy olyan esemény miatt, amiről azt sem tudják, hogy mit jelent. Na, de vaknak magyarázzam, milyen kék az ég? B+!!
Viragildi
@szegfue: Progresszívék= progresszÍv aktivisták, akik a politikai nézetüket és világlátásukat a gazdasági lobbi segítségével kényszerítik rá a többségi társadalmakra.
Szívesen.
Második kérdésedre a választ keresd a térdeplő csapat hazájának statisztikáiban a nemváltó műtétre váró kiskorúak között.
Viragildi
@kereső: miből gondolod, hogy nem tudták miért fütyülnek? Megkérdezted őket, vagy a nyitó poszt bugyuta kitalált történetéből indulsz ki?
kormanyos63
@KisTehen: Figyelj te fasz, én ezt az édesanyát tisztelem és becsülöm aki ezt a levelet megírta(bárcsak nagyon sok ilyen lenne), de téged egyszerűen megvetlek, a te helyed a kukában van, ez nem is kérdéses!
Már leírtam te szarjankó, ha nem tetszik a térdeplés akkor ne nézd, mivel nem kötelező, még az olyan orbánbirkáknak sem, mint amilyen te vagy!
Viragildi
@Horizont: a véleménybuborékod után, most az álvilágodat is megpróbálod alkalmazni?

... nem ismersz, nem tudod ki vagyok, nem tudod hol kommentelek még, de te azt gondolod felismertél...pubi, ez paranoia.
csak úgy....
@Viragildi: gratulálok az új nevedhez málnácska! :)
Nessy
@Viragildi: Te tényleg nem vagy komplett! Beszélsz olyasmiről, amiről lila segéd fogalmad sincs!
kereső
@Viragildi: Figyusz, egy kicsinykét! Miből gondolod, hogy tudták? A többség meggyőződéssel állitom, hogy nem tudta- de múködik a másolás, Ezt látta felnőtt "szurkólótól"a tv-ben, és ezt mondták az "előszurkolók"- mert bizonyára voltak. Erre felhasználni gyermekeket a "keresztényi/jézusi " szeretet nevében a legnagyobb aljasság. Jézus nem ezt tanitotta- pontosan az ellenkezőjét teszitek annak, amit oly nagy pofával hirdettek.
Viragildi
@Nessy: és ezt te megállapítottad.
Ühüm.
2/3
4x
Ezért.
Málna
@csak úgy...: Nincs új nevem. De nem lep meg, hogy már megint nem vagy képben...:-)
Viragildi
@Horizont: ...amit érzel és nagyon zavar téged bennem, azt úgy hívják, hogy szellemi fölény.
kormanyos63
@KisTehen: Inkább maradok libsi örökre(szerintem te azt sem tudod hogy mi az a liberalizmus) mint hogy szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita, homofób eszméket, és ideológiákat valljak, és terjesszek, mert te egyértelműen ezeket az ordas szemét eszméket vallod, és képviseled!
Viragildi
@kereső: ...te állítottad, hogy nem tudják. Mifelénk az állítást illik alátámasztani.
Málna
@Horizont: Menekülsz? Jól teszed. Rossz volt nézni, ahogy szenvedsz.:-)
kormanyos63
@KisTehen: Tudod kis tehén, a holokauszt az antiszemitizmus volt, és nem rasszizmus, ne keverd a kettőt!
Viragildi
@Málna: szia:-))))
Majd rájönnek, hogy nem te vagyok.
Nyilván más a stílusom, csak kiveri a szemüket.
...ha kijönnek végre a tagadásból.
csak úgy....
@Málna: rólad a bugris fölényes stílusod mindent elárul! :)
csak úgy....
@Viragildi: rólad a bugris fölényes stílusod mindent elárul! :)
szegfue
@Viragildi: 11:03 Ez jóóóó!:) Kazinczy biztos örülne ennek az uj magyar szónak, hogy progresszivék:) A többi is érdekes: mégis milyen "gazdasági lobbi" segitségével kényszeritik a haladó, élenjáró aktivisták M.o-n a "többségi társadalomra" a nézeteiket?! Ez már önmagában is furcsa, hogy "többségi társadalom"... hiszen az igaz, hogy 2/3 többsége van a Fidesznek a parlamentben, de ez nem jelenti azt, hogy az ország többsége fideszes, ezért ez nem is lehet többségi társadalom.
Egyébként baromira elkanyarodtunk a témától, vagyis egy itthon tartott rangadón a 10-12 éves gyerekek viselkedése helyes, vagy helytelen? Ugyhogy inkább erről irjál valamit, mert egyáltalán nem érdekel jelen esetben a külföldi példa a nemváltó gyerekekről!
kereső
@Viragildi: Ott van az Anya levele. És, ha érdekel, nézz be a közösségi oldallakra- na nem vsak a fidess/,migazánk oldalaira. Másfelé is, meg fogsz lepődni. A gyermek nem születik rasszistának, kirekesztőnek- a felnőttek teszik azzá, a mintájukkal, a tanitásukkal.
colibri
A történeten nincs értelme vitatkozni. Ami levonható belőle: egyszerre szomorú és végtelenül szégyenletes!
csak úgy....
@Viragildi: @Málna: gyönge vagy mint a harmatos boci fing!
human
"megkérdeztem, hogy miért? "Nem tudom" – volt a válasz. Akkor miért fújjogtál? "Mert a többiek is azt csinálták!"

