Idióta, aki a gyerekeket hibáztatja a Magyarország–Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésen történtek miatt – írta Twitter-posztjában a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.

Orbán államtitkára szerint idióta, aki a gyerekeket hibáztatja az angolok kifütyüléséért – taps jár nekik
Orbán Viktor miniszterelnök (b) évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2020. január 9-én. Jobbról Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára. MTI/Szigetváry Zsolt

A zárkapus meccsre 14 év alatti gyermekeket és kísérőiket engedték be, a mérkőzés előtt azonban így is kifütyülték az angol válogatottat, miközben a játékosaik a rasszizmus elleni küzdelem jegyében térdre ereszkedtek.

A BBC kiemelte: az egész stadionban hallani lehetett a füttyszót, ez a véleménynyilvánítás pedig kifejezetten ironikus annak tekintetében, hogy pont a magyar válogatottnak a szurkolók rasszista, homofób megnyilvánulásai miatt kellett zárt kapus meccset játszaniuk. 

Bárki, aki azt gondolja, hogy a budapesti focimeccsre látogató gyerekeket okolni lehet bármilyen politikai megnyilvánulásért, egy igazi idióta

– jelentette ki Kovács Zoltán a brit sajtó cikkeire hivatkozva. Hozzátette: gratulál a válogatottnak, valamint a 35 ezer gyereknek is járt a taps.

Az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate úgy fogalmazott a meccs után:

a fiatalok nem is tudhatják, hogy mit jelent a térdelés gesztusa, csak az idősebbek befolyására kezdtek el fütyülni.

Conor Coady, az angol válogatott védője azt nyilatkozta:

rendkívüli csalódást okozott nekik a füttyszó, de ennek ellenére sem fognak felhagyni a térdeléssel, mert szerintük az egy fontos üzenetet közvetít.

Forrás: ATV.hu

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"Én sem a gyerekeket okolom, hanem a Fideszt, akik egy évtizede tartó agymosással a legrosszabbat hozzák elő a magyar társadalom minden rétegéből." (Szánó Miklós / 444)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
"Én sem a gyerekeket okolom, hanem a Fideszt, akik egy évtizede tartó agymosással a legrosszabbat hozzák elő a magyar társadalom minden rétegéből." (Szánó Miklós / 444)
gina
Te mered ezt mondani te szemét beteg rasszista állat, ti vagytok a legundoritóbb banda a világon, gyülöletet szittok mindenki ellen aki nem fideszes, aljas szemét patkányok !!
Clavigo
A jó édes@nyád,,,az az idióta.,,aki a világra szart.!! Mit képzelsz te ,,ki vagy te bazd meg ?
namihami
Ne bántsátok! Ez nem több, mint a magas fizetéséért kötelezően felmondandó hűségnyilatkozat!
Két dolog kell hozzá:. A magas bérezés és az erkölcsi tartás teljes hiánya! Mindkettő adott!
Macskaszem
Szögezzük le, senki nem hibáztatja a gyerekeket.
Az ilyen rasszista, homofób, undormány sz@rzsákokat hibáztatjuk, amilyen ez a kuglifejű is többek között. A gyerekeket a felnőttek vitték bele, többségük azt sem tudta miért csinálja.
Clavigo
Ezt a kopasz majmot is Soros kupálta ki a trágyából...
jesz
az angol bagázs a rasszista...ők a világ gyarmatosítói még ma is...szégyen a térdelős angol válogatott...ott térdeljenek, ahol milliók életét tették tönkre, milliókat öltek meg...

Azért akartak meglincselni egy helyi piacon, mert azt hitték a bennszülöttek, hogy angol vagyok...és máshol is éreztették velem, hogy rohadt fehér vagyok...

Na ez az angol gyarmatosítók véres elnyomásának, kifosztásának tudható be, ezek utódai most térdelnek?...hogy szarnának sünt.
Málna
@gina: Te patkányozol, de ők szítanak gyűlöletet...Fel sem fogod, ugye?
Viragildi
... azért, az döbbenet, hogy még ti sem meritek felvállalni, hogy mit nyilatkozott az a nagyképű fasz!

