Tizenöt százalékkal emelkedtek február óta az éttermi árak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint. Kovács László azt mondja, ennek oka az emelkedő rezsiköltség, az alapanyagok drágulása és a munkaerőhiány.

Ár-horror vár a magyarokra az éttermekben: 15%-al emelkedtek február óta az árak

A vendéglátósok most még óvatosan emelnek, mert szerintük a költségeik növekedése 30-40 százalékos drágulást is indokolna.

Egy átlagos budapesti belvárosi étterembe 4000 forintot vagy akár 6000 forintot is elkérhetnek egy főmenüért. 

Márciusban a KSH szerint 8,5%-kal nőttek az élelmiszerárak az egy évvel korábbihoz képest. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete azonban jóval nagyobb élelmiszerdrágulást érzékel:

Alapvetően a húsok ára 50-80 valamelyik 100 százalékkal is emelkedett februárhoz képest. Az olaj ára, ami tavaly volt 600 forint az 1300 forint és ezek nettó nagyker árak.

Kovács László szerint az infláció miatt 30-40 százalékos áremelés lenne indokolt, de csak fokozatosan mernek az árakhoz nyúlni. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke úgy fogalmazott:

A háború óta eltelt időszakban volt olyan, aki kétszer is emelt 8-8 százalékot, volt aki egy lépésben 15 százalékkal és talán lehet ezekre az egyéb korrekciókra még szükség lesz.

A turizmus online adatai szerint azok, akik házhoz rendelnek még drágábban ehetnek, az éttermek online árajánlata ugyanis 15 százalékkal magasabb az őket terhelő áfa miatt.

Forrás: Hírklikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.