Szomorú, hogy Orbán mit művel kis hazámmal és a gyerekekkel is már :(
Málna
@Viragildi: Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire vakok vagy csak kínjukban vagdalkoznak. De végülis tökmindegy. Voltam én már itt minden, engem nem zavar, ha most épp te vagyok...:-)
Málna
@csak úgy...: Ha én ő vagyok, elég lett volna egyikünknek megírni a kommentedet. Kis butuska...:-)
Viragildi
@kereső: arra ha egy kis bizonyítékot, ha lehetne...tudod, hogy egyáltalán anya, vannak gyerekei, az egyik cigány, és még ott is voltak a meccsen...a néni neve, aki nem engedte be pisilni...tudod, hogy a valóság is látszódjon.

Beszélgess egy óvónővel arról, hogy a gyerekek minek születnek, és meg fogsz döbbenni, mert de, kirekesztőnek születnek.
Erről szól a szocializáció.
Csak úgy mondom.
kereső
@Viragildi: Most akkor vitázni akarsz, vagy csak kötözködni? Állitottam valamit- amit a levél is állit. Te ellenállitással élsz, amit nem bizonyitasz. Ha, csak kötözködni akarsz velem, akkor nem jó helyre jöttél- mert átléplek a továbbiakban.
Viragildi
@kereső: öööööö, nem.
Formális vita első szabály: a forrás igazságtartalma, ami a vitaindító.
Én vitázni szeretek, egy adott tényt és annak aspektusait vizsgálni.
Te érvelsz egy meg nem erősített információ mellett.
Amit én tettem az nagyon egyszerű, simán visszautasítottam egy feltételezést.

De, parancsolj, egy feltételezés: a gyerekek a stadionban sportolnak, valamit, valahol. Aki mostanában versenyszerűen sportol, az találkozott már a BLM térdeléssel, van információja arról, hogy mi történik. És el tudja dönteni, hogy azokkal ért egyet, akik ezt a szánalmas politikai vergődést még most is eröltetik, vagy azokkal, akik ezt annak látják, ami.
Képmutatásnak.
Viragildi
@szegfue: ...az élő nyelv szokása, hogy a szavak többlet tartalmat kapnak. Azért, mert számodra ismeretlen egy szó jelentésének teljes tartalma, nem az a hibás, aki alkalmazza, mert az ismeretei tágabbak, ezt csak úgy megjegyeztem.
WOKE, ha esetleg érdekel a háttér.
És el kellene döntened, hogy akkor most egy globális témáról beszélgetünk, mint a térdepelés, vagy szeretnél csak lokális jelenségekkel foglalkozni, mert akkor ezt a témát neked nem ajánlom.

A BLM nem magyar, az angol válogatott pláne nem magyar.
Bűnbak
@Philip Marlowe: Nekem is ez jött le elsőre! A modern publicisztika félresikerült terméke!
kereső
Öhöm. Most mit is csinálsz? Feltételezések sokaságával próbálsz cáfolni? Már az a feltételezésed is hamis, hogy a stadionokban a gyermekek tömegesen sportolnak- be sem engedik őket, hiszen azok nem szabadidő eltöltésre épültek ,szépültek.
Ezért aztán egy nem dakota mondással válaszolok(amely szerintem nem sokára "klasszikus" lesz):
"A szamarat a füléről, a bolondot a csevegéséről ismered fel. Hosszú beszéd, rövid ész”

Majd akkor gyere vissza, ha meg tudod cáfolni a levelet- ha meg tudod cáfolni, hogy amit elkövettek a jövő nemzedéke ellen- csak azért, mert ti születésetek okán felsőbbrendúeknek hiszitek magatokat más nemzeteknél/embereknél- az nagyon nem komilfó egy "demokráciában"!, márpedig Magyarországon az van. Vagy mégsem?
kormanyos63
@Gauntlet: AZ!
És engem megnyugtatott, hogy vannak még ilyen emberek, ilyen anyák hazánkban, és nagyon remélem, hogy a kis tehén félék kisebbségben vannak, és abban is maradnak!
Viragildi
@kereső: cáfolni csak tényt lehet, feltételezést csak visszautasítani lehet. Mivel, ha valami nem történik meg, azt nem lehet cáfolni. A levelet sem, mert nem tény. Nem bizonyított. Feltételezheted, hogy megtörtént, én meg azt, hogy nem.
Valóban, egy szó kimaradt (k...a...t az autokorrektornak, nem raktam space-t, erre kitörölte, bocsi) helyesen így hangzik: ... EZEK a gyerekek a stadionban sportolnak...
Mert, hát konkrétan róluk beszélgetünk, akik most ott voltak a stadionban, és nem általánosságban a gyerekekről és a stadionokról.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 10:21
a gazdád(akinek a seggét nyalod)barátja a trampli már ki is találta megoldást és le is írta.
Még több fegyvert,mert szerinte ez a megoldás.
Ő a gazdád barátja.
Te meg a gazdád seggét nyalod,és bőszen keresténykedel.
Viragildi
@kormanyos63: :-)))))))))))))))