"...we do it to try to educate"

Nem üzenetet közvetít, konkrétan azt jelentette ki ez a pöcs, hogy tanítani akarnak vele!
Meg a BDSKRVNYD!
tomsawyer - régről
Bőven belefér a véleménynyilvánítás szabadságába az, hogy _NEM_ a rasszizmusról, hanem a gesztushuszárkodásról, az üres látszatintézkedésekről, a semmire se jó "látványpékség"-számba menő cselekedetekről véleményt nyilvánítsanak.
Nem a rasszizmust fütyülik, hanem az üres, semmitmondó gesztust a rasszizmusról (magyarul arról szól a fütty, hogy ez semmit se szüntet meg, ettől még ugyanúgy túlkapások lesznek a rendőröknél az USA-ban, ugyanúgy feszültség lesz és ugyanúgy megoldásra váró társadalmi problémáik vannak).
A véleményről pedig lehet véleményt mondani. Egyébként bármi másról is lehetne.
Le kéne végre szokni az látszatpolitizálásról, mert ennek egy jele a térgyepelgetés is. Semmire se jó, semmit sem old meg, üres, nincs mélysége, nincs hatása és nincs visszatartó ereje.
Ehelyett talán felül kéne vizsgálni az összes közintézmény eljárását angolszászéknál, amerikaiéknál, elsősorban a rendőrségét, komoly pszichológiai tesztet alkalmazni, mielőtt felveszik őket, közben is mérni és így tovább. Van erre metódus. Az Overton-ablak alapján ha el akarsz fogadtatni valamit (egy ideológiát, egy nézetet, egy csoportot) a közösséggel, vannak lépések, hogyan teheted meg. Ezt pontosan tudják, mert alkalmazzák évtizedek óta, ezért vannak feketék pozitív szerepben pl. a sorozatokban vagy melegek pozitív szerepben. Vannak ennek további lépései is, tessék azt is alkalmazni és ha még mindig nem működik, akkor szűrni.
De üres gesztusoktól nem lesz kevesebb rasszista a világban és főleg nem lesz kevesebb az USA-ban.
A liberalizmus nem csak a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletét jelenti (magyarul nyomhatja az üres gesztust, - mint véleményt - de lesz róla vélemény) hanem azt is, hogy senkire se erőszakolod rá a saját véleményedet, nincs felsőbbrendű, egyeduralkodó vélemény, nincs olyan vélemény, amit nem lehet véleményezni.
justhpeter
@Viragildi: Ilyen ez a világ. Az idiótázó 1 bites államtitkárt is lehetne tanítani, csak nem érdemes.
tomsawyer - régről
Aki szerint van olyan vélemény, amelyet nem lehet kritizálni, nem lehet róla véleményt nyilvánítani és nem lehet ellenvéleményed, az nem liberális, hanem valamelyik oldal szélső része. Szélsőbal. Leginkább.
Nemo potest omnia scire.
colibri
orbán vadász államtitkáránál nagyobb idióta nem kell!! Kezet foghat rezsiszilárddal, egy az értelmi szintjük.
Viragildi
@justhpeter: mire nyuszi?
Hogy ne álljon ki az országáért, csak mert páran hanyatt estek, egy szentnyugatos pöcs előtt?
tudode
Akárki veszi el a gyermekek mesevilágát az nemcsak a jövő nemzedékek lelkilágának, és a sajá unokáiknak is elveszi az ártatlan gyermekvilágát!
.