Annyi ilyen szentimentális baromságot írok neked, mint ez a "levél" , hogy a zokogástól kifakul a szemed:))))))))))))))
justhpeter
Azt gondolom, hogy amikor az édesanya elbeszélgetett a gyerekkel többet tett a rasszizmus ellen mint a gengszterváltás óta bármelyik kormány bármely tagja vagy szervezete. Ez a legnagyobb szégyen.
kereső
@Viragildi:" Az európai szövetség (UEFA) a tavaly nyári Európa-bajnokságot követően a rendbontó magyar szurkolók viselkedése miatt úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött kell megrendezni a magyar-angol meccset. Az MLSZ a szabályok adta lehetőségeknek megfelelően 14 év alatti gyermekeket hívott meg térítésmentesen a Puskás Arénába, hétfőig csaknem 30 ezren jelentkeztek. A regisztráció csütörtök (ma) éjfélig tart a gyerekjegy.mlsz.hu/ oldalon. Az iskolásokhoz tíz főnként egy kísérő is csatlakozhat, aki jogosult a regisztrációt elvégezni. Minden gyermek kizárólag szülői felelősségre vehet részt a rendezvényen."

Szóval, lehetett jelentkezni - iskolánként 10 tanulónak +1 felnőtt kisérő.Szó nincsen arról, hogy a sportoló gyermekek, akik szerinted természetesen tisztában vannak azzal, hogy mit jelent a rasszizmus, mit jellent az, hogy a világ foci válogattjainak jó része-és aklubok csapatainak jó része is "letérdel" , jelzve, hoggy ellene van a kirekesztésnek, a faji megkülönböztetésnek-és bármiféle kirekesztésnek. Ismétled önmagad- csak éppen arra nem jut szóáradatodból, hogy cáfolj valós dolgokat. A meccsen 30-35 ezer gyermek +10% felnőtt szurkolt, volt felnőtt "vezénylő". Mekkora nagy szegénységi bizonyitvány, hogy az mlsz éppen azt nem tudta megakadályozni, amiért zártkapus lett volna a meccs. És nem, nem a gyermeket hibáztatom- hanem a felnőtteket.
Nem kell elhinned a "levelet", de engedd meg, hogy elitéljem a magatartásodat, azt x@r-semmi kis lelkivilágodat, amely csak úgy létezni, hogy azzal egy másik embert megaláz, és amely különbnek tartja magát attól, hoggy ő fehérnek és kék szemúnek születtett. Azé, nagyon kiváncsi vagyok, hogyan nyilvánulsz meg fradi, egy felcsúti meccsen, amely tele van idegenlégiósokkal, és nem egy közülük csokibarna. Hogyan mehetsz ezeknek a kluboknak a meccsére szurkolni, amikor éppen azt itéled el, aki az ilyen itélkezés ellen tiltakozik. Skrizofén egy állapot ez nálatok.
Emmersson71
@sgl: Én tudom. Aki válaszolt, az nem tudja!
Clavigo
@Imike88: Jól van Imike,,,csillapodj. Nem vagy vitaképes...
Gazella
@KisTehen: hát rohadtul rosszul tudod, hogy nincs roma a kormány elitben.! Ott a drogbáró a járóka livike... meg még egy páran.. sőt! A vezired is román roma!!! ROMA!! VILÁGOS?!!
csipetke
@izéke: 10:07 ...és akinek orbán már megint nyalni akar, Kína, akik profi szinten üldözik a keresztényeket. Az ujgurokkal amit tesznek,az egész világot felháborítja. Akinél bibliát találnak,az egész családját munkatáborba viszik. Ilyen,és hasonló diktátorok orbán példaképei...
csipetke
@Horizont: 10:37 Sztem ez a kettő ugyanaz...
Málna
@Horizont: Nem tőlem, te, hanem Viragilditől. Hahaha.
Málna
@Horizont: De, most is elmenekültél. Jól tetted. Tényleg. Egyoldalú beszélgetés volt.:-)
Nyírfa
Valójában mindegy is, hogy egy édesanya vagy egy újságíró tollából származik a levél, ugyanis tanmeseként jól példázza az enberiség egyik legádázabb harcát a túlélésért. Hogy ez fizikai síkot érint-e vagy az érvényesülés valamely ágabogaként jelentkezik, az attól függ, mennyire hanyatló egy adott társadalom , kor intellektuális szintje.
Legyünk aktuálisak, az itt tapasztalható csoportdinamika katyusája (rakétasorozatvetője) az új vadvirág-szál, akitől még azt is megtudhattuk, hogy a gyermekek eleve kirekesztő tudattal születnek. Nos, hogy ezt milyen forrásból merítette, netán emlékezik a saját születési tudatára, nem ismert, de az igen, hogy a gyermekek földi tudata egy hófehér lap, amelyet majd az egyéniségüknek megfelelően a személyiségük és a nevelési minták fognak teleírni.
A tudat kapcsán valamiről mindig elfeledkezünk, ez pedig annak sokrétűsége, a lélektudattól az egoig. Kevesen mernek arra gondolni, hogy a lélek a bennük élő isten, vagy a teljesebb igazság szerint: mindannyian istenből vagyunk.
Tehát, nem mondom, hogy további jó verekedést a szélsőjobboldali kultúra szerint, mert, amit itt egyesek művelnek, az nemcsak kritikán aluli, de méltatlan még a legprimitívebb emberhez is.
Galway
@Csizmás Kond: De bizony! Van néhány történetem tanáként. Mint az például Dávidról, akinek az édesanyja azt a mondatot a fogadóórán, hogy "Dávid nagyon jó fej, bírjuk nagyon, csak ne lenne olyan lustácska", sírva fogadta, mert a 10. osztályos fiáról még soha nem mondtak kedveset a tanárok... Mert cigány és azon sok letagadni való nincs. Pedig Dáviddal "amúgy" ugyanazok a bajok voltak/ nem voltak, mint a szőkékkel és kékszeműekkel.
Nyírfa
@Horizont: Tudod, egy bizonyos szint fölött...by Estereházy Péter. :)
Málna
@Horizont: Tudtam, hogy ez jön.:-) Milyen egyszerű vagy...
Nyírfa
@Horizont: Igen, rohadék módon viselkednek, hogy erre ugorjunk, és szívhassák a vérünket. Ők ebből élnek, de, csak addig, amíg tápláljuk őket.
Tudom, hogy nehéz megállni, pláne, ha valaki hevesebb vérmérsékletű, de, ha egy kicsit távolabbról kezded nézni őket, akkor látod, mit, miért csinálnak, így a továbbiakban nem az ő szabályaik szerint játszol.
Csizmás Kond
@Galway: ...rengeteg kivétel van, de biztos vagyok benne hogy ezt a cikket nem egy cigányasszony írta...
Málna
@Horizont: Mindig megalázó szituációkba hozod magad, ebből azért tanulhatnál. Ne állj le vitázni olyannal, aki sokkal okosabb nálad. Inkább legyél gyáva, mint Nyírfa.:-)
puszt
@Viragildi: zavarosfejű! Az ország kapja a szankciókat, számoljon el polgáraival, h miért kell szívniuk!
Havanagi
Ez a nép mindig is ilyen szinten létezett.Mégis mit gondolunk? Trianon véletlenül volt???!!!Á!! Szegény Magyarországgal olyan történt,mint senki más országgal a világon !Az a gyanúm,hogy akkor is azt kapta,amit megérdemelt. Ma milyen ez az ország?Milyen a népe? Az, igen, az a 2/3,de kívülről már nem osztják meg, egyben az egész országot ítélik meg.Semmit nem tanult a történelemből.Aztán lehet ájtatoskodni,hogy Mária országa,meg a balsors,mindent másra kenni.Ez nagyon jól megy.
Málna
@Havanagi: Mindig mindenről rossz a véleményed. Nem lenne jobb neked máshol? Másik országban...
Németh István
Különben a FIFA is elmehet a büdös picsába! Minden nemzet a saját nemzetiségének lógóit és bármilyen szimbólumait felvonultathatja! DE megbotránkoztatást keltő megnyilvánulásaikat külföldön nem gyakorolhatják! Márpedig ezt tették és teszik rendre ha tetszik-ha nem moslék rasszista módra! Ócska rasszista csőcselék divatot akarnak abból csinálni, hogy a nigger bűnözők mellet kiálljanak a nemzetek polgárai>> hát a jó büdös kurva anyjukat -rohadjanak meg!
Gyurka80
Aki ezt írta, de nagyon kamu kinézete van, egy igazi libsi nő! Szőke és van egy szőke és egy cigány gyereke!
Nyírfa
@Horizont: 18.04., 18.09