Átéltem azt a kort, amikor az aktuális értelmi szintemen elhittem, amikor Édesanyám mesélt arról, hogy a gólya hozta a kistestvéremet, a nyuszi hozza reggelre az ablakba kirakva a cipőmet, a piros tojást, játékosan a kertben klf helyen eldugott piros tájás keresével, a Jézuska a karácsonyi ajándékot, amikor az egyik szülöm sétálni vitt, addig fel lett díszitve a karácsonyfa, alatta az jétékokkal/ ajándékokat,
a mikulás ha rossz voltam, többek között nevelő clllal virgácsot!
.
Amit már szépkorúan megértem az LBTQ mantrájánál tudasodúl, hogy hányféle identitás létezik, amelynek elkerülése érdekében, az koromnak megfelelően csak annyi intelemmel óvták abban a korban a csemetéket, hogy IDEGENEKKEL ne álljanak szóba szukros bácsinak titulálva.
,
Sőt még a II. világháború borzalmai között is elhitettek gyermekeikkel, hogy a bomba csak játékszerünk, az a felnőttek világa, a reflektor fényjáték csupán, de óva intett, hogy semmiféle játékot, írószert ne vegyünk fel a földről,mert robban mivel klf. nációk repülőgépeiről hullottak az égből, a röpcédulákkal, aztán amikor az un. néprádión felhangzott az Actung, actuntung Anyukánk kikapott bennünket az ágyból felöltözötten, spuri a polgári védelem által kijelölt óvóhelyre!
,
Sőt annyira nem volt félelemérzetem nekem, hogy ha lelőttek egy lovat, golyóval a szánkőnkba, jelentettük, hogy van hús!
.
Ami tudat alatt megmaradt a világégésből az, hogy még szépkorúan is, tudat alatt arra aszocializálok, hogy teherrel, vagy anélkül jönnek a bombázók!
.
Minden rosszban valami valami jó, nevezetesen az, hogy megtanultam úgy élni, mint egy polgár, és nyuggerként az egyre elszálló infláció miatt közel mint egy koldus, értékelve azt, hogy senki nem vette el a gyermekkorom mesevilágát!
.
!!!
tomsawyer - régről
Nem csak a gyerekek álmait lehet elvenni. Tudnék mesélni. Egyébként szép gondolatok. Valóban, szerintem se spontán egyébként egy 10 éves gyerek véleménye a véleményről (a látszatgesztusokról). Ezzel a részével egyetértek, nem kell a gyereknek ilyesmit betanítani, hagyni kell, hogy egyszerűen a játékot élvezze, azt is, ha ő játszik, azt is, ha mást lát játszani.
Felnőttek előtt kellett volna meccset tartani, akik ha fütyülnek, lásd fentebb, amit írtam. Egyszerűen nem értenek egyet azzal, hogy semmire se jó látványgesztusokkal operálnak a világban ahelyett, hogy végre megoldanák a problémáikat, amelyek valóban égetőek és megoldásra várnak. Ez egyébként általános jelenség (nem csak a térdepelgetésnél, de a politikában jelenleg uralkodó jolly joker válasz a kérdésekre), és nem az egyes felmerülő gondok hatékony elintézését szolgálja, hanem elmosását, betakarását, egy színes lufiba csomagolását, amiben nem látszik a probléma, de attól még az ott van és nincs megoldva.
Itthon is művelik, a felesküdök-nem esküdök, pl. ilyen volt legutóbb. Ez nem politizálás, hanem a politika látszatának keltése annak érdekében, hogy ne kelljen valódi megoldásokon agyalni, de úgy tűnjön, hogy látványosan teszünk valamit.
Emmersson71
"Bárki, aki azt gondolja, hogy a budapesti focimeccsre látogató gyerekeket okolni lehet bármilyen politikai megnyilvánulásért, egy igazi idióta"