:))) Olyan aranyos vagy!
Nagyon örülök, hogy nem hagytad magad manipulálni. Ha nem válaszolunk a provokációkra, akkor nem tudják tovább gombolyítani a fonalat.
Gondolom, a Propi mint KESMA-szerzemény nem érdekelt az ellenzéki vélemények elsöprő többségű kiemelésében, így belenyúl az illetékes, hogy úgy tűnjön, van keletje a kormánypárti véleménynek. Pedig a valóságban igen csekély.
Pontosan az történik itt is, ami a szavazásokon: csalnak, úgyhogy az a kétharmad jó, ha egyharmadnak összejött.
Istenakinincsen
@Philip Marlowe: ma, 11:13 Kamu vagy nem...mindegy.Elég nagy port kevert.Ez csak egy focimeccs ahol nem tombolhattak az ultrák...csak a gyerekek.Ezen a cikken gyülekezik az összes fidióta és még új neveket vonzott ide.Nyilván kínjukban kell új név mert a régiekkel már szénné égették magukat.Itt van pl:ez a vadhajtás@Viragildi: azt mondja szellemi fölény!!!Hát bocs,de én nem ezt látom.Ez inkább egy agyhalott bölény.Ez a sötét@Pegero: lehet emögött.Vagy ez a tahó @Shikari: Vagy a suttyó @Gyurka80:
terlasz
Szép tanmese, látszik, hogy profi írta. Egyetértek vele, de mű.
Toller Béla
Ezt a mamát nehogy elengedjétek ! Ő legyen a következő miniszterelnök !
szegfue
@Nyírfa: tegnap 15:52 Teljesen igazad van! Én nem etetem őket többé.
ómió
@Horizont: Te a saját eszed hiányán nevetgélsz, de annyi eszed nncs, hogy ezt észrevedd!
Málna
@Istenakinincsen: Pedig tényleg megvolt a szellemi fölény. Abból is látszik, hogy a vénasszonyok hirtelen visszavonulót fújtak...:-)
szegfue
@Horizont: Azt gondol amit akar! Nagy ivben lesz@rom azt a "hatalmas szellemi fölényüket", amit magukról hisznek!:)
Havanagi
@Málna: Ez is benne van abban,amit leírtam: majd én megmondom,mi jó neked.Hát ne mondd meg "kedves".
Nyírfa
@szegfue: 08.26

Sok éve már, hogy olvastam a hagyom-elvről, amelynek az a lényege, hogy mindenkit, tehát magamat is meghagyom a saját energiái, tudása, akarata szerint érvényesülni. Tehát, aki harcolni akar, harcoljon, de nem velem, mert én mást preferálok, aki hülye, és nem is óhajt okosodni, ám legyen, de nem az én köreimben. Mindenkinek szabadságában áll megválasztani, kialakítani a saját életmódját, de azt senkire rá nem erőltetheti. Ha mégis ezzel próbálkozik, akkor szépen el kell neki mondani, hogy ez nem helyes, el is magyarázni, hogy miért nem, és hagyni kell, hogy az információk dolgozzanak. Ha eredménytelen a mindenkori közösség ismételt próbálkozása, hogy az illetőt hozzá segítse az önvalójához, akkor érvényesül a hagyom-elv, rendben, elutasítod a fejlettebb élet lehetőségét, de, akkor ne gyere tovább velünk, vannak más, veled harmonizáló csoprtok, Ezzel az adott közösség kiveti magából azokat az embereket, akik attitűdjei rombolóak.
Ugyanezt várom az EU-tól, hogy azonnali példával is éljek, és ezt teszem ezen a fórumon is azokkal , akik távol vannak az én eszményképemtől. Természetesen mindenki azt csinál, amit akar, lehet velük kakaskodni, meg lehet próbálni érvekkel közeledni hozzájuk, talán egyiküknél-másikuknál idővel meg is fogannak felismerések, de vannak, akiket , biztos, hogy meghagynék a maguk világában, mert a falak, amelyekkel körbebástyázták magukat, már csak felrobbanthatóak lennének, az pedig erőszaknak minősülne, talán bele is halna.
Senkit nem lehet boldogítani, ha nem egyezik bele, és senkit nem lehet tanítani, ha úgy érzi, hogy nincsenek meg a megfelelő képességei.
A megoldás , akárcsak a problémák gyökerei a gyermekkorban - sokszor a magzati életben - találhatóak. A felnőtteknek egyetllen dolguk van - lenne - a gyermekek felé: hagyni kibontakozni a legjobb tulajdonságaikat, támogatni a meglévő tehetségüket, vagyis, szeretteljes énképhez segíteni őket. Jó terápiával, befogadó közösségben felnőttkorban is elérhetőek eredmények, de...
Nyírfa
folyt.: de ehhez valós szándékon alapuló döntés szükségeltetik.
vacsi
Ha jól látom, anyuci is médiaszemélyiség akar lenni...
Málna
@Havanagi: Én nem mondtam meg. Kérdeztem. A kérdőjel a mondat végén kérdést jelent...Engem komolyan érdekel, hogy aki ennyire rossznak lát itt mindent, az miért nem megy el.
Málna
@Horizont: Nyírfát ne irigyeld semmiben...Neki sokkal rosszabb, mint neked. Ő nagyon mélyen van, saját magát sem tudja elviselni, ezért ripacskodik állandóan. Azt mutatja itt, amilyen lenni szeretne, de nem önmaga, nem őszinte. Te legalább az vagy. Többnyire. Még akkor is, ha olyan vagy, amilyen...:-)
Nyírfa
@Horizont: Amikor Arkhimédész rászólt a római katonára, hogy: " Ne zavard köreimet! ", az felbőszült, és Marcellus, a római hadvezér kifejezett utasítása ellenére, megölte.
De a tudós találmányai, tételei, neve maradt fenn , nem az ostoba harcosé.
Áttéve napjainkra a mondanivalómat: mi gondolkodunk, ők izmoznak. Mi ismerjük a lelki békét, ők drogot keresnek helyette. A harc drog, agresszív kompenziós kísérlet. Ha meg is ölnek közülünk valakit, azzal magukat gyilkolják, csak még nincsenek vele tisztában.
A haladást pedig sem megállítani, sem elpusztítani nem tudják, mert az maga az élet.

Nos, önkritikát gyakorolok: nincs jogom beleavatkozni senkinek a kommunikációs stílusába, Ha eddig szóvá tettem, hogy beleállsz szerintem felesleges csatákba, azt azért tettem, mert becsülöm azt, aki vagy. De én is visszafogom magam, mert a szabadságról nem papolni kell, hanem azt megélni.
Havanagi
@Málna: Kérdezhetném én is,hogy te mitől látod pont az ellenkezőjét annak,amit én -és még 1,8 millió magyar- látok.De nem teszem,mert fölösleges, ha homlok egyenest más az ÉRTÉKRENDÜNK.Itt a különbség,mégpedig orbitális.
Nyírfa
@Horizont: Azelőtt a munkahelyeken élték ki magukat, és, ha volt, tönkre tették a családjukat.
Amikor este megy a híradó, hát, inkább többször mint kevesebbszer, nagyon fel tudom kapni a vizet. És, ahogy mondom a magamét, mintha stoptáblát mutatna fel valaki, abbahagyom, mert erősen jelentkezik egy érzés: ez nekem nem esik jól.
Ha zavar, idegen mások gyűlölködése, rossz indulata, akkor logikus, hogy a magamé is zavarjon. Ami nem jelenti azt, hogy ne írnék le olyasmit első dühömben, amit a tehetetlenség mondat velem. De a cél az, hogy a kommunikációm arról szóljon, aki, ami én vagyok.
A hörgők pedig hörögjenek, az ő dolguk, az ő minőségük. Zseniális Esterházy ajánlása, amit tegnap már elsütöttem: egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá. Éppen abban van a szenialitása, hogy annyira nyilvánvaló. :)
Málna
@Havanagi: Azért a kérdésemre most sem válaszoltál...Nem tudod megmondani vagy nem akarod?
Málna
@Horizont: Tudom, hogy nem látod, de nem is érzed a ripacskodását? Azt, amit mondtam. Nem hiszem el...
szegfue
@Nyírfa: 10:54 Én igazán szeretem a "valódi" beszélgetéseket, ha a témát több szempontból is körbejárjuk, még akkor is ha teljesen más a véleményünk! Mindenben van valami, amit érdemes átgondolni, morfondirozni rajta egy ideig... sőt még lehet belőle tanulni is. De amikor azt veszem észre, hogy már teljesen eltértünk a tárgytól, amire válaszolok, akkor ujabb és ujabb dolgot hoz elő, tehát "terel", gyakorlatilag irányitani szeretne... na akkor tényleg elég volt. Természetesen én sem akarok senkit sem megváltoztatni, csupán azt szeretném, ha elgondolkodnának. Azt meg különösen "kedvelem", amikor nem válaszolok és ezt az ő "győzelmének", az én megfutamodásomnak tulajdonitják, pedig ez csak azt jelenti: baj van az önértékelésükkel. Én ugyan nem tudom olyan szépen levezetni a gondolataimat, de azt hiszem igy is érthető, miért is lépek át 1-1 emberen.
szegfue
@Horizont: Jót nevettem a durbics "projekteden":)) Én is többször csináltam már ilyent, bár én nem vagyok benne az ő névsorában.:) Ugy látszik engem nem szeret! Na persze én is maradok!
Havanagi
@Málna: Ne légy már pióca!Válaszoltam ameddig érdemes!Rakd össze!
Viragildi
@CsipkeRózsa: lennék én szerény, de nincs mire!
CsipkeRózsa
@Nyírfa: 11:54

Azt is írod, :"De én is visszafogom magam, mert a szabadságról nem papolni kell, hanem azt megélni."

Ne fogd vissza magad, mert jól csinálod. Kell róla papolni is, mert az másokat segít a gondolkodásban.
A jót általában sokszor is el kell mondani, az tanító hatású.
Namely
Propelleres szótár:

Haladóbalos szemét: futótűz, felrobbant az internet, durva, lejáratta, stb.

Amivel nem értenek egyet: minden alapot nélkülöző, rágalom, letiltották, stb.