Nem okolja senki a gyerekeket. A szüleiket kell okolni! A kormányt kell okolni!
Emmersson71
@Viragildi: Ja..milyen aljas dolog az antirasszizmus magvait elhinteni! Pláne gyerekek közt!
DR PRÉDlKÁTOR
Magyar ember három esetben térdel le: Isten, a haza és a szerelme előtt...
Viragildi
@Emmersson71: igen.
Az.
És még cinikus is, tekintettel arra, hogy épp most zártak ki nemzetiségi alapon sportolókat.
justhpeter
@Viragildi: Felnőtt ember meg tudja különböztetni az országért való kiállást a szervilis seggnyalástól. Ja, és a baromságaihoz nem használ fel gyerekeket.
Viragildi
@justhpeter: hááát, akkor baj van, mert az angolok konkrétan szervilis seggnyalásból térdelnek...
tomsawyer - régről
@DR PRÉDlKÁTOR: Ez hülyeség. Ne haragudj. Mindegy, ki mondta, egyszerűen nem így van. Bármikor letérdel bárki, ha annak értelme és célja van, valóban változást hoz, elér vele valamit, tehet vele valamit, jobbít vele.
Üres gesztusból felesleges. Nem szolidaritást fejez ki, hanem üres látványpolitizálást. Ha szolidáris akarsz lenni a feketékkel, írj róluk forgatókönyvet, cikket, novellát, regényt, amiben bemutatod a társadalmi igazságtalanságokat, olyat, ami nem elfogult, hanem őszinte, még ha esetleg fikció is (de lehet igaz történet), mutasd meg a hibáikat is a szereplőknek, legyen összetett, világítsd meg a probléma valós gyökerét, a politika erélytelenségét, látszatintézkedéseit, képmutatását, érzéketlenségét, önzését vagy hozz olyan rendeletet, amellyel segítesz nekik kitörni a gettóból, abból a sorsból, amibe beleszületnek és amivel a társadalom megbélyegzi őket vagy világítsd át a dolgozóidat, ha rasszizmust detektál a vizsgálat, küld őket pszichológushoz, csoportba, ahol beszélgetnek arról, miért van ez. El fogja mondani az előítéleteit és azt kell megoldani aztán. Valós intézkedéssel. Elsősorban az előítélet gyökerét kell megszüntetni, de azt nem egy térdelés fogja megszüntetni, hanem az, hogy ha felszámolsz olyan társadalmi problémákat, amelyeket nem tudtál felszámolni évtizedek óta. Legalább megkísérled. Ha integrálod a romákat végre, nem tűnik el az erre szánt keret. Nem pénzt adsz, hanem beilleszkedni tanítod őket, lehetőségeket adsz nekik. Nem bürokratikusan akadályozod, ha próbálkozik, hanem segíted. Ezzel tudsz tenni. Ha ebben együttműködsz, szolidáris vagy. Ha benne vagy, te is láncszem vagy, aki segít megoldani egy fontos, nehéz kérdést.
Ez toleranciára tanít. A látszatbüfé nem.
Mindenki a saját erejével, a saját lehetőségeivel, a saját környezetében tehet valamit. A politika pedig átfogóan. De ehhez tenni kell, nem csak úgy tenni, mintha tennél.
nezelodo
Igaza van most a kopasz Kovácsnak, nem a gyerekek a hibásak, hanem a füttyrendet vezénylő kisérőknek, akik nyilván rendesen meg voltak válogatva. Ráadásul ők sem valószínű, hogy akkor világosodtak meg, mert pontosan tudták, hogy meg kell felelni az ország vezető focista imitátorának.
Emmersson71
@Viragildi: Helyesen, hiszen Oroszországot képviselik!
Ha klubok versenyéről van szó, nem zárnak ki sportolókat azért, mert oroszok. De pl Medvedev is teniszezhet, csak épp nem Oroszországot képviselve...
Viragildi
@Emmersson71: parancsolsz? A kollektív büntetés mióta is cool és fair?
Emmersson71
@Viragildi: Nem kollektív. Ha nem Oroszországot képviseli a sportoló, akkor versenyezhet! Akkor lenne kollektív a büntetés, ha már amiatt sem versenyezhetne egy sportoló, mert orosz.
Viragildi
@Emmersson71:jóóóóóó, Floydot sem azért kapták el, mert fekete, hanem mert ismert bűnöző volt, beállva.
Te is tudod, hogy ez amit írtál nem érv.
Emmersson71
@Viragildi: Én sem azért ítélem el a Floyd nyakára térdepelő rendőrt, mert afro embert ölt. Simán azért egy g3ci, mert gyilkolt.
Persze, a statisztika is legyen szem előtt ;)
Nessy
Tökéletesen igaza van Kovács Zoltánnak! Tanulja meg időben a kisgyerek, ha körülötte fütyülnek, ő is fütyül, ha tapsolnak, ő is tapsol! Nem baj, ha nem tudja miért.
Gyurka80
@csak úgy...: Aki a 444-en lóg az nem normális, soros kottáját olvassa.Ezért írsz annyi hülyeséget!
vacsi
Ez az angol focisbanda látta, hogy a stadion 10-14 éves gyerekekkel van tele - akkor meg mit cukkolták őket?! A gyerekek dícséretet érdemelnek, megfelelő választ adtak.
csak úgy....
@Gyurka80: @vacsi: benneteket a fidesz saját elmebetegeinek tekinthet!
Béla333
Így is van! A gyerekeket a mocskos maffia kormány hülyíti, ők a felelősök. Az ilyen Kovács féle férgek...
Gyurka80
@csak úgy...: Téged meg soros "saját elmebetegeinek tekinthet!
terlasz
Az aljasság csimborasszója gyerekeket felhasználni olyan tevékenységre, amiről fogalmuk sincs, hogy miről szól.
tomsawyer - régről
Az aljasság csimborasszóját talán nem kéne emlegetni. Tudatosan, szánt szándékkal tönkretenni valaki életét: az az aljasság csimborasszója.
Az, hogy a gyerekek leutánozták a felnőtteket, akik semmi mást nem csináltak, csak nem értettek egyet egy véleménynyilvánítással és erről véleményt nyilvánítottak, nem különösebben kellene, hogy ügy legyen. Ha még mindig liberális demokráciákban élnének az emberek szerte a világban.
percsi
@tomsawyer - régről: Félre lehet magyarázni, de a tényeken ez semmit nem változtat. A felnőttek sportszerűtlenük viselkedtek, a gyerekeknek nem mutattak példát, szomorú. Az angolok csendben véleményt nyilvánítottak, és mint házigazda tiszteletbe kellett volna tartani.
teuton
Egy felmondat erejeig igaza van, nem a gyerekeket kell hibaztatni a viselkedesükert. hanem a rendszert, ami ilyennek neveli öket! Vagyis önmagat szegyenitette meg ez tojasfejü hazudozo!
tomsawyer - régről
@percsi: Lehetett volna, de nem ez történt. Ez azonban nem tragédia, pláne nem akkora, mint amekkorának beállítják.
A túlzott érzékenység - mindkét oldalon - a szabad véleménynyilvánítást, az élénk, valós közéletet öli meg.
Két lehetőség van:
Vagy mindenki - minden oldal - érzékenységét tiszteletben tartjuk. Ebben benne van a méla csend a térdepelgetésnél, de benne van a kormányoldal érzékenykedése bizonyos témákra is. Nincs olyan, hogy csak egyik érzékenység értékes.
Vagy úgy döntünk, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét bármiről, nincs "érzékenykedés", kivétel a valóban uszító, nyíltan erőszakra felhívó, kirekesztő vélemények (bármely csoportot is érjenek, bármely oldalon.)
Ekkor élénk közbeszéd van, a humor se sikkad el, mert mernek humorizálni az emberek, nem kell attól tartaniuk, hogy a másik megsértődik, mert fekete, nő, cigány, NER-es, Mészáros Lőrinc vagy meleg/leszbikus/transznemű van a viccben.
Senkit se bélyegzünk meg, senki se lesz nácizva, rasszistázva.
Mindegy, melyiket választjuk, egy azonban eléggé lényeges: nincs kettős mérce. Olyan nincs, hogy a mi érzékenységünket tessék maximálisan tisztelni és tolerálni, de mi cseszünk tolerálni visszafelé.
Személy szerint a második verzió mellett tenném le a voksomat. Nem akarok olyan világban élni, ahol senki se mondhatja el azt, amit valóban gondol, mert folyton aknamezőn járkál, ezzel állandóan öncenzúrázza magát.
Kiharcoltak őseink valamit ezelőtt több száz évvel, módszeresen, szívósan megdolgozva a szabadságjogokért, majd most fogjuk és ezt mind a kukába dobjuk a nagy büdös semmiért. Mert ez a térdelés pl. semmi több, mint látszatcselekvés. Nem old meg semmit se, egy üres gesztus. Nem lesz kevesebb rasszista tőle, nem oldja meg a feszítő társadalmi gondokat, nem segíti, csak elfedi.
Ja igen, a mondanivalóm lényege meg az volt, hogy először mindenki magába nézzen, ha egy emberrel is kibaszott és megalázott, nem nagyon van erkölcsi alapja aztán felszólalni a fene nagy piedesztálon.
tomsawyer - régről
A tolerancia lényege nem az öncenzúra, hanem a türelem.
Türelmesen hagyod, hogy véleményt nyilvánítson valaki - bár nem értesz vele egyet - akár tettekben, akár szavakban nyilvánul meg a véleménye.
Ez nem zárja azonban ki azt, hogy te is véleményt nyilváníts. Akár az ő véleményéről is. Sőt, azt sem, hogy ha nem egymás szavába vágtok - mert tettekben történik a kinyilvánítás - egyszerre történjen.
Mi a mondanivalóm lényege? Nem kötelező egyetérteni. Ahol mindenki mindenkivel egyetért, ott diktatúra van.
Hagyod, hogy elmondja-megtegye. De te is elmondhatod-megteheted azt, hogy te nem úgy gondolod.
Nem kell közmegegyezés a térdepelgetésről, mert lehet valakinek az a véleménye, hogy ez egy semmitmondó gesztus, ehelyett haza kéne menni és átvizsgálni a teljes intézményrendszert, aztán megoldást találni a problémákra, ahelyett, hogy látványos, de valójában hatástalan gesztusokkal eltöltjük az időt, aztán azt hisszük, most megoldottuk a dolgot. Nem oldottátok meg. Most is ott a probléma és még mindig pontosan akkora, mint volt.