UI: igen, egy cigányt nem engednek be, és elsírja magát. Én cigányokkal muay thai-ozok, és aki ilyen marhaságot kitalál, az soha nem látott még cigányt.
UI2:
"Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, miért térdepeltek le a mérkőzés előtt az általunk 60 éve veretlen csapat játékosai? "Nem". Azért, mert így szeretnék elmondani, hogy a rasszizmus rossz!" "
Anyádat, te barom. Annak semmi köze ehhez. Ez a blm nevű anarchista, társadalombomlasztó, szemét mozgalomból származik, aminek keretén belül odaát városokat gyújtottak fel, szobrokat döntöttek, dobtak tengerbe, fosztogattak, gyilkoltak, stb.
A fütty pedig azért volt, mert ennek a politikának semmi keresnivalója nincsen egy stadionban. Semmi. Ha valaki politizálni akar, akkor menjen el egy politikai gyűlésre.
Ha pl nálunk egy thai meccsen megjelenne egy ilyen bohóc, a csukott ajtón keresztül távozna.
Aki Én
@Viragildi: Valóban ugyanolyan tenyérbemászó, okoskodó, kioktató, gusztustalan pióca stílusod van, mint a Málnának.
Ugyanúgy tényként kezeled a véleményed, miközben másokat kritizálsz azért.
Nincs itt semmiféle szellemi fölény, sőt. Csak nagyképű, alaptalan önelégültség, és külső visszaigazolás helyett magadat fényezed.
Undorító!
Aki Én
@Namely: Hogy a politikának semmi keresnivalója a foci közelében, az nálunk különösen igaz, ugye?
...csukott ajtón keresztül távozna.
Bohóc vagy :)
Namely
@Aki Én: nálunk hol van a stadionban politikai üzenet? :D
"Bohóc vagy :)"
Viragildi
@Aki Én: Neeeeee, ezt nem teheted velem, csak így bele az arcomba...összetörtél...

Jaj nyuszi, ha én odafigyelnék minden kretén véleményére, amit ismeretlenül alakít ki rólam, a megfelelési kényszere miatt, akkor valszeg libsi lennék...de, hát nem vagyok az.
Viragildi
@Istenakinincsen: cicus, törődj bele, hogy ismét nem sikerült a nagy leleplezésed, szimplán csak kitaláltál valamit, hogy megnyugtasd a kis pironkodó lelked...izé...igen, ez a szellemi fölény.
Málna
@Havanagi: Semennyire sem válaszoltál. Látom, kellemetlen neked a téma. Van elképzelésem, hogy miért, reméltem, hogy megcáfolod. De nem...
Nyírfa
@szegfue: @CsipkeRózsa: Bocs, lányok, nem volt internetünk, most jött vissza.

@szegfue: 12.29

Küldeni akartam a válaszom, amikor huss, volt internet, nincs internet. Úgyhogy kimentem a piacra.
Tökéletes szinkronitás: hazaértem, kipakoltam, átöltöztem, és visszajött.
Az egyik kedvenc elfoglaltságom a beszélgetés. Persze, akivel, akikkel, lehet. Míg bírtam szusszal, sokszor úgy mentem dolgozni, hogy a kis társaságommal hajnalig azon filóztunk, milyen rendszerben lenne jó élni, és azt hogyan tudnánk megvalósítani, terítékre került a nagy kérdés: mi az élet értelme , kell-e keresni egyáltalán, s szóba került minden, ami személyesen foglalkoztatott minket. Ment a vita rendesen, merthogy nem abban hasonlítottunk, hogy mindenben egyet gondoltunk, hanem abban. hogy szerettük megosztani egymással a kérdéseinket, a válaszainkat.
A legfantasztikusabb az ilyen együttlétekben az eszmecseréink hozadéka, az, amit Rózsa is említ, hogy a gondolataink ugródeszkát jelenthetnek. Annyi ilyen aha!-élményben volt és van részem megfelelő partnerek mellett, hogy boldogan veszek részt ma is , itt is. a társalgásban. Mint látható. :)
Na, küldöm, mert valami nem stimmel.

@CsipkeRózsa: @CsipkeRózsa:
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 13.50