Mit jelent ez pontosan? Azt, hogy a rasszizmusról lehet közmegegyezés (mindenki úgy gondolja, kevés kivételtől eltekintve, hogy ez helytelen, kivétel mindig van, ahogy pl. nácik is mindig lesznek, meg bűnözők is. A számuk csökkenhet, de el nem fog tűnni a bűnözés), de a rasszizmus elleni harcról és megoldásokról nem. Azt lehet kritikával illetni. A térdepelgetés a megoldás, válasz egy problémára.
tomsawyer - régről
*Értelemszerűen: nem csak bűnözők, de rasszisták és nácik is mindig lesznek, nem fog eltűnni teljesen a probléma (aki ezt hitte eddig, azt most kiábrándítottam). A számukat csökkentheted és az, hogyan teszed ezt, milyen módszerrel, milyen lépésekkel, hogyan kezeled őket: lehet a vita tárgya. Jelen esetben is ez a vita tárgya.
Aki Én
@Málna: Nem tudsz különbséget tenni patkányozás, meg legfelsőbb vezetés gyűlöletkeltése között, mi?
Aki Én
Általában nem a gyerekeket hibáztatják, hanem a gyűlölködő, uszító, aljas, ostoba kormányunkat. Ez az ő ,,érdemük"
Málna
@Aki Én: Nem bizony. A gyűlölködés az gyűlölködés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.