Azt mondod, papoljak? :) Van egy jó kis közmondás, a tett halála az okoskodás , de lehet, hogy ez most nem is illik ide, talán az inkább, hogy a kevesebb több. Csakhogy nehéz befogni a szám, ha éppen nincs a kezemben toll vagy klaviatúra, akkor is "írok", mert a szó, a betű olyan kifejező eszközöm, mint a festőnek az ecset.
Az információ hatalom, az embert olyan felismerésekhez juttathatja, amelyek által válaszokat talál akár a saját életére vonatkozóan, akár egyetemes kérdésekben. Hányszor említettem éppen neked, hogy a te kommented nyitott ki számomra egy addig zárt ajtót. Abszolút hatással vagyunk egymásra, csak minden energiát a maga helyén kell étékelni. Vagyis: nem vesszük magunkra, ami nem a mi ingünk, ám tovább adjuk a labdát annak, aki szívesen játszik velünk.
almalibre
13 voltam (úgy 30-40 évvel a “Náci Diktatúra” előtt), mikor egy barátom kivitt egy nemzetközi meccsre. Nem sokk dologra emlékszem, csak arra, hogy drukkerek milyen bunkók voltak. Szóval ez a foci, nem kell túlragozni…
Istenakinincsen
@Viragildi: Tévedni emberi dolog.Kitalálni is:)...ez most kitalálós játék?Akkor kitalálom:Nincs alteregód egyedül vagy egy néven a "nagy"propellervilágban.Ekkora egóval ugyanazt szajkózod mint a többi ökör.Ez szerinted szellemi fölény?
Taníts még mester!Gyüjtsd össze a híveket,nyomjad a süket mantrát!
Viragildi
@Istenakinincsen: figyi...a kereső kidobott egy cikket, rákommenteltem, relevánsat, erre mindenféle embereknek képzeltek.
...akkor beszélgessünk a szellemi fölényről.
Katalina62
Lehet, hogy a levél kitalált, de a tartalma, üzenete, érthető, és igaz!
Istenakinincsen
@Málna: ma, 08:36 Szó sincs szellemi fölényről!Ez a legalja mindenféle emberi kommunikációnak.
@Horizont: Emlékszel egyszer valaki azt javasolta,hogy a barmokat haggyuk figyelmen kívül.Akkor azt hittem igaza lehet,de tévedtem.Én is nehezen bírom megállni hogy ne szóljak be nekik,mert a taktikájuk egyszerű:Hallgatás-beleegyezés...és érdekes módon ha visszaszólsz elpárolognak,nem válaszolnak vagy új néven kezdik ugyanazt.
Istenakinincsen
@Viragildi: ma, 18:10 Rendben beszélgessünk.A szellemi fölényedről akarsz beszélgetni vagy csak úgy bármiről?
Viragildi
@Istenakinincsen: a szellemi fölényemről azzal a tarddal kapcsolatban, nincs mit beszélgetni, szimpla tény.
De, érdekelne miért ijedtek meg, ha a kérdéseitekre választ is kaptok, miért váltotok át abban a pillanatban személyeskedésbe, érvelés helyett?
Istenakinincsen
@Viragildi: Nem tudom kit láttál megijedni.Kérdésekre értelmes választ elég ritkán lehet kapni.Érvelés???Hol élsz te?Az itt hiábavaló.A személyeskedés nem azonnali reakció,inkább régebbi meddő viták és az itt jellemző "többnevűség"hozadéka.
Viragildi
@Istenakinincsen: LOL, a fórumokról elég sokat tudok, tudom mikor dermed meg:))) a kérdésekre, tőlem speciel értelmes válaszokat kaptok, csak nem értetek vele egyet, és ezt nem tudjátok feldolgozni (k.b.ott szellemi fölény:-))))))
Az meg rajtatok múlik, hogy végre beleálltok egy normális beszélgetésbe, és érveltek, vagy marad ez az ovis szint...
Viragildi
@Horizont: olvasd már vissza az elsőkommentem, és a te kommented amit nekem írtál pubi.
Istenakinincsen
@Viragildi: Nyilván ekkora szellemi fölénnyel már annál is többet tudsz mint kellene.Bocs valóban tévedtem veled kapcsolatban.Ami megtévesztett az a pont az a szellemi fölény,ahogy felsőbbrendűnek szeretted volna beállítani magad.
Látom hogy inkább erről szeretnél beszélgetni,de irritáló ha valaki ezt hangoztatva száll bele egy beszélgetésbe anélkül hogy ezt megcsillogtatta volna.Nem probléma mert ha jól szelektálja az infót az ember akkor tanulhat a"szellemi fölénnyel "rendelkező embertől ugyanúgy mint egy tiszta lelkű 3 éves gyermektől.
A többes számot sem értem még:Mi az hogy"rajtatok?Beleálltok?Kik azok a Ti és kik azok Mi?...Emberek?ellenségek?
Istenakinincsen
@durbincs: A stílusod teljesen egyéni,szinte már lenyűgöző!Miért csak félmunkát végeztél?A lista úgy legyen teljes,hogy mindenki legyen rajta akit szeretek!
Málna
@Istenakinincsen: Tőlem tagadhatod. Attól még megvolt.
Istenakinincsen
@Málna: Nem volt meg.De ha megvolt úgy is jó:))Ha te tudod hol akkor tájékoztass!Még nem válaszolt a szellemileg fölényes.
Málna
@Istenakinincsen: Mindenhol. Ezt nem tudom neked megmutatni. De értem a tagadásod.:-)
Istenakinincsen
@Málna: Sebaj,előbb vagy utóbb minden-ki-derül...vagy nem:-)
Yoda69
Szegyen es gyalazat ahova orban sullyesztette ezt a nemzetet.
Az egesz vilag szegyene vagyunk.
Nem lehetunk buszkek magyarsagunkra, mert orban egy toprongy gerinctelen neppe tett minket.
Nyírfa
Ha a szociológusokat érdekli, hogy mi foglalkoztatja a közvéleményt, akkor érdemes böngészni az online felületeket.
Itt ez a téma eddig 225 kommentet ért. És milyeneket! Akár vizsgadolgozatot vagy diplomamunkát lehet írni belőlük.
Istenakinincsen
@Málna: Úgy látom elveszett valahol a "szellemi fölény"@Viragildi: Már nem akar kommunikálni,sem érvelni...hmmm.
Előfordul az ilyesmi,ha nem valós a fölény.Sok olyan ember van aki már több szintet lépett,de nem kérkedik vele,mert az első szint után már tudja,hogy milyen keveset tud és ezért megy tovább.Ez inkább egy:Benső mosoly...